Ökomese 10. – Csoda a kiskertben

Szepesi Zsuzsanna
Szerző: · 2016-06-15 | 09:00· Mesés természet ökomese-gyűjtemény

Csoda a kiskertben

 

Egyszer volt, hol nem volt, kerekerdő sarkában volt egy házikó. Fehér a fala, piros a cserepe, zöld a kerítése, takaros kis házikó volt az. Ebben az apró házban éldegélt egy még apróbb anyóka. Öreg volt a néne, de ügyes kezű és szorgos. Olyan szorgos, hogy keze nyomán meseszép kert virított háza körül.
Volt abban a kertben mindenféle szebbnél szebb virág, hasznosabbnál hasznosabb növény. Ott virított a szegfű, ontotta illatát a viola, büszkén bontotta bimbóit a rózsa. Békésen megfértek a barázda másik oldalán növekvő répával, retekkel, kövéredő paradicsommal, az örökké mosolygó sütőtökkel. Szívesen látogatták ezt a csodaszép kertecskét a madarak, méhek, pillangók.

Mindenki boldog és elégedett volt, csak a sarokban gubbasztó káposzta nem. Nem kapcsolódott be az esti tereferébe, örökké zöld volt a méregtől, mindenkire haragudott. Nem is szállt rá egyetlen rovarocska sem.
Túl kemény a fejed – szokták mondogatni társai.
Miért nem nyílsz meg egy kicsit? – kérdezte szelíd rokona, a saláta.
De a káposzta csak hallgatott morcosan, gubbasztott magában. Senki nem sejtette, micsoda vihar gyúl megkeményedett torzsájában.
Hiszen nekem sem illatom, sem virágom, sem bársonyos szirmom nincs! Még a színem is csak zöld! Mire vagyok én jó? – kesergett magában.
Annyira eltelt a bánatával, hogy már ügyet sem vetett a kertben zajló vidám életre.

Káposzta

Egyszer aztán arra riadt álmából, hogy hatalmas szúrást érez torzsája hegyében. Majd’ elalélt fájdalmában. Annyira égette, perzselte a kín, hogy legszívesebben felkiáltott volna, de nem mert, hiszen a kert többi lakója is felébredt volna. Haragudtak rá így is éppen elegen.
Tűrte hát a fájdalmat, s várta, hogy alábbhagyjon az. Napokig kókadozott, míg egyszer csak nagyon furcsát érzett.
Valami rágja a leveleimet! Furakszik, tolakszik kifelé! – sikított magában.
Aztán az a valami békésen megpihent a legfelső levél alatt, jól bebábozódott, s egy ideig nem bolygatta a káposztát.
Az már majdnem megfeledkezett róla, újból rendesen táplálkozott. Levelei megint fényesek lettek.

Egyszer aztán lágy érintést, szinte selymes simogatást érzett a feje búbján. A kertben hirtelen csend támadt, s mindenki a káposztára nézett hitetlenkedve.
Mi történt? – kérdezte ijedten a káposzta, s készült az újabb korholásra.
De a virágok, növények néma ámulattal lesték, ahogy a káposzta levelei közül előbújik egy kedves kis pillangó. A pillangó álmos szemét dörzsölgetve pillantott körül a nagyvilágban, amit ő még sosem látott. Ő a káposzta levelei közt nevelkedett, s most jött el az ideje, hogy ruhát váltson, önálló életet kezdjen.
Szárnyait próbálgatva körbelibegte eddigi otthonát, a káposztát. Megköszönte neki, hogy felnőhetett benne, kemény feje óvta széltől-naptól.
A káposzta repesett az örömtől, torzsája majd’ megrepedt a büszkeségtől.
Ilyen nem történt még ebben a kertben – mondogatták a rózsák.
Itt született egy pillangó, a mi káposztánkban! – adták hírül az erdő fáinak a méhecskék.

Káposztalepke

 

Azóta a káposzta is boldog lakója a kertnek, büszke kemény fejére.
A kicsi, fehér, fekete foltos pillangót pedig minden virág dédelgette. Játszadoztak vele, naphosszat becézgették. El is nevezték káposztalepkének.
Az meg vidáman repkedett körülöttük, de mindig a káposzta kemény fején, fényes levelein tért nyugovóra.

 

 

A “Mesés természet” ökomese-gyűjtemény megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

NKA_logo_2012

Címkék: