Tatabánya, Mórahalom, Patca – Élen járnak a megújuló erőforrások alkalmazásában

ReCity Magazin
Szerző: · 2015-02-16 | 11:21· Be

Magyarország minden negyedik települése megmérette magát a nemzetközi Megújuló Energiaforrások Bajnokságán (RES Champions League). A legeredményesebb pályázók a nemzeti forduló díjait az Energiaklubtól, a verseny hazai szervezőjétől vehették át.  
 

A díjátadóra Budapesten került sor az Energiaklub által szervezett „Stratégiai tervezés és megvalósítás az energetikában” című konferencia keretében, ahol a közönség többek között megismerkedett a Fenntartható Energia Akciótervek (SEAP-ok) módszertanával, gyakorlati alkalmazásával. Az energetikai beruházásokhoz felhasználható finanszírozási és pályázati lehetőségekről szóló előadásokból pedig kiderült, hogy a TOP pályázati felhívások várhatóan legkorábban júniusban kerülnek kiírásra, valamint az is, hogy éppen a konferencia napján, február 12-én nyíltak meg az első felhívások az európai uniós Central Europe program keretében.  
 
 

Megújuló Energiaforrások Bajnoksága

 
A nyertes települések összesen 773 település közül, három méretkategóriában, egységes európai módszertan alapján kerültek kiválasztásra.
Az okleveleket Ámon Adától, az Energiaklub igazgatójától vették át a települések vezetői. 
 
Az 5000 lakosnál kisebb települések kategóriáját a Somogy megyei Patca nyerte.
Handó János, a település polgármestere fontosnak tartja, hogy minél több fórumon tájékoztassák az embereket a megújuló energiaforrások hasznosításáról és örül neki, hogy az aprócska település jó példaként szolgálhat más önkormányzatok számára.  

A kategóriában a dobogó második fokára Mátraszentimre, harmadik fokára pedig Monoszló állhatott fel. 
 
Az 5000-50.000 lakosú települések kategóriájának versenyét Mórahalom nyerte.
Az önkormányzat összes intézményének hőellátását egy 4600 kW teljesítményű termálvizes fűtési rendszerrel biztosítják. Emellett összesen 317 kW teljesítményű biomassza kazán működik a városban, számos közintézményre napkollektorokat és napelemeket telepítettek.  A város első embere, Csányi László szerint a helyi közösségek egyik legfontosabb kihívása, hogy az energiát önmaguk számára állítsák elő, hiszen a költségek jelentős részét az energiaköltségek teszik ki.
A második és harmadik díj is az ország déli részébe, Orosházára, illetve Komlóra vándorolt.  
 
Az 50.000 lakosnál nagyobb városok kategóriájában Tatabánya diadalmaskodott, megelőzve Miskolcot (2.) és Kaposvárt (3.).
Tatabányán 2013-ban adták át azt a biogázüzemet, amely a térségben keletkező mezőgazdasági, feldolgozóipari melléktermékekből, kommunális szennyvíziszapból és silókukoricából állít elő biogázt. A nap energiáját a középületek mellett több családi ház is hasznosítja. Emellett a városban külön környezetvédelmi és klímavédelmi referens tevékenykedik, és évente elkészítik a város környezeti jelentését. Schmidt Csaba polgármester kiemelte, hogy számukra a verseny során a tapasztalatszerzés volt a legfontosabb, amellett, hogy rengeteget tanulhatnak mások példájából, bíznak benne, hogy az ő sikereik további településeket ösztönöznek a megújuló erőforrások hasznosítására.

Megújuló Energiaforrások Bajnokság 2014.
A Megújuló Energiaforrások Bajnoksága magyar fordulójának nyertes települései, illetve vezetőik

Bízunk benne, hogy a nyertes városoknak a Megújuló Energiaforrások Bajnokságának országok közti megmérettetésén is sikerül dobogós helyezést elérniük, vagy Pécs tavalyi sikerét – különdíját –  megismételniük!

 

Címkék: