Keressük a legzöldebb fesztivált! 3. jelöltünk a Börzsönystock

Doró Viki
Szerző: · 2014-09-04 | 11:07· Fókusz

Az eddig vizsgált fesztiválok környezettudatos megoldásaik tekintetében sok hasonlóságot mutatnak, ugyanakkor céljaik és közönségük különbözik egymástól. Míg az Everness elsősorban a lelki feltöltődésről szólt és ennek megfelelően a spirituális tartalomra fókuszált, addig az Országos Öko Expo és Bio Fesztivál a családokat szólította meg és általában a szemléletformálásra helyezte a hangsúlyt. Sorozatunk harmadik tagja, a Börzsönystock pedig a zenén keresztül megélt összetartozás élményét adta a résztvevőknek.

 
A zene ugyanis olyan univerzális nyelv, amely képes összekötni az embereket, hiszen Földünk minden lakója – nyelvi korlátok, vallási és politikai ellentétek dacára – képes megérteni. Felszabadít, magával ragad és láthatatlan, mégis erős köteléket képez a hallgatóság tagjai között.
Jól tudják ezt az idén augusztus 21. és 23. között 7. alkalommal megrendezésre került Börzsönystock szervezői is, hiszen ők maguk is zenészek.
 
A Börzsöny szívében, a kemencei Ifjúsági Táborban zajló kis, családias fesztivál leginkább egy nagyszabású házibulira hasonlít, hiszen közönsége barátokból és a barátok barátaiból áll.
“Idén nagyjából 150-en vettek részt a 3 napos rendezvényen, tavaly 200 körüli volt a “stockosok” száma, de az már a lélektani határt súrolta.” – mondják a szervezők.
Tudatosan “kicsik” akarnak maradni, ezért a fesztivált csak a Facebookon, és ott is csak szűk körben hirdetik. Ennek köszönhetően a Börzsönystock főként szájról szájra terjed, mert aki egyszer már részt vett rajta, az bizony hamar rákap az “ízére”. Innen könnyű lenne lépni egyet felfelé, és az egészet magasabb szintre emelni, kiforrottabbá tenni, de nem kívánnak a Sziget vagy a VOLT babérjaira törni. Sőt!
Úgy tartják, a jelenlegi méret még épp megfelelő az ismerkedésre, a tartalmas beszélgetésre, a közös főzésre és kikapcsolódásra. Mindenkinek van elég tere, a sátrak nem egymás hegyén-hátán állnak, a résztvevők pedig még képesek megjegyezni új ismerőseik nevét. Bár egy lazán kapcsolódó baráti társaságról van szó, mégis – vagy talán épp ezért – , alapvető értéknek tartják a nyitottságot, a másik ember el- és befogadását, aminek köszönhetően évről-évre egyre több a külföldi látogató is.  

 

 

Programok

 
A fellépők a hazai zenei underground éllovasai közül kerülnek ki, ennek megfelelően kicsi, de annál lelkesebb és hűségesebb rajongótáborral bírnak. Az idei év playlistjén olyan nevek szerepeltek, mint Anez, a Kamikaze Scotsmen, Deley, Néhai Bárány és SoNaR. A koncertek után dj ER biztosította a zenei utánpótlást, míg a “nagyszínpad” mellett a terület egy másik, hangulatos szegletében a chill out és goa zene szerelmesei kapcsolódhattak ki Beta Tribe és Alagi szettjeinek segítségével.
 
A Börzsönystock különleges, családias atmoszféráját mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a fellépő zenekarok nemcsak beestek a koncertre és aztán “dolguk végeztével” azonnal álltak is tovább, hanem másnapra, harmadnapra is maradtak és együtt buliztak a többiekkel.

Záró koncert csillagszórózással
Fotó: Perényi Zoltán

A házibuli hangulathoz az is hozzájárult, hogy a Stockon nem voltak árusok, senki nem akart nyakláncot, sálat vagy épp gumicsizmát eladni.
Helyette volt ingyenes jógaoktatás, a vállalkozó kedvűek kipróbálhatták a slackline-t, hagyomány már a páros és egyéni pingpongverseny, lehetett erdei kisvasúttal vagy gyalogszerrel túrázni a hegyekben és végül, de nem utolsósorban bor- és sörkóstolón is részt lehetett venni, melyet nem meghívott “külsős” borász és sörfőző mester tartott, hanem a résztvevők között “megbújó” Variszkusz borászat egyik vezetője, illetve a házi sörfőzéssel a garázsban kísérletező amatőr “sörész”, aki évről évre egyre jobb sörsorral kápráztatja el büszke közönségét. Büszke, hiszen a szemük előtt válik valaki amatőrből profivá.  
Ettől lesz minden program személyes és más, mint a megszokott.
 
A 2014-es év kísérlete – és a sikert látva valószínűleg hagyománnyá váló eleme – a festiveART volt, ami új, üde színfoltot hozott a fesztivál életébe.
Két lelkes pszichológus lány a fejébe vette, hogy arra ösztönzik a résztvevőket, kössék össze a fesztiválélményeket a természet és lélek szeretetével, és alkossanak. Mutassák meg, mit vált ki belőlük egy-egy koncert.
A lányok szerint ugyanis
a zene nem csak hangélmény. A hangok emlékekből, hangulatokból kibomló formákat, színeket hívnak életre bennünk.

Miért ne lehetne megjeleníteni ezeket a hangulatokat?

A kísérlet osztatlan sikert aratott, számos kreatív alkotás született festékkel, ceruzával, zsírkrétával.

FestivART

Az elkészült lenyomatokkal pedig meglepték az érzéseket életre hívó zenészeket, akiket igencsak meghatottak az alkotások.  
Emellett lehetőség volt a Börzsönystock teljes ideje alatt rajzolni a vendégkönyvbe, ami jelen esetben egy üres vászon volt, ami a fesztivál végére megtelt olyan színekkel, érzésekkel, amit a Stock hagyott a résztvevőkben.
 
 

Helyszín

 
A fesztiválnak a kemencei Ifjúsági Tábor adott otthont, amelynek mérete épp ideális 200 ember kényelmes szórakozásához. A táborban 16 db 4 fős faház és legalább 200 sátorhely állt rendelkezésre, a vizesblokk és a konyha szintén adott volt, tavaly pedig épült egy a korábbinál nagyobb, tetővel ellátott színpad, így a Börzsönystock nem igényelt plusz építményeket. A szervezők és segítők a rendezvény végén a helyszínt úgy adták át, ahogy kapták, nem volt szükség tereprendezésre.
A Börzsöny csodálatos túraútvonalakat rejt, így sokan napközben hosszabb-rövidebb kirándulásokat tettek, ami, valljuk be, a városlakó fiatalságnak már önmagában élmény. Ezen kívül a táboron keresztülfolyik két patak, amelyek még inkább természetközelivé varázsolták a helyszínt.
 
 

Közlekedés

 
Kemence tömegközlekedéssel nehézkesen közelíthető meg.
Szobig vonattal lehetett eljutni, onnan pedig busszal Kemence településig, ahonnan még 3-4 kilométeres séta várt a fesztiválra igyekvőkre. Épp ezért preferálták a szervezők – már a Börzsönystock Facebook oldalán is – a telekocsizást (Mókus Örs Telekocsi Fóruma néven), ami igen magas kihasználtsággal működött.
 
