Azok, akik szemléletformálással, oktatással foglalkoznak minden bizonnyal (sokszor) érezték már feleslegesnek a munkájukat. Az emberek nem akarnak változtatni a szokásaikon és az egésznek amúgy sincs semmi értelme, mert már úgyis késő, feléltük, tönkretettük a természeti erőforrásokat. Aztán jön a meglepetés, ami újra értelmet ad az egész küzdelemnek!
A ReCity Magazin indulásával nagyjából egy időben történt az eset, ami gyanítom, sok olvasónak ismerős lesz: a gondosan összegyűjtött és szétválogatott hulladékkal a kezemben felnyitottam a “házhoz menő” kék és sárga fedelű edényzeteket… és ételmaradékokkal, háztartási szeméttel teli zacskókat találtam bennük. Dühödten, félhangosan káromkodva, derékig a kukába hajolva próbáltam kiszedni a “kedves” szomszédaim (éljenek a társasházak!) rossz helyre dobott szemetét. Rögtön meg is fogadtam magamban (nem először és valószínűleg nem is utoljára), hogy amint tehetem, elköltözök vidékre, házba, önellátásra törekedve, hogy ne kelljen EZT látnom magam körül. A sok értetlen, figyelmetlen, változtatni még csak minimális szinten sem akaró polgártársamat és cselekedeteik következményeit.
Nincs leállás, még nyaralás közben is a szelektív gyűjtőket fotózom
Aztán kis idő elteltével rájöttem (mint mindig), hogy lehet, a bosszúságtól megkímélném magam, de egy elefántcsonttoronyba zárva nem látnám a valóságot. Azt, hogy bizony, még sok a teendőnk nekünk, környezettudatosságra nevelő pedagógusoknak, újságíróknak, bloggereknek, fenntarthatósági szakembereknek. Ha csak a saját portámat tartanám rendben, ha csak olyan emberekkel barátkoznék, akik ugyanúgy gondolkodnak mint én, az nekem ugyan jót tenne, de a klímaváltozás negatív hatásait nem befolyásolná. A cél ugyanis az, hogy olyan embereket érjünk el, akik MÉG nem foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel, akik MÉG nem értik, hogy ők is sokat tehet(né)nek a negatív folyamatok ellen, hogy a sok kicsi sokra megy, sok lúd disznót győz és hogy bizony, a pénzünk szavazat. Bár közhelyek, de igazak, és nem lehet elégszer mondani őket.
Észrevétlen zöldülés
Mivel a baráti köröm egy része “külsős”, azaz nem környezetvédelemmel foglalkozik, ezért idővel megtanultam, hogy kéretlenül nem szabad nevelnem őket (szerencsére, egyre többször kér(dez)nek). Történt egyszer, hogy egy összejövetelnek az egyik kétgyermekes pár biztosított helyszínt. Hogy tehermentesítsük őket, mindenki felajánlott valamilyen segítséget. Az egyik lány például azt, hogy hoz műanyag poharakat és tányérokat, és akkor majd nem kell mosogatni… azt hittem menten szívrohamot kapok, amikor ezt elolvastam, majd percekig gondolkodtam, hogy mit reagáljak rá, amivel nem sértem vérig. Na, de most komolyan?! Tényleg valaki eldobható műanyag dolgokat akar vinni egy házibuliba? Nem egy piknikre, nem egy fesztiválra, hanem valakinek az otthonába, ahol nyilvánvalóan van üvegpohár és porcelán tányér? Talán még mosogatógép is?
Végül felajánlottam, hogy bármit hajlandó vagyok elmosogatni, még ha órákon át kell ott állnom akkor is, csak ezt, légyszi, ne.
Lelkes PET Kalózként 2 éve szedem a Felső-Tiszán a PET-palackokat, ezért az egyszer használatos műanyag termékek nem tartoznak a kedvenceim közé
És ekkor jött a meglepetés!
A lány ugyanis közölte, hogy fel sem merült benne az az opció, hogy kidobja a műanyag dolgokat, ő úgy gondolta, hogy mindent elhoz, és otthon elmos, hogy ezzel is tehermentesítse a háziakat. Egyébként is strapabíró (“kemény”) műanyagról van szó, amit máskor is fel lehet majd használni.
Ismeritek az érzést, amikor azt kívánjátok, bárcsak megnyílna a föld alattatok és elsüllyednétek szégyenetekben? Na, én pont így voltam vele! Nem győztem elnézést kérni tőle, miközben belül ujjongtam. Eljutottunk oda, hogy nem én vagyok az egyetlen “fura” a baráti társaságomban, és bár lehet, hogy egy ideig még én leszek a “Zöld Viki”, de egyre többen biggyeszthetjük majd a nevünk elé (vagy teszik majd mások) a zöld jelzőt.
És bár lehetne vitatkozni azon, hogy egyáltalán miért használunk még kőolajalapú műanyag termékeket, de úgy gondolom, meg kell hagyni az embereknek a lehetőséget arra, hogy fokozatosan álljanak át a kevésbé környezetszennyező megoldásokra. A szemléletformálás nem a kikényszerítésről szól, hanem a pontos és hiteles tájékoztatásról, a tények, hatások és lehetséges megoldások átadásáról.
Nektek is vannak hasonló jó példáitok? Küldjétek el nekünk a szerkesztoseg@recity.hu címre!
Tanuljunk egymástól!
