Mi lesz veled Normafa?

Doró Viki
Szerző: · 2015-01-19 | 17:03· Be

Hotelépítés, erdőkivágás, sportcentrum – ezek voltak azok a vélt vagy valós ötletek, melyek a Normafa rehabilitációjával kapcsolatban az elmúlt másfél évben nagy vihart kavartak a budapestiek körében. Most azonban vége a találgatásoknak! Elkészült, és bárki számára megtekinthető a Natura 2000 hatástanulmány, melyből egyértelműen kiderül: környezeti szempontból mit szabad és mit nem.
 

Annak ellenére, hogy a terület “gazdája”, a Hegyvidék Önkormányzat nem erősítette meg sem a hotelépítések tervét, sem az erdőkivágás szükségességét, sőt, ennek épp ellenkezőjét hangoztatta, mégis a legtöbb budapesti fejében ez a két – valóban ellenszenves – “újítás” maradt meg attól kezdve, hogy 2013 szeptemberében a parlament elfogadta a “Normafa Törvényt”, mely a helyi önkormányzatnak adta át a terület kezelését.
Ez azt jelenti, hogy a Pokorni Zoltán által vezetett kerület határozhatja meg – törvényi keretek között – , hogy mi valósuljon meg, míg a kivitelezés költségeihez a kormány biztosítja  a forrásokat.

Normafa
Normafa. Forrás: Kepguru.hu

 

Miért kell egyáltalán hozzányúlni?

 
A közel egy évtizede tervezett Normafa rehabilitáció célja, hogy a jelenleg egy-egy jó idős napon akár tízezer látogatót vonzó terület visszanyerje egykori kiemelt szerepét és mind a XII. kerületben élők, mind a főváros lakossága számára elérhető közelségbe kerüljön a természetben történő mozgás, kikapcsolódás. Most sem az infrastruktúra (hiányoznak az illemhelyek, szemetesek, parkolók), sem a közbiztonság (pl. autófeltörések), sem a sportolási lehetőségek kiépítettsége (futópálya, elkülönített sí- és szánkópálya, hegyikerékpár-út) nem megfelelő.
 
Tervek

1.     Játszótér felújítás, szabadtéri sporteszközök.
2.     Sípálya, sífelvonó, szánkópálya, sífutó pálya kialakítása – egyenletes hóellátás hóágyúzással.
3.     Bobpálya.
4.     Kiszolgáló épületek (illemhely, értékmegőrző, kölcsönző, öltöző, stb.) kialakítása a régi, leromlott állapotú épületekből.
5.     Gumiborítású futópálya.
6.     Hegyikerékpár-pálya (a Libegő nyomvonala alatt) – a balesetek elkerülése végett.
7.     Parkolási problémák rendezése – közösségi közlekedés szorgalmazása.
8.     Libegő felújítása.
9.     Fogaskerekű nyomvonalának meghosszabbítása.
 
A leginkább vitatott és ezért legnagyobb sajtóvisszhangot kapó pontja a tervezett rehabilitációnak a sípálya kialakítása volt. Pedig, ha a Normafa múltjából indulunk ki, az elképzelésnek van létjogosultsága, ugyanis e helyen “a sísport már 1895 óta létezik. A sísánc megépülésével az ugrósport is elindult hódító útján a versenyzők és a nézőközönség örömére. 1971-ben készült el a Kis-Normafa lesiklópályáján az első elektromos meghajtású drótköteles sífelvonó, amely ma már nem üzemel, ahogyan az egykori 2 síugró sánc is már csupán történelem.” – olvasható a normafa.info oldalon.

Radnótiék a Normafánál

 

A Magyarországon csak itt élő csíkos boglárka helyzete aggasztó, mivel a fokozottan védett lepkefaj olyan drasztikusan megfogyatkozott a 2000-es évek során a terület ökológiai változásai (pl. általános szárazodás, gyepek elcserjésedése, helytelen, illetve rendszertelen kaszálási gyakorlat) következtében, hogy a faj gyakorlatilag a kipusztulás szélére sodródott. Mind 2013-ban, mind 2014-ben alig néhány példányra zsugorodott az állományuk. A Normafa-projekt lehet az, ami a 24. órában megmentheti a fajt, amennyiben sikerül a Harang-völgy és a Normafa-lejtő gyepterületeinek rehabilitációját és egy helyes kezelési gyakorlatot elindítani.

