Enyém, tiéd, miénk – Birtoklás helyett megosztás

Kerekes Sándor
Szerző: · 2014-09-08 | 11:29· Fókusz

Reális lehet a 21. században a korlátlan fogyasztás, a magántulajdon felhalmozása helyett a megosztó gazdaság, mint üzleti modell térnyerése? A boldogság valóban a piac függvénye? Miként tehető a fogyasztás fenntarthatóvá?
Ezekre a kérdésekre keressük a választ Kerekes Sándor, a Kaposvári Egyetem tanárának segítségével.


 
Az ősközösségi társadalomtól – amely a közös tevékenységekben (pl. állatok elejtésében) rejlő lehetőségeket, hasznokat kihasználó világ volt, és amelyben a magántulajdon még ismeretlen fogalomnak számított – évezredek alatt jutottunk el egy individuális, a magántulajdont túlhangsúlyozó, a fogyasztást presztízzsé tevő társadalomig.
A huszadik században a saját lakás, autó, nyaraló egyfajta státuszszimbólummá vált, még akkor is, ha az álmok megvalósítását a hitelintézet finanszírozta.

George W. Bush, az Egyesült Államok korábbi elnöke 2004-es újraválasztási kampányában fogalmazta meg azt a még napjainkban is főáramúnak tekinthető gondolatot, amit „tulajdonosi társadalom” (ownership society) néven említhetünk. Bush szerint: „Minél több a tulajdon Amerikában, annál életerősebb Amerika.”  
Épp ez az „igazság” dőlt meg a 2008-as gazdasági válsággal, ami megmutatta, hogy bizony, még Amerikában sem lehet mindenkinek saját háza.

Mára pedig eljutottunk oda, hogy a fejlett társadalom tagjainak egy része megelégelte a magántulajdon burjánzását, és megkérdőjelezte a felhalmozás létjogosultságát.
Ehhez járul még hozzá Földünk erőforráskészleteinek szűkössége, a szennyezésből fakadó problémák, a népességnövekedés a fejlődő országokban, míg a társadalmak fogyatkozása a világ fejlett országaiban – melyek mind-mind jól ismert kihívások.

Az egyre népszerűbbé váló „megosztó” vagy „közösségi gazdaság” (angolul sharing economy)  egy olyan üzleti modellt jelent, amiben a vállalkozás lényege az erőforrások megosztása, közös használata.

A fogyasztó hozzájut a szükséges erőforráshoz, de csak akkor, amikor valóban szüksége van rá.

Fúrógép használat közben
 Egy egyszerű példát alapul véve, ha szükségem van egy fúrógépre, akkor arra az időre, amíg használni akarom, legyen elérhető számomra, majd továbbadhassam másnak, akinek szintén szüksége van rá. A lényeg, hogy felesleges minden háztartásnak fúrógéppel rendelkeznie, hiszen évente legfeljebb néhány órán át van használatban.

A fúrót és sok más eszközt – fűnyírót, kerékpárt, autót – megosztani, tehát sokkal célszerűbb, mint  birtokolni.

 

A közösségi gazdaság alapelvei

Botsman és Rogers 2010-ben írt világsikerű könyve, az „Ami az enyém, az a tiéd: A közösségi fogyasztás szárnyalása” (What’s Mine Is Yours: The Rise of Collaborative Consumption) a közösségi fogyasztás létjogosultságára irányította a figyelmet.
Természetesen a gondolat sokkal régebbi, de az átmeneti vagy tartós szárnyalás feltételei valóban ebben az évtizedben értek meg, amihez jelentősen hozzájárult az internet, az okostelefonok és a közösségi oldalak térnyerése (Facebook, Twitter, Instagram, stb.) is.
 
A könyvben a szerzők a közösségi fogyasztás négy alapelvéről beszélnek:
1.     Kritikus tömeg, ami biztosítja az elégséges „lendületet” ahhoz, hogy a rendszer önfenntartó legyen.
2.     Kihasználatlan kapacitás: fúrók és más eszközök, amelyeket csak ritkán használnak, biztosítanak igénybe nem vett lehetőségeket.
3.     Hit a közösben: a közösség számára felajánlott érték, értéket teremt az egyén számára is.
4.     Bizalom az idegenek között: a közösségi fogyasztás kiküszöböli a közvetítőket, a közös felhasználók közt egymás iránti bizalmat feltételez.
 
