Tapasztalataim alapján kétfajta ember van a világon: az, aki szeret beleenni más ételébe és az, akik nem. Az abszolút nem reprezentatív felmérésem eredménye – családi és baráti köröm elemzése alapján – az, hogy körülbelül 65-35% az arány azok javára, akik szívesen csipegetnek asztalszomszédjuk tányérjáról is.
Közeli barátokkal és családtagokkal elnézőek vagyunk – de vajon megszokhatjuk-e valaha, hogy ismeretlenek maradékát együk meg, önszántunkból?
Az amerikai férjem sokszor csodálkozva néz rám, amikor a megbarnult alma 75 százalékát kivágom a maradék két harapás megmentése érdekében. Általában olyan racionális érvekkel próbál eltéríteni a tervemtől, mint hogy: “Miért nem dobod a komposztba, van még 3 másik alma az asztalon!”
Az igazi az lenne, ha a válaszomban elemezném az egy darab alma megtermeléséhez szükséges erőforrások – víz, táptalaj, emberi munka, esetleg vegyszer – mennyiségét és a klímaváltozással párhuzamot vonva perspektívába helyezném azokat a környezeti károkat, amit az alma kidobása eredményezne még akkor is, ha az a komposztban idővel lebomlik.
Persze nem ezt teszem, mert rendszerint egyetlen válasz jut csak az eszembe: “Mert megszoktam.”
Az élelmiszer-termelés és a klímaváltozás közötti kapcsolatról néhány éve még nem sok szó esett, mára azonban egyre égetőbb problémává vált.
A népességnövekedés és az étkezési szokások változása miatt az előrejelzések szerint 2050-re 60-70 százalékkal növelni kell a megtermelt élelmiszer mennyiségét. Bár vannak modern kezdeményezések – például lombikban növesztett hús és genetikailag módosított növények -, az elpazarolt élelmiszer mennyiségének csökkentése elengedhetetlen ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszerhez juttassunk mindenkit.
A FAO (az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete) az alábbi ijesztő adatokkal szolgál az élelmiszerhulladék témájában:
● A világon az emberi fogyasztásra megtermelt élelmiszernek körülbelül az egyharmada vész kárba. Ebből az ehető élelmiszer 1,3 milliárd tonna évente. (A mezőgazdasági termelés volumene – élelmezési és nem élelmezési céllal együtt – évi 6 milliárd tonna.)
● Az elpazarolt élelmiszer becsült karbonlábnyoma 3,3 milliárd tonna szén-dioxiddal egyenértékű üvegházhatású (ÜHG) gáz kibocsátának felel meg évente.
● 1,4 milliárd hektárnyi területet – a világ mezőgazdasági területeinek 28 százalékát – használjuk évente olyan élelmiszerek megtermelésére, amelyek később a kukába kerülnek.
● A fejlődő országokban a mezőgazdasági termelés közben, a közép- és magas jövedelmű régiókban pedig a kereskedelem és fogyasztás szintjén megy kárba az élelmiszer nagy része.
● Az elpazarolt élelmiszer csupán kis százaléka kerül komposztálásra: a legnagyobbb részük hulladéklerakókban köt ki, és ez teszi ki a települési szilárd hulladék jelentős részét.
● Az élelmiszer pazarlásának (a hal és tengeri állatok kivételével) közvetlen gazdasági következménye eléri az évi körülbelül 750 milliárd dollárt.
Akit e sorok olvastán hirtelen pánik fogna el a kukájában csücsülő, nemrég kidobott száraz kiflicsücsök vagy megrohadt őszibarack miatt, annak jó hírrel szolgálhatunk: a közösségi megosztáson alapuló gazdaság – vagy angol nevén sharing economy – ugyanis erre a problémára is keresi már a megoldást!
Néhány országban pedig úgy tűnik, már meg is találta!
Az élelmiszer-megosztás egyik sikersztorija az amerikai egyesült államokbeli CropMobster, amely honlapja szerint eddig több mint 2 millió adag helyi, tápláló ételt mentett meg a kukától Sonoma és Marin megyében.
2013-ban Seattle-ben indult egy startup cég, a LeftoverSwap, amelynek fejlesztői az alábbi érveket hozták fel telefonos applikációjuk mellett:
“A megtermelt élelmiszer 40 százaléka kárba vész. 25 százalékunk nem tudja a szomszédja nevét. 70 százalékunk elhízott. Az amerikaiak 16 százaléka nem jut elegendő ételhez. 99 százalékunknak nincs szüksége még egy adag marhahúsos lo mein-re (ázsiai tésztás leves – a szerk.).
A LeftoverSwap megoldást nyújt mindegyik fenti problémára.”
Az applikáció használatával egyszerűen felajánlhatjuk a megmaradt ételünket; az éhes szájú felhasználók pedig ingyenesen megvacsorázhatnak. A közösség több mint 10 ezer tagot számlál, és az USA mellett Európában, Ázsiában és Ausztráliában is használják már.
Hozzánk kicsit közelebb is virágzik az élelmiszerek megosztása, például a 2012-ben indult FoodSharing-nek köszönhetően, amely jelenleg Németországban, Ausztriában és Svájcban működik. A kezdeményezés szerint a német háztartások 22 milliárd eurónyi élelmiszert dobnak ki évente. A honlapon nyomon követhető, hogy ebből mennyit mentett már meg a közösség: a több mint 47 ezer aktív felhasználó eddig közel 40 ezer kilogrammot.
Balról jobbra: 10 712 sikeresen kiszállított ételkosár
39 945,43 kg étel megmentve
4946 komment
4,93 (az 5-ből) a minőség szintje a felhasználók szerint és több mint 47 075 aktív felhasználó csatlakozott már.