 

Ételek

 
A Börzsönystockon csupán egyetlen büfé volt, ahol a kínálatot igyekeztek úgy összeállítani, hogy mind a húsfogyasztók, mind a vegetáriánusok elégedettek legyenek. A szalámis melegszendvics mellett megfért a padlizsánkrémes (ez minden évben a slágertermék), de reggelente lekváros kenyér, vajas kalács és főtt virsli várta az ébredező “stockereket”.
A napi meleg főétel mindig közösen, bográcsban készült. Persze, minden napnak volt egy “hivatalos” ételfelelőse, de aki kedvet érzett, az csatlakozhatott a krumplipucolók és hagymaszeletelők táborához, így még a főzés is közösségi élménnyé vált. A friss idényzöldséget közvetlenül a termelőtől szerezték be és lehetőség szerint a környékről.
Idén minden nap tudatosan kétféle bográcsétel készült: egy a vegáknak, egy a húsevőknek.
Sajnos, a különböző ételallergiával küzdőknek érdemes külön készülniük, mert erre egyelőre nincs megoldás a helyszínen.
 
 

Infrastruktúra, zöld megoldások

 
A helyszínül szolgáló Ifjúsági Tábor infrastrukturálisan minden igényt kielégítő, ugyanakkor a megújuló energia hasznosítása – egyelőre – nem szerepel a tervek között.
Ettől függetlenül 2014. a zöldülés éve volt a Börszönystock életében.

 Bár évekkel ezelőtt már próbálkoztak a szelektív hulladékgyűjtéssel, miután konstatálták a szervezők, hogy a tábor üzemeltetője laza mozdulattal a kommunális kukába szórta az általuk összegyűjtött szelektívet, lemondtak róla. Egészen mostanáig. Idén egy lelkes önkéntes vállalkozott rá, hogy a helyi szolgáltatótól beszerzett szelektív gyűjtőzsákokat kihelyezi és folyamatosan karban tartja. A próba – ha nem is maradéktalanul, mert sajnos egy-két ember figyelmetlensége miatt voltak zsákok, amelyek használhatatlanná váltak – de sikeres volt. Persze, a fesztivált követően ezúttal is résen kellett lenni, mert a gondnok most is “próbálkozott”, de még épp időben sikerült megakadályozni az összeöntésben. Lassan, talán ő is megtanulja…
Ezenkívül a cigicsikkek is visszagyűjtésre kerültek, köszönhetően a sok-sok kihelyezett és felmatricázott konzervdoboz-hamutartónak. A csikkek két cipősdobozt töltöttek meg, amelyeket a szervezők a TerraCycle Magyarországnak juttattak el, így járulva hozzá azok újrahasznosításához és a helyszín tisztán tartásához.
Végül, de nem utolsósorban idén a büfé repoharakkal készült az egyszer használatos műanyag poharak helyett, amire mindenki ráírhatta a nevét – ezzel könnyítve meg az “elveszett” poharak megtalálását.
 
 
 

Gyermekek

 
A fesztiválon idén – főként az esős idő miatt – kevesebb gyerek vett részt, mint a korábbi években. Külön gyerekprogramokkal nem készültek nekik a szervezők, de a festivART asztalánál mindegyikőjük boldogan alkotott (esetleg virágot/bogarat/kavicsot gyűjtött, netán a kutyákat simogatta/üldözte).
 
 

Állatok

 
A fesztivál maximálisan állatbarát, a kutyák szabadon járhatnak kelhetnek a hatalmas füves, erdős területen. Simogatásban és “leeső” falatokban nem volt hiány, így számukra ez maga volt a kutyamennyország.
 

 
A Börzsönystockon mindent megtalálsz, amit egy jó bulitól vársz: barátokat és hasonló gondolkodású új ismerősöket, a szabadság érzését, a természet közelségét, a jó zenét és az igényes és változatos (sport, kreatív és gasztro) programokat. Lehetőség van az elvonulásra és a bevonódásra is – kinek-kinek vérmérséklete és hangulata szerint.
És mi az, amivel itt garantáltan nem találkozol? Tömeggel, arrogáns viselkedéssel, erőszakkal, kacatárusokkal.
 
 
Vigyázat, ha egyszer kipróbálod, garantáltan függőséget okoz!

 

 

Címkék: , ,