Az első három alapelv nem igényel különösebb magyarázatot, de érdemes kicsit elidőznünk a negyediknél. Talán furcsa, hogy amikor napjainkban az egymásban és az intézményrendszereinkben való bizalom megingásáról beszélünk a legtöbbet, épp akkor kezd működni egy olyan üzleti modell, ami az emberek közötti bizalomra épít. 
A közösségi gazdaságon alapuló kezdeményezések nagy része nem működne az internet nélkül. Ez egyrészt a költséghatékonyság miatt van így, másrészt a bizalom is a világhálónak köszönhető.
Mielőtt felvennék valakit utasként az autómba (Oszkár telekocsi), vagy kiadnám a kanapémat (Couchsurfing), netán a lakásomat (Airbnb), előtte informálódhatok az illetőről az internet segítségével. A megosztó gazdaságra épülő szolgáltatások ugyanis értékelik a tagjaikat, utast és sofőrt, szállásadót és bérlőt egyaránt. Az értékelések, a nyomon követhetőség pedig segíti a bizalom elnyerését.

Az internet tehát nemcsak magányossá és függővé teheti a felhasználókat, hanem bizalmat és emberi kapcsolatokat is teremthet.

 
 

Megoldás a környezeti problémákra?

Az alternatív gondolkodók egy jelentős része csak új paradigmarendszer mentén véli megoldhatónak a környezeti problémákat. Sokan úgy vélik, hogy az emberiségnek meg kellene végre értenie, hogy nem a verseny, hanem az együttműködés hoz nagyobb boldogságot.
Ezt erősíti az is, hogy a gazdaság elmúlt száz éves fejlődése azt mutatja, a piac nem képes olyan problémákat megoldani, mint a szegénység, a társadalmi egyenlőtlenségek vagy a környezetpusztítás.

Mire van szüksége a globális kapitalizmusnak?
„A modern kapitalizmusnak készségesen és nagy számban együttműködő emberekre van szüksége, olyanokra, akik mind többet és többet akarnak fogyasztani, és akiknek az ízlése szabványosítva van, tehát könnyen befolyásolható és megjósolható. Olyan emberekre van szükség, akik úgy érzik, hogy szabadok és függetlenek, nincsenek alárendelve sem tekintélynek, sem elvnek, sem lelkiismeretnek- mégis készségesen hagyják magukat irányítani, azt tenni, amit várnak tőlük, súrlódásmentesen beilleszkedni a társadalmi gépezetbe; akik irányíthatók erőszak nélkül, ösztönözhetők célok nélkül – kivéve azt az egyet, hogy boldoguljanak, sürögjenek, ténykedjenek, törtessenek. Mi az eredmény? A modern ember elidegenedett önmagától, embertársaitól és a természettől. Átváltozott árucikké, életerőit úgy éli meg, mint befektetést, amelynek az adott piaci feltételek közt elérhető legmagasabb hasznot kell hoznia.Valamennyi ösztönös szükséglet teljes kielégítése nemcsak a boldogsághoz kevés, de még az épelméjűséget sem garantálja.” (Fromm: A szeretet művészete, 1993.)

A Föld véges erőforrásait tekintve a jelenlegi gazdasági pálya nem folytatható. Az egyetlen megvalósíthatónak tűnő alternatíva a fogyasztás fenntarthatóvá tétele.

„A fenntartható fogyasztás nem kisebb fogyasztást jelent, hanem másként fogyasztást, hatékonyabb fogyasztást, és egy jobb életminőség elérését.”

(UNEP, 1999.)

Ehhez az egyik lehetséges út a szolgáltatások szerepének hangsúlyosabbá tétele a gazdaságban.
 

A szolgáltatások szerepe a fenntartható fogyasztásban

Fejlett országok gazdaságairól napjainkban szokás úgy beszélni, mint szolgál­tatás alapú gazdaságokról. A kifejezés használata jogos is, hiszen ezen országok dolgozóinak közel 70%-a dolgozik olyan területen, melyet klasszikusan szolgálta­tásnak lehet nevezni: telekommunikáció, kereskedelem, pénzügyi szolgáltatások vagy egészségügy (Mont, 2002). 
Ez a fajta gazdaság számos előnnyel bír a korábbi, termelés alapú gazdasághoz képest: teret ad az inno­vációnak, a közvetlen emberi kapcsolatoknak, lehetővé teszi személyre szabott szolgáltatások létreho­zását, nem utolsó sorban pedig hozzájárul fogyasztásunk fenntarthatóbbá tételéhez.

A szolgáltatás alapú gazdaságra gyakran utalnak úgy, mint funkcionális gazdaságra, melyben a fogyasztó nem a terméket, hanem az általa nyújtott funkciót, szolgáltatást vásárolja meg: a fogyasztó nem autót, hanem a mobilitás lehetőségét vásárolja meg, nem hűtőszek­rényre van szüksége, hanem arra, hogy ételei sokáig elálljanak.

