A közösség ereje – Weboldal a hazai megosztáson alapuló vállalkozásokért

ReCity Magazin
Szerző: · 2014-09-10 | 22:11· Etikus üzlet

A közösségi megosztáson alapuló gazdaság (sharing economy) kialakulásában kulcsszerepe volt a telekommunikációs hálózatoknak és okos eszközöknek, és az erre épülő vállalkozások sikere továbbra is nagyban függ tőlük. Ezért a Telekom a hazai vállalkozások népszerűsítésére és támogatására mobil eszközökön is elérhető platformot hozott létre. 
 

A közösségi megosztáson alapuló gazdaság olyan üzleti modellt takar, amely a források, eszközök megosztására épül, lehetővé téve a felhasználóknak, ügyfeleknek, hogy akkor használjanak valamit, amikor épp szükségük van rá, mindezt anélkül, hogy meg kelljen vásárolniuk.
“A telekommunikáció, a szélessávú internet a jövő motorja.” – mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója a “Közösség ereje” névre hallgató platform bejelentésekor.

Az azonnali igények találkozhatnak az aktuális kínálattal, ráadásul sokkal nagyobb tömegek számára, strukturált formában válnak elérhetővé a megosztást lehetővé tevő platformok. Ma már a GPS-funkciós okostelefonok segítségével pontosan láthatjuk, hol parkol a kölcsönzésre váró autó, a közösségi oldalaknak köszönhetően megnézhetjük előre, hogy kinek az otthonában töltünk pár napot, a fizetés és a számlázás pedig a közvetítő biztonságos felületén keresztül történik. 
A közösségi gazdaság kibontakozásában fontos szerepet töltenek be az online szerveződő közösségek, amelyeket egymás iránt szolidáris, egymást segítő emberek hoztak létre, továbbá a tulajdonunkban lévő termékek jobb kihasználásának igénye, hiszen a meglévő javak hatékony kihasználása csökkenti a túltermelés veszélyét és ökológiai lábnyomunkat is.
 
A modell létjogosultságát bizonyítja, hogy egyre több területen születnek ilyen vállalkozások és világszerte egyre többen vallják, hogy nekik nem feltétlenül fúrógépre van szükségük, csak egy lukra a falban. Bár a globális közösségi gazdaság egy új és feltörekvő piac, méretét ma már több mint 530 milliárd dollárra becsülik.

Jelenleg világszerte több mint 9000 vállalat tevékenykedik a közösségi megosztás területén.

A talán legszélesebb körben ismert Airbnb egy globális közösségi piactér, amely összeköti az autentikus, minőségi szállásra vágyó utazókat az egyedi elhelyezést kínáló vendéglátókkal.
„Csak az idén több mint 10 millió vendéget szolgáltunk ki, ezzel több mint 20 millióra növelve a 2008-as indulásunk óta elhelyezett vendégek számát. Ezzel a közösségi gazdaság egyik vezető szolgáltatójává váltunk.” – közölte Christopher Cederskog, az Airbnb regionális igazgatója, aki a Telekom meghívásának eleget téve vett részt a sajtótájékoztatón.
 
A BlaBlaCar-nak, amely egy közösségi platform segítségével hozza össze az üres helyekkel rendelkező autósokat az ugyanoda igyekvő autóstopposokkal, szintén jó esélyei vannak, hogy globális szereplővé nője ki magát.
„A több mint 10 millió aktív felhasználó 12 országból és a havi több mint 2 millió utas azt jelzi, hogy vállalatunk globális igényt elégít ki: az olcsó és fenntartható személyszállítás iránti keresletet. A BlaBlaCar használatával az autósok üzemanyagot takarítanak meg, az utasok pedig töredékét fizetik az útiköltségnek, amit a repülő- vagy vonatútért fizetnének. Magyarországra mint nagyon érdekes piacra tekintünk, terveink között szerepel, hogy rövidesen minden közép-kelet európai országban megvessük a lábunkat.” – nyilatkozta Christian Schiller, a BlaBlaCar PR és ügyfélkapcsolati menedzsere. 
Magyarországon egy internetezők körében végzett kutatás szerint a megkérdezettek harmada felvenne, míg 37 százalékuk beülne egy idegen autójába, akit csak a telekocsi-szolgáltatáson keresztül “ismer”, míg a lakásukat a felmérésben részt vevők ötöde osztaná meg.
 

Christopher Mattheisen
 A külföldiek mellett a piacon egyre több hazai vállalkozással is találkozhatunk.
„A 4G mobilinternet azonnali hozzáférést biztosít a közösségi gazdaság kínálta új lehetőségekhez. A Telekom, amely Magyarországon elsőként indította el ezt a szolgáltatást, ma már 250 ezer 4G ügyféllel rendelkezik, és támogat, valamint mindenki számára elérhetővé tesz minden olyan kezdeményezést, amely az emberek közötti kommunikációt újabb lehetőségekkel, tartalmakkal tölti meg.

Célul tűztük ki, hogy saját eszközeinkkel népszerűsítjük a közösségi gazdaságra épülő vállalkozásokat, ezért létrehoztunk egy mobil eszközökkel is elérhető weboldalt, gyűjtőplatformot, ahol bemutatjuk és könnyen elérhetővé tesszük a hazai szereplőket.”

– mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója.
 
A www.telekom.hu/kozossegereje címen elérhető weboldalon bemutatkoznak az Oszkár és az Autohop hazai telekocsi-szolgáltatók, a Miutcank.hu, amelynek segítségével az egy környéken élők kérhetnek egymástól és tehetnek egymásnak szívességet, adhatnak tippeket megbízható mesterekre. A Rukkola, amelynek tagjai a birtoklás élményéről lemondva inkább az olvasásét élvezik. A Piqniq ételmegosztó, ahol nem csak az ételek fotóit és receptjét oszthatjuk meg másokkal, de magukat a kulináris élményeket is. Fellelhetők itt a közösségi kertek, amelyek közösségteremtő erejük mellett friss zöldséggel, gyümölccsel, fűszernövénnyel látják el az őket gondozó városlakókat. A 30 km.hu, amelynek segítségével feltérképezhetjük, sőt meg is rendelhetjük a környékünkön élő termelők, kézműves mesterek friss, minőségi áruit. Innen bárki gyorsan feltérképezheti aközösségi irodák, mint a Loffice, a Thehub és a Kaptár kínálatát, és kreatív megoldásokra lelhet a tudásmegosztást zászlójára tűző Kreanod segítségével. Végül, de nem utolsósorban megtalálható itt a Tasclr is, amely feladatokat és segítséget közvetít, és a Járókelő, ahol bejelenthetjük, ha jártunkban-keltünkben a közösség életét befolyásoló történést, meghibásodást tapasztalunk, és a rendszer – helyettünk – értesíti az illetékeseket, a probléma pedig megoldódik.

A weboldal hamarosan kiegészül egy mobil eszközökre kifejlesztett applikációval, amelyen keresztül játékos formában arra biztatják a felhasználókat, hogy minél több megosztáson alapuló szolgáltatását vegyenek igénybe. A használatért pont jár, ami forintosítható lesz, az összeget pedig különböző alapítványoknak lehet majd felajánlani.
Az applikáció szeptember 27-én, a Telekom Fenntarthatósági Napon indul el.

Címkék: , , , ,