A Fehérvári úti piacon árusító gazdákkal készült riportsorozat – a Fogj kezet a termelővel! – 2. része a Felelős Gasztrohős tollából.
A korábbi visszautasítások miatt kissé elkeseredve vágtunk bele a következő napba: mi lesz, ha nem áll velünk szóba senki?
Valóban ilyen jól megy a piacosoknak, hogy nincs szükségük egy kis reklámra? Lehet, hogy igazak a pletykák, és a piacon tényleg csak kevés igazi termelő van, a többiek pedig a nagybaniról szerzik be az árut?
Ahogy a sorok között sétáltunk, lassan kezdtünk megnyugodni: volt, aki ránk köszönt és volt, aki maga jött oda hozzánk megkérdezni, hogy haladunk a munkával.
Kezdtük észrevenni a piacosok közötti baráti csoportokat: a néni, aki tegnap még a lépcsőhöz közel ült, ma a piac másik részénél lévő asztalnál üldögélt.
“Nekem ott van hátul asztalom, de oda sokkal kevesebben jönnek el, mint ide. Úgyhogy amikor a Miklósék nincsenek itt, megengedik, hogy az ő asztaluknál legyek. Sajnos ilyenkor külön kell fizetnem az asztalbérletért, de még így is megéri” – tudtuk meg a költözés okát.
Fotókat azonban még így is nehezen készíthettünk.
Kiderült ugyanis, hogy az egyik kereskedelmi tv csatorna sokszor szokott képanyagot felvenni a hírek mellé ezen a piacon – legutóbb pont egy olyan alkalommal, amikor valaki medvehagyma helyett gyöngyvirág levelet evett és belehalt. A piac helyi medvehagyma árusát kérték meg, hogy nyilatkozzon az esetről, akitől ezután félreértésből a vásárlók féltek medvehagymát venni.
Igyekeztünk megnyugtatni őket, hogy mi csupa jószándékkal érkeztünk és a fotók célja pont az, hogy a vásárlók megismerjék a megbízható termelőket – de még így is sokszor falba ütköztünk.
A Fehérvári úti piacra jellemző a sokszínűség, a kistermelők többfajta zöldséget vetnek, de mindenből keveset hoznak. Persze olyan nagyobb termelőket is találtunk, akik csak egy-két féle termékre specializálódtak, de arra nagy mennyiségben: gyümölcsösök, akik mindig a szezonra jellemző gyümölccsel jönnek ki (ottjártunkkor épp epertől piroslott a piac), vagy krumplisok, akik a krumpli mellé még elvetnek pár tő hagymát is.
Kovács Pali bácsinál azonban csak egyetlenegy terméket lehet kapni, de azt szinte egész évben, hiszen szerencsére ez nem szezonfüggő.
Egy növény, aminek azonban a fehérjetartalma magas (1 kg gomba = 1 liter tej), ráadásul olyan teljes értékű fehérjét tartalmaz, mint a hús, így vegetáriánus menükben kiváló fehérje helyettesítő. Magas szelén és kálium tartalma miatt pedig fogyasztása kifejezetten ajánlott.
Mégis, Magyarországon valamiért keveset eszünk belőle. Pedig a Fehérvári úti piacon egy kifejezetten barátságos bácsitól vásárolhatjuk meg a szebbnél szebb darabokat. Persze az állandó kínálat nem a vadgomba, nincs is annyi erdő/rét Magyarországon, ahol ennyi gombát lehetne szedni. Pali bácsi először gyanakodva méregetett minket, hogy miért vagyunk ilyen érdeklődők, de amikor elmagyaráztuk a jövetelünk célját, megnyílt és elmesélte nekünk a saját és a gombák történetét.
Mint kiderült, már 14 éve árul gombát ezen a piacon, de előtte 36 évig kamionosként rótta az utakat. Az üzletet a veje vezeti, de a lánya és a felesége is részt vállal a munkában, a gombák locsolását pedig egy segédmunkás végzi, így öten élnek ebből a tevékenységből.
Egy nagy pincét bérelnek Budafokon – ahol egyébként 72 kilométernyi pince húzódik a föld alatt, aminek egy részében szintén gombát termesztenek.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de mi abszolút laikusok voltunk a gombatermesztés kérdésben, ezért csillogó szemekkel hallgattuk Pali bácsit!
Akinek a könyökén jön ki a gombatermesztés művészete, attól elnézést kérünk – sőt, kérjük, hogy ha valamit félreértettünk, kommentben javítsa ki – , aki azonban hozzánk hasonlóan eddig csak ette a gombát, itt egy kis gyorstalpaló.
Kiderült, hogy mai modern korunkban a gombát olyan zsákokban termesztik, amik trágyával/komposzttal vannak tele. A gombatermesztéshez itt Budapesten általában lótrágyát használnak. DE! Még mielőtt elhatároznátok, hogy soha többé nem esztek gombát, megnyugtatásként közöljük, hogy a trágyát előtte természetesen hőkezelik, hogy kiöljék belőle a nemkívánatos baktériumokat és kártevőket, és csak ezt követően szórják be az ún. micéliummal, ami a gombatestet felépítő sejtfonal.
A trágyát nem Pali bácsiék készítik, azokat az összes pincébe fix időpontokban szállítja egy cég, amihez az összes termelőnek alkalmazkodnia kell.
A gomba egy elég hatékony élőlény: az első micéliumos beszórásból akár ötször is lehet szüretelni. Pali bácsi a messzibe merengve mesélte, hogy amikor kinő a zsákokból a gomba, akkor az egész pince úgy néz ki, mintha két napja havazna: gyönyörű látvány.
Persze – a mezőgazdaság többi ágához híven – a gombatermesztés sem csak annyiból áll, hogy elülteted, aztán kinő.
Nem mindegy a pince páratartalma és hőmérséklete – ezeket folyamatosan ellenőrizni és változtatni kell, mert ha dohos a pince, akkor a gomba elpusztul és akár milliós összegek mehetnek kárba (a trágya, a zsákok, a bérleti díj, a sejtfonal, stb). Ezen felül szükség van még egy erős derekú szedőre, mert ezt a műveletet itt Budapesten kézzel végzik. Pali bácsiéknak 800 zsákjuk van, minden zsákban kb. 20 kg gomba, amit általában Pali bácsi felesége/lánya és a szakmunkás szüretel.
Az így előállt mennyiséget természetesen nem mind a piacon adják el, a veje boltoknak is értékesít.
Pali bácsi igazából csak azért jár ki a piacra azzal a pár kilogrammal, mert szeret emberek között lenni. Nem a családjával lakik és így legalább nincs egyedül egész nap, ráadásul itt drágábban is el tudja adni a gombát, mint amennyit a boltok fizetnek érte, persze, több is vele a macera, de szereti ezt csinálni.
“A furcsa az egészben… – mondja Pali bácsi keserű mosollyal – hogy hiába, veszik meg tőlünk olcsóbban a gombát a boltosok, a vásárlók az üzletekben még így is drágábban juthatnak hozzá, mintha idejönnének hozzám a piacra.”