Stahel rámutatott, hogy a fogyasztó számára nem egy-egy termék birtoklása, hanem a termék által nyújtott szolgáltatás jelenti a hasznosságot (Stahel, 1989).
Ezáltal világossá válik, hogy szükségtelen a tömegtermelés jelenlegi fenntart­hatatlan szintjéhez ragaszkodni, új fogyasztási modell kialakítására van inkább szükség. Olyan rendszert képzelt el, melyben a gyártókat felváltják a szolgáltatók, a termékek vásárlói pedig szolgáltatások fogyasztóivá válnak.
Ebben a modellben minimalizálódik az új termékek gyártására fordított nyersanyag-szükséglet, megnő a termékek életciklusa, az eddig felesleges hulladék pedig alapanyaggá válik, mivel a gyártó újra fogja azt hasznosítani.
 


Út a szolgáltatásgazdaságba

A 21. század első harmadában arra számíthatunk, hogy az ökohatékonyság javulásában hasonlóan radikális változások következnek be, mint amilyet az ipari forradalom után a munkatermelékenység változásában tapasztaltunk.

A közeljövőben az ökohatékonyság is nagyságrendileg nőhet, amennyiben a készletgazdaságról (stock economy) áttérünk a szolgáltatásgazda­ságra (flow economy).

Az emberi szükséglet ugyanis nem a termék birtoklására irányul, hanem azokra a szolgáltatásokra, amelyeket az közvetíthet számunkra. Szükségletünk nem a mosógépre irányul, hanem a tiszta ruhára, amelyhez a gép csak eszköz, de a tiszta ruhát másként, sokkal kevesebb természeti erőforrás felhasználásával is bizto­síthatnánk, mint ahogy jelenleg tesszük. Ha belegondolunk, mekkora környezeti terhet generál az a tény, hogy minden háztartásban mosógépet működtetünk, kiépítve hozzá a vízkivétel és energiaszolgáltatás infrastruktúráját, akkor meg­értjük, hogy a ruhatisztító szalonok kedvezőbb megoldást kínálnának.
Az, hogy ez a korábban virágzó szolgáltatási ágazat szerkezetileg átalakult, nem azért ment végbe, mert megszerettük az otthoni mosást és vasalást, hanem azért, mert a szolgáltatás a magas munkabérek miatt megfizethetetlenné vált a háztartások számára.
Az energia és a nyersanyagok drágulása, ami épphogy csak elkezdődött az elmúlt években, megváltoztatja a tényezőárakat, s ez kedvezhet a szolgáltatás­gazdaság fejlődésének.

Erőteljes lökést adhat a szolgáltatásgazdaságnak a kiépülő informatikai hálózat is, amely jelentősen csökkenti a szolgáltató rendszerek működésének tranzakciós költségeit.

Mosoda
 Az említett példánál maradva: interneten leköthetjük azt az időpontot, amikor a szolgáltatást igénybe kívánjuk venni, és esetleg SMS útján értesítenek, hogy mikor mehetünk a frissen vasalt ruhákért.

Interneten megrendelhetjük az intercity-állomásra a személygépkocsit, amellyel a kívánt célállomásra folytat­hatjuk utunkat, miközben a hosszú úton élveztük a vonat előnyeit, és ugyanez az eszköz lehetővé teszi, hogy amíg nekünk nem lesz rá újra szükségünk, valaki más használja az autót, mert mindez csak annyi fáradságunkba kerül, hogy kábel nélküli hálózaton, telefonon megjelöljük, hol is hagytuk a négykerekűt.
A termék-szolgáltatás rendszereknek – az emberek árérzékenysége miatt – nem elég környezetbarátnak lenniük, vonzónak kell lenniük anyagi szempontból is.

Ez idáig mellőztük a gazdasági csere intézményének másik szereplőjét, vagyis a kínálati oldalt. Sajnos – a fenti példáknál maradva – a mosodai szolgáltatás nem rendelkezik nagy hagyományokkal hazánkban, ezért valószínűleg sokat kell utaznia annak, aki szeretné mosodában mosatni ruháit.
A carsharing lassan talán “betör” Magyarországra is. Ahhoz azonban, hogy a szolgáltatóknak megérje hazánkban elindítani, nagyban javulnia kell a fogyasztók attitűdjének is, amit csak egy hosszú távú szemléletformáló folyamat eredményezhet.
 
 
Összességében a „közösségi gazdaság” hármas haszonnal kecsegtet. Ez a kialakulóban lévő új világ ugyanis megoldást kínál a környezet, a gazdaság és a társadalom válságára egyaránt, hiszen használatával csökken a környezetterhelés, csökkennek a fajlagos költségek és nem mellékesen javulnak az emberi kapcsolatok is.
 

A cikksorozat támogatója a Telekom.

Címkék: , , ,