Adj új életet tárgyaidnak!

ReCity Magazin
Szerző: · 2017-10-29 | 18:34· Ki

Az idei Európai Hulladékcsökkentési Hét (European Week for Waste Reduction) kampány jelmondata: Adj új életet tárgyaidnak! Ezzel a hulladéktermelés megelőzésére hívják fel a figyelmet, a termékek újrahasználata vagy élettartamuk meghosszabbítása, például megjavításuk révén. 

 

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét egy minden évben, november utolsó hetében megrendezésre kerülő kezdeményezés. Ennek keretében lelkes önkéntesek saját akcióötleteiket megvalósítva hívják fel a figyelmet a hulladék keletkezés megelőzésének, a keletkezett mennyiség csökkentésének, a termékek újrahasználatának, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára.

A különböző akcióötletek megvalósítását a programban részt vevő országok mindegyikében egy, a hulladékok keletkezésének megelőzését segítő szervezet koordinálja, mint Szervező. Magyarországon ez a Földművelésügyi Minisztérium Környezettudatos Nevelésért és Szemléletformálásért felelős Főosztály (KNSZFF).

EWWR logo

 

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét  idén november 18-tól 26-ig tart. A kampányhoz a hulladék keletkezését megelőző, illetve a keletkezett hulladék mennyiségének csökkentésére irányuló, vagy újrahasználatot, javítást bemutató akciókkal, megoldásokkal, rendezvényekkel 5 kategóriában csatlakozhatnak. Ezek az alábbiak:

  • államigazgatási szervek, hatóságok
  • egyesületek és civil szervezetek,
  • gazdálkodó, ipari szervezetek,
  • oktatási intézmények,
  • magánszemélyek.

 

Regisztráció

2017. november 15-én éjfélig lehet regisztrálni a www.hulladekcsokkentesihet.hu weboldalon egy saját új vagy már korábban megvalósított akcióval, illetve a www.vallalom.eu oldalon tett vállalással.

 

Verseny

Az Európai Hulladékcsökkentési Díjért folyó nemzetközi versenyben a regisztrált, egyedi akciók közül kiválasztott országos legjobbak vehetnek részt (kategóriánként egy akció).
Ha szeretnéd, hogy akciód részt vegyen az Európai Hulladékcsökkentési Díj elnyerését célzó versenyben, ne felejtsd el ezt a szándékodat jelölni a regisztráció során!

tools-864983_640

Kidobás helyett próbáljuk megjavítani elromlott tárgyainkat! (Kép forrása: pixabay.com)

 

Az idei kampány az „Adj új életet tárgyaidnak!” gondolat jegyében a hulladékképződés csökkentésének olyan egyszerű megoldásaira világít rá, mint az újrahasználat és az újrahasználatra történő előkészítés, azaz a javítás.
Ráirányítja a figyelmet a használt tárgyak, holmik adományozására vagy átalakítására, ezek vásárlására, valamint arra, hogy mielőtt kidobunk egy elromlott vagy eltörött tárgyat, gondoljuk végig, hogy az megjavítható-e. Ezáltal tudunk új életet adni neki, vagy meghosszabbítani az élettartamát.

A kezdeményezés segít megtalálni az értéket azokban a tárgyakban, amelyek számunkra már feleslegessé váltak és ezért értéktelennek gondoljuk őket. Pedig a hulladék érték, itt lenne az ideje e szerint is bánni vele!

 

Címkék: , ,