Bolba Mesék – A víz

Doró Viki
Szerző: · 2017-03-22 | 13:57· Ökoszalon

1993 óta március 22-én ünnepeljük a Víz Világnapját, amelynek célja, hogy figyelmünket e természeti kincsre irányítsa. Mert a víz: kincs. E gondolat inspirálta a “Bolba Mesék – A víz” című mesekönyv születését is, amely a világnap üzenetét közvetíti a gyermekek és szüleik felé a mese és a játszva tanulás eszközével.

 

A Bolba Mesék című mesekönyv-sorozat első része a víz témakörét járja körbe. Bolba, a bölcs bagoly segítségével a 6 és 9 év közötti gyerekek és szüleik közelebbről megismerhetik azt a kincset, amit a víz jelent.

Bolba_Mesek

A szerzők – Exner Nika, Binges Viki és Virág Annamária – a kötettel nemcsak a gyerekeket, hanem szüleiket is megszólítják. Céljuk a szórakoztatás és az ismeretátadás, egyfajta játékos szemléletformálás. Egyrészt a gyerekek nyitottságát, alapvető természetszeretét megragadva mutatják be – a korosztályuknak megfelelő, játékos formában – hogy mit tehetnek ők azért, hogy ezt a kincset megőrizzék, hogyan vigyázhatnak rá. Másrészt hisznek benne, hogy a gyerekeket a szülői jó példa formálja:

amit otthon látnak, azt viszik magukkal.

Ezért különösen fontosnak tartják, hogy a környezettudatosság a mindennapok szerves részévé váljon.

 

A könyv felépítése

A “Bolba Mesék – A víz” 5 részre tagolódik. Az első három a kicsiket, míg a következő kettő a nagyokat szólítja meg.
Az első rész „Az igazi kincs” Boronkai Borzas Bolba, a bölcs bagolyanyó meséje.

Bolba Mesék

A második rész címe „Tudod-e? Hallottad-e, Láttad-e? Ismered-e?” Itt hasznos ismereteket tudhatnak meg a gyerekek a vízről (Mitől kék a bolygó?, Vízlábnyom stb.) és számos érdekességet (Zuhany vagy fürdés?) is olvashatnak.
A „Szórakoztató vizes kalandok” próbatételek sora, amiben a gyerekek feladatok teljesítésével mérhetik össze tudásukat, találékonyságukat, környezettudatosságukat. Például „A zuhany-rangadó” arra buzdítja a családokat, hogy mérjék, ki mennyi időt tölt a zuhany alatt. Az nyer, aki a legkevesebbet (persze a feladat teljesítése nem mehet a tisztaság rovására)!
A „Tudatmódosító zöldségek” már a szülőknek szólnak. Itt Bolba anyó egyszerű praktikákon keresztül mutatja meg, hogyan tehető víztakarékossá és egyúttal környezetbarátabbá a háztartás.

Bolba Mesék

 

Végül az utolsó fejezet “Bolba programajánlója”, amelyben évszakokra bontva találunk belföldi családi programokat. A cél ugyanis az, hogy az együtt töltött értékes idő vidáman, a szabadban, sok nevetéssel teljen.


A kötet mesevilágát Imrei Bogi illusztrátor keltette életre.

A 10 részből álló mesekönyv-sorozat következő része “Bolba Mesék – A föld” címmel várhatóan 2017 őszén fog megjelenni.

Az első könyv – amely természetesen újrapapírra lett nyomtatva – megvásárolható a Bolba Mesék weboldalon keresztül (ára 2990 Ft.).

 

Címkék: ,