Green Varnish – Építészet és művészet

Megyeri Nóra
Szerző: · 2016-01-11 | 16:04· Kő kövön

A St. Louis-i Kortárs Építészeti Múzeumban látható Green Varnish első ránézésre nem egy feltűnő műalkotás, ugyanakkor sejthető, hogy egyszerűsége mély és határozott mondanivalót takar. A műalkotások értelmezése mindig szubjektív, szemlélőik eltérő jelentésekkel ruházzák fel őket – pontosan ezért képesek erős üzenetet közvetíteni.

 

A tájépítészet és a művészet időnként keresztezik egymás útját, egy ilyen találkozásból született a Green Varnish (Zöld Lakk). A táj-dizájn elemek használhatóak eszközként vagy éppen vászonként, amelyek megjelenítik és közvetítik az üzenetet. Miképpen sok más műalkotás esetében, a szemléletformálás itt is az ellentmondó vélemények megvitatásán keresztül történik. Azzal ugyanis, hogy valami beszédtémává válik, hatással lesz az emberek gondolkodásmódjára.
A Green Varnish a környezetvédelem fontosságára való figyelemfelkeltést célozza meg és ennek többféle értelmezésben ad hangot.

 

Élő zöld szövet

Tekinthetünk úgy az alkotásra, mint egy felület zöld lakkozására – a Green Varnish ugyanis élő zöld szövetként vonja be az élettelen környezetet.
A másik megközelítés a valódi környezetvédelem kontra “zöldrefestés” kérdése. Úgy vélem, ez egy igen aktuális téma, mert amíg az emberek egy része ténylegesen lépéseket tesz az életvitelének – és ezáltal az ökológiai lábnyomának csökkentéséért – , addig egy másik része még mindig csak trendet, vagy csupán üres marketingfogást lát benne.

fe0f65dd63bc39add664acdd3ed7c24b_w760

A Green Varnish a múzeum belsejéből nézve

A Nomad Stúdió 2015 nyarán készítette el a Green Varnish-t, amely egy helyszínspecifikus zöld terület – egyrészt egy művészeti installáció, másrészt társadalmi interpretáció – , ami üde zöld kertté változtatta a St. Louis-i Kortárs Művészeti Múzeum 200 m2 -es belsőudvarát.
A műalkotás felépítése egyszerű és elegáns. Az egyik része a nyárfa alap, a másik pedig maga a zöld vegetáció, amely körülbelül 16 féle varjúháj (Sedum) növényt tartalmaz. A varjúháj egy ellenálló évelő: szárazságtűrő és kevés karbantartást igényel.


A múzeumban minden szürke és fehér, üveg és kavics a padlótól a mennyezetig. Ebben a környezetben állít kontrasztot a megjelenésével a Green Varnish, amely élő szövetet képez a halott betondzsungelben – az épületből az udvarra lépve a látogatók természetközeli élményben részesülnek. Pontosan ennek az ellentétnek a megjelenítése volt a Nomad Stúdió célja, amivel szeretnének elindítani egy párbeszédet a természetes környezet és a felhasználók között.

A Green Varnish mellett álló betonfalon a következő üzenetet olvashatjuk:

„Az eltűnő tájak tagadásában élünk.”

Green Vanish

A Green Varnish közelről

Az alkotók szerint egyértelmű, hogy a kollektív tudatban alkalmazkodnunk kell a változásokhoz, rugalmasnak kell lennünk és fel kell ismernünk, hogy az ökológiai környezet és az emberiség mély szimbiózisban él. Jelenleg azonban a válaszunk teljes mértékben reakciós és az ellenállásunkat kétféle módon nyilvánítjuk ki: vagy teljesen elutasítjuk a környezetünk pusztulását vagy valamilyen formában egy zöld-félmegoldást követünk, amely lehetővé teszi, hogy továbbra is ugyanazon az úton haladjunk, mint eddig.

Érdemes egy virtuális sétával egybekötve elgondolkodnunk azon, hogy számunkra milyen üzenetet hordoz a Green Varnish:

A Nomad Studio idén is folytatja a „beszélgetést”, következő műalkotásuk, a Green Air,ami nyártól lesz megtekinthető a múzeum udvarán. Egy függőkert veszi át a szőnyeg helyét, amely bizonyosan másfajta térélménnyel – és üzenettel – ajándékozza meg majd a látogatókat.

Címkék: , ,