Alapvetően fogalmam sem volt arról, hogy mi az a közösségi kert. Természetesen hallomásból azért hozzám is eljutott a hír, hogy van ilyen, de ezzel véget is ért a történet egészen a ReCity Magazin indulásáig. Akkor elkezdett motoszkálni bennem néhány kérdés: egy ilyen aprócska földterületen mégis mit lehet termeszteni, miért jó ez, egyáltalán jó?
Nos, ekkor határoztam el, hogy utánajárok, és figyelemmel kísérek egy teljes szezont, mégpedig a Leonardo közösségi kert életét.
Gőzöm sincs, mi lehet ez a növény, amit remélem elnéztek nekem most – és valószínűleg még sok másik alkalommal. Viszont, ami szemet szúrt, azok az aprócska kedves díszek. Az az érzésem támadt, hogy ide bizony gyerekek is járnak, mintha sok móka és kacagás rejtőzködne errefele.
Április. Valamelyik szerencsés „földbirtokos” aprócska retek palántái.
Rebarbara, igen, ez szerintem csodálatosan friss, roppanós rebarbara. A mázlista micsoda finomságokat készíthet belőle!
Tagadhatatlan, szeretem a rebarbarát. Ígérem a jövőben megpróbálok uralkodni a kulináris rajongásomon.
Egy fárasztó munkanapot követően sokakban élhet a vágy egy kis mozgásra. Néhány szerencsésnek, mint ennek az úrnak is, a befektetett energia megtérülhet a jól megérdemelt szürettel, de ezzel várjunk még, ne rohanjunk úgy előre… Én drukkolok neki, hogy a végén meggyőződéssel mondhassam, nekem ez kell, szeretnék egy parcellát én is.
Az első alkalom, amikor felmásztam a tűzfalra, hogy onnan is szemügyre vehessem ezt a foghíjtelket és megmutathassam Nektek is. Ez az, ami hozzájárul a fenntartható városi léthez, az aktív és izgalmas kihívásokkal teli időtöltéshez. Azt kell, hogy mondjam takaros. (A felvétel áprilisban készült.)
Szamóca?
A képeket Bartha Annamária készítette.
Olvasd el a közösségi kertekről szóló “Kert a városban” című cikkünket is!