Az önkormányzat az elmúlt másfél évben nyitott volt a lakosság és a civil szervezetek véleményére, akik fórumokon, bejárásokon, fogadóórákon és levélben is elmondhatták véleményüket. Bár ezek nem mindig voltak súrlódásmentesek, de így is példaértékűnek mondható a párbeszédre való hajlandóság.
“Próbáljuk grammra kimérni a kerékpárosok és gyalogosok, kutyások és nagycsaládosok, vagy épp a kivilágított útvonalra vágyó futók és a fényszennyezés miatt aggódó természetvédők igényeit. Nagyon sok szempont, érdek, vágy merült fel az eddigi egyeztetések során, ezeket összehangolni időnként lehetetlennek tűnik – ilyen esetekben dönteni kell majd, hogy melyik a fontosabb.” – nyilatkozta Pokorni Zoltán a Hegyvidéki Újságnak még 2014 májusában.
 
Miután természetvédelmi területről van szó, az önkormányzat elindított egy független, közel két vegetációs cikluson átívelő Natura 2000-es hatásvizsgálatot, amely arra ad választ, hogy az Európai Unió rendkívül szigorú környezetvédelmi szabályozásával összhangban mi valósítható meg a területen. Minden fórumon kijelentették, hogy csak a hatásvizsgálatot követően alakítják ki a végleges fejlesztési tervet, melyet – legutolsó lépésként – helyi népszavazás keretében bocsátanak a XII. kerületi lakosok elé. Ha ők rábólintanak, csak utána történhet meg az első – jelképes – kapavágás.

Csíkos Boglárka

A Natura 2000-es vizsgálat 2015 januárjában készült el, és bárki számára hozzáférhető.
A hatástanulmány – mint az várható volt – nem támogat túlzó, a Normafa környezetébe jelentősen beavatkozó fejlesztési terveket.
 
Ami a Natura 2000-es vizsgálat alapján megvalósulhat:

–       A pusztulófélben levő, műemlékvédelem alatt álló épületek rendbe hozatala, felújítása, új funkciókkal való megtöltése.
–       A közlekedés szabályozása. Javaslatként felmerült a Normafától lejjebb fekvő területeken kisebb parkolók létrehozása, a tömegközlekedés fejlesztése (például a fogaskerekű vasút útvonalának meghosszabbítása, elektromos buszok üzembe állítása), valamint alternatív útvonalak kijelölése például a Hármashatár-hegy felé.
–       A Libegő felső végállomásának rendbetétele.
–       A János-hegyi út felújítása, itt a közvilágítást intelligens, mozgásérzékelő lámpatestek kihelyezésével lehet megoldani, illetve az aszfaltút mellett megfelelő útvonalat kell kijelölni a futók, sífutók, túrázók, kerékpározók, valamint a sétálók, illetve a kutyasétáltatók számára.
–       Közbiztonság javítása érdekébe térfigyelő kamerák telepítése.
 
Amiből nem lesz semmi:

–       Nem állítják vissza a régi, hosszabb sípályákat, így ülőlift és hóágyú sem épül. Reálisnak tartják viszont, a Kis-Norma lejtőn a Mátyás király útig érő hajdani sípálya helyreállítását. E mellett kifejezetten szükséges a szánkózók és a síelők elkülönítése a havas napokra jellemző káosz és az abból eredő balesetek visszaszorítása érdekében.
–       Nem épül bobpálya.

A rehabilitációnak a síelést érintő részét a megvalósulást követően egy környezetvédelmi szakemberekből álló bizottság folyamatosan figyelni fogja.
 
 
A következő lépés tehát a természetvédelmi szempontoknak megfelelő ötletek megvalósíthatósági tanulmányban való kidolgozása, majd a kész terveket részletekbe menően bemutatják a helyi lakosságnak, ugyanis a végső szó a hegyvidékieké: a projektről népszavazáson dönthetnek a kerület lakói tavasszal.
 
Mindezt az előzetes egyeztetésekben aktívan részt vevő WWF Magyarország is sikerként könyvelte el.
„Elismerésre méltó pozitív fordulatnak tartjuk, hogy a korábban felmerült sportcentrum fejlesztés helyett a természetvédelem és a hagyományos természetjárás szempontjai kerültek előtérbe” – mondta Gálhidy László, a szervezet erdővédelmi programvezetője. 
 
A WWF Magyarország bízik abban, hogy a Normafa rehabilitációja a város és a természet együttélésének iskolapéldája lesz, európai szinten is.
 
Eddig úgy fest, minden esély megvan rá!

 

Címkék: , ,