72 óra önkéntesség – kompromisszum nélkül

ReCity Magazin
Szerző: · 2015-11-11 | 15:26· Fókusz

A nyolcadik alkalommal megrendezett „72 óra kompromisszum nélkül” háromnapos önkéntes akcióban országszerte több mint 8000 önkéntes vett részt. Idén 290 ökológiai, társadalmi és közhasznú projektben segédkeztek, hogy szebbé, élhetőbbé tegyék környezetüket, és példát mutassanak: közösen, összefogva, egymásért jobb lehet a világ. Nem csak 72 órára.
 

2015. október 8-án vette kezdetét a „72 óra kompromisszum nélkül” akció a három történelmi keresztény egyház – a katolikus, a református és az evangélikus – szervezésében, Budapest főváros és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával.
 
A 72 óra rendezvénnyel kapcsolatban Jakab Rita, az Ökumenikus Ifjúsági Projektiroda (ÖKI) vezetője elmondta, hogy az önként, közösségben, másokért három olyan szó, amelyet több ezer fiatal tetteinek köszönhetően vált kézzelfoghatóvá ebben a három napban.
„Hisszük, hogy előreviszi társadalmunkat minden olyan ügy, amely mögé egy szívvel tud beállni mindenki, vallási és politikai hovatartozástól függetlenül.”

72 óra kompromisszum nélkül

Dr. Székely János, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke a 72 órával kapcsolatban a következőt nyilatkozta:
„A nemzet jövője azon múlik, hogy a társadalom tagjai felelősségtudatból és nagylelkűségből segítsenek egymásnak. Egy ilyen projektben az emberek megnyílnak és egymásra találnak.”  
 
Dr. Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke az „Ami mindenkié, az senkié” mondást elevenítette fel és felhívta a figyelmet arra, hogy emiatt rengeteg dolog elpusztult.
Azt javasolta, inkább fordítsuk meg a mondást:
”Ami a miénk, az lehet mindenkié, és ahogy a 72 óra résztvevői, úgy tegyük bele a lelkünket, mély meggyőződésünket. Egy ország akkor lesz boldog, ha jólelkű emberek viszik előre.”
 
Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke elmondta, hogy a 72 órában részt vevő fiatalok kompromisszum nélkül jelentik ki, hogy “Itt vagyok!” Nincsenek feltételek, együtt és összefogva segítenek a rászorulóknak.
„A teremtett világ az otthonunk, amiért felelősek vagyunk.

Mi idősek tanulhatunk a fiataloktól, akik megmutatják, hogy ez a jó ügy egy életforma, és nem csak 72 órából áll.”
 

Az akció nyolcéves története alatt eddig közel 50.000 fiatalt mozgatott meg országszerte, akik 150 településen, több mint 2000 közhasznú projektet hajtottak végre.
Idén Magyarország minden megyéjében, a fővárosban és Erdélyben együttesen több mint 8000 fiatal segédkezett különböző szociális programokban.
Szerepelt köztük gyermekvigyázás, idősekkel és betegekkel való foglalkozás, szemétszedés, városszépítés, játszótér felújítás, sírkertek rendbe tétele, hajléktalanoknak való segítségnyújtás, iskola és óvoda kerítésének festése, udvaruk felújítása, állatmenhelyen való segédkezés, kiállítás szervezése és az önkéntességről való előadás tartása.

72 óra kompromisszum nélkül

Baranya megyében Dr. Udvardy György, a Pécsi Egyházmegye vezetője hangsúlyozta, hogy az önkéntesség az első lépés egy jócselekedet megtétele felé:
„Az önkéntesség elköteleződést jelent. Ez a program segíteni akarja azt, hogy a bennünk lévő jót mások javára tudjuk fordítani. Fura társadalomban élünk:
sokan elvárják, hogy jó történjen velük, elvárják, hogy körülöttük rend legyen. Nem jönnek rá, hogy ez leginkább rajtuk múlik.

 
 
2015. október 11-én koraeste minden megye, a fővárossal egyetemben megtartotta záró rendezvényét, ahol a csapatok vezetői beszámoltak élményeikről, értékelték a háromnapos munkát, és megosztották egymással tapasztalataikat.
 
72 óra idén is kompromisszumok nélkül irányította rá a figyelmet az összefogás erejére, és arra ösztönözte a fiatalokat, hogy aktív és tudatos szereplői legyenek a társadalomnak. A program során a résztvevők a közösségben végzett munka jó érzésével gazdagodtak és a másokon való segítés öröme töltötte be őket, amely nem csak 72 órára szól.

Címkék: ,