Ha megszólalnak a könyvek – Élő Könyvtár a társadalmi párbeszédért

Bodnár Zsuzsa
Szerző: · 2015-06-26 | 09:34· Ökoszalon

Mivel telnek egy hajléktalan mindennapjai? Hogyan lehet leállni a szerről húsz év drogfüggés után? Milyen nehézségekkel kell szembenéznie annak, aki melegként akar gyereket nevelni? Ilyen – és ehhez hasonló kérdésekre – kaphattak választ azok, akik „élő” könyvekbe, azaz különleges sorsú emberek életébe „olvashattak bele” a Szimpla Kert „Kazinczy Élő Könyvtár” nevű rendezvényein.
  

Bár hajléktalanok, drogfüggők, melegek életéről a médiából vagy más forrásokból tájékozódhatunk, viszonylag ritkán van módunk arra, hogy közelebbről is megismerjük ezeknek az embereknek az élettörténetét. Ezt a hiányt igyekszik pótolni az Élő Könyvtár nevű kezdeményezés.
Persze ez esetben nem szokásos könyvtárról van szó, hiszen az érdeklődő „olvasók” itt „eleven” könyveket „kölcsönözhetnek ki”: azaz olyan emberekkel beszélgethetnek, akik szívesen megosztják életük történetét másokkal és válaszolnak a nekik feltett kérdésekre. Ezeknek az alkalmi könyvtáraknak a létrehozására különféle közösségi helyszíneken ­– iskolákban, romkocsmákban, zenei fesztiválokon – kerül sor, a „könyvek” pedig olyan kisebbségi csoportok vagy szubkultúrák képviselői, akikhez a társadalom többsége sokszor előítélettel viszonyul.
A program lényege éppen az, hogy

közelebb hozza egymáshoz az egyes társadalmi csoportokat és csökkentse a „más” életformákkal szembeni előítéleteket.

 

Nézz a borító mögé!

 
A kezdeményezés koppenhágai eredetű: öt dán fiatal egy barátjukat ért brutális utcai támadás hatására hozta létre 1993-ban a Stop the Violence! („Állítsd meg az erőszakot!) nevű civil szervezetet, mely előadásokkal, prevenciós programokkal igyekezett az erőszakos cselekmények terjedését megállítani a dán fiatalok körében. A néhány éven belül már 30.000 tagot számláló szervezetből nőtt ki aztán az Emberi Könyvtár (Human Library) nevű mozgalom, mely elsőként a roskilde-i zenei fesztiválon mutatkozott be 75 „könyvvel”. Az akció sikeresnek bizonyult, olyannyira, hogy 2003-ban bekerült az Európa Tanács emberi jogi ifjúsági programjába. Elnevezése ekkor változott Élő Könyvtár-ra (Living Library), s az erőszakról való párbeszéd mellett a másság megismertetése, az előítéletek csökkentése lett a program általános célja.


 
A folytatás Magyarországhoz kötődik: Dánia után 2001-ben a Sziget Fesztiválon mutatkozott be az Élő Könyvtár, s a fesztivál keretén belül működő Civil Sziget egyik legfőbb vonzereje lett. A fesztivál azóta négy alkalommal rendezte meg a programot, amely egyre újabb elemekkel bővült – megjelentek például a „szótárak”, akiknek köszönhetően lehetővé vált, hogy magyarul nem tudó „könyvek” is részt vehessenek a beszélgetésekben.
A Szigeten szerzett tapasztalatok nyomán, s különböző emberjogi szervezeteknek köszönhetően aztán újabb magyarországi helyszíneken is találkozhattunk vele.  A helytől és a célzott közönségtől függően azonban nagyon sokféle lehet egy Élő Könyvtár. Nyilvános rendezvényen, egy zenei fesztiválon vagy egy találkozón széleskörű és változatos közönséget lehet megszólítani, de nem lehet előre megjósolni, hány olvasója lesz a könyvtárnak, és nehéz utólag feldolgozni az élményeket. Ha viszont iskolában vagy konferencián önálló eseményként kerül a program megrendezése, szűkebb csoportot ér el ugyan, viszont előre látható, hány olvasóra lehet számítani, és megszervezhető az olvasókkal folytatott értékelő beszélgetés is.
Élő Könyvtárak szervezéséhez egyébként nagy segítséget adhat az Európai Ifjúsági Központ által kiadott „Nézz a borító mögé!” című útmutató is.
 

„Kész könyv” az életük

 
A Kazinczy Élő Könyvtár idén januárban nyitotta meg kapuit a Szimpla Kertben. A főszervezők, Ásmány Lívia és Molnár Bence az Élő Erzsébetvárosért Egyesület támogatásával és számos civil szervezet bevonásával hoztak létre egy 30-40 fős, magyar és külföldi önkéntesekből álló csapatot. Nemes Zoltántól, a program egyik önkéntesétől, – aki a szakdolgozatát is az élő könyvtárakról írja –, megtudom, hogy a program fő támogatója az Európa Tanács, azon belül is a Budapesti Európai Ifjúsági Központ (European Youth Center of Budapest), de az említetteken kívül számos más civil szervezet is a támogatók közt van.
Több hónapos előkészület és szervezőmunka után került sor az első találkozóra, mely a „Budapest utcái” címet kapta: az olvasók ekkor hajléktalanokkal, közmunkásokkal, ex-drogfüggőkkel beszélgethettek. A nagy sikerű programot követően újabb szekciókkal bővült a könyvtár: márciusban bevándorlókkal és a menekültekkel, áprilisban különféle szexuális identitású „könyvek” életével ismerkedhettek a látogatók; a legutóbbi, júniusi rendezvényen pedig a „másképp képesek” – azaz születésük során vagy balesetben megsérült emberek – voltak a meghívottak.

Kazinczy Élő Könyvtár

A június 20-án a Szimpla Kertbe érkező látogatókat – köztük jelen sorok íróját – már a bejáratnál készséges „könyvtárosok” fogadták, akik ismertették a kölcsönzés menetét. Az érkezők először egy katalógust kaptak, majd a pultnál feliratkoztak az általuk kiválasztott olvasmányra. Egy-egy könyvet általában 30 percre lehetett kikölcsönözni – az idő persze attól is függött, hogy mennyire melegedtek bele a partnerek a beszélgetésbe, vagy várt-e újabb olvasó a kiválasztott könyvre. S bár ez a júniusi alkalom a sérült emberekkel való ismerkedésre épült, a korábbi rendezvények résztvevőivel is lehetett találkozni.  A program kezdetekor még csak néhány asztalnál ültek „könyvek és olvasók”, néhány óra múlva azonban megnőtt a tömeg: magyar látogatók mellett rengeteg külföldi is érkezett – őket