Itthon az Elemorzsia közössége kínál lehetőséget az ételmegosztásra, bár ez esetben inkább a friss alapanyagok (krumpli, uborka, petrezselyem, dió, stb.), vagy a házi készítésű élelmiszerek (lekvár, szörp, disznózsír) találnak gazdára, semmint a megmaradt főtt étel. Érdekesség viszont, hogy már liba is cserélt gazdát a csoporton keresztül.
Emellett pedig van néhány csoport, akik az élelmiszer-megosztást, a hulladékcsökkentést és az adományozást ötvözik: ilyen például a Food Not Bombs, akik vegetáriánus és vegán ételt főznek és osztanak szét hajléktalanok között, és a Budapest Bike Maffia, akik ételadományt gyűjtenek és juttatnak el önkéntes kerékpárosok segítségével rászoruló családoknak és intézményeknek.
Olvasd el a Budapest Bike Maffiáról szóló írásunkat is!
Erre jó példa a magyar fejlesztésű Piqniq. A felhasználók megleshetik vele, hogy mit főznek és hol esznek a barátaik, szomszédaik vagy munkatársaik. Ha valamit megkívánnak, az app hatékonyan segít, hogy azt meg is tudják enni, akár vadidegen emberek összekapcsolásával.
A szintén magyar érdekeltségű Viqli, vagy a nemzetközi MealSharing pedig abban segít, hogy bármerre is járunk, házi kosztot tudjunk enni egy helyi családnál.
Az olasz Ratatouille nevű – tartózkodási hely alapú – alkalmazás segítségével feltölthetjük a hűtőnk tartalmát, vagyis olyan ételeket, amiket már valószínűleg nem fogyasztunk el mondjuk azért, mert elutazunk, vagy túl sokat vettünk belőle egyszerre. A felhasználók lefoglalhatják a nekik tetsző élelmiszereket és találkozót egyeztethetnek egymással az átadásra.
Hasonló oldalak közé tartozik még a 2012-ben New York-ból indult Bookalokal és a görög Cookisto – amely 2013-as indulása után, 12 hónap alatt 40 ezer tagot gyűjtött Görögországban és az Egyesült Királyságban -, és a Shareyourmeal, amely 62 ezer otthoni szakácsot számlál Hollandiában – és 20 ezret a többi európai országban -, akik olyan egzotikus helyek ízeit kínálják házikosztként otthonukban, mint a messzi Indonézia, Afganisztán, Japán vagy India.
Az élelmiszer-megosztással kapcsolatban elkerülhetetlen, hogy szó essen a higiéniáról. Az egyik ételmegosztó oldal, az angliai Casserole Club például elvárja a tagjaitól, hogy online higiéniai kurzuson vegyenek részt, és az erkölcsi bizonyítványukat is be kell mutatniuk. Ha minden feltételnek megfelelnek, csatlakozhatnak a közösséghez, amelynek célja, hogy főtt ételt juttasson el olyanoknak, akik nem tudnak maguknak főzni – például időseknek. Más oldalakon is találunk a higiéniával kapcsolatos tájékoztatókat: néhol ez részletesebb, néhol pedig a szervezők inkább a felhasználó józan eszére hagyatkoznak.
De mi a helyzet az élemiszer-termelés korábbi szakaszaival?
Néhány kezdeményezés a közösség erejére támaszkodik a jó minőségű, helyi alapanyagok eladásához és beszerzéséhez. Ilyen például a hazai 30km.hu, amelynek segítségével megkeresheted a lakóhelyed közelében található termelőket és kézműves termékeket; de hasonlóan működnek a bevásárló közösségek is (pl. Szatyorbolt, NekedTerem, Termelőtől), akik felkutatják a helyi termelőket és összekötik őket az – elsősorban városlakó – vásárlókkal.
Ezek a közösségek mind egy kicsit másképp működnek: van, amelyiknél hetente a megrendelő ajtaja elé érkezik egy doboz, amelyben az azon a héten megérett friss, szezonális termékeket találja; és van, ahol ő maga választhatja ki egy listából – vagy akár magában a boltban -, hogy mit szeretne rendelni. Az igényeket mindig előre kell jelezni, így a termelők tudják, hogy melyik termékük és abból mekkora mennyiség fog biztosan elkelni az adott héten.
Budapesten a nyár folyamán három új közösségi kert nyílt a Magyar Telekom által felajánlott telephelyeken, amelyeket a városi kertészkedést itthon felkaroló Kortárs Építészeti Központ (KÉK) kezel és tölt meg kertészekkel. (Fotó: Bartha Annamária)
Ezenkívül pedig akár közösségi méz és bortermeléshez is lehet csatlakozni.
Hogyan működik egy közösségi bor projekt?
2013 őszén indult az első kezdeményezés a Borravaló borblog ötletéből, melyhez többen, köztük a Mindspace Nonprofit Kft. és a Bor-neked.hu oldal is csatlakozott partnerként. A bor elkészítésébe bekapcsolódó tagok anyagilag, elméleti tudással – például a hordó típusának közös kiválasztásával – és fizikai munkával – akár a szüreten való részvétellel – is segítik a bor megszületését. A közösen összedobott pénzt a szőlő és a hordó megvásárlására, és a borrá válás későbbi fázisaiban felmerülő költségek finanszírozására fordítják. Végül a tagok az induláskor betett tőke arányában osztoznak a nedűből.
Az élelmiszer megosztásával és a maradék megmentésével kapcsolatos kezdeményezések szerte a világon gyümölcsözőek.
Mint a piacon, itt is csak azt kell eldöntenünk, hogy nekünk melyik tetszik a legjobban!
A cikksorozat támogatója a Telekom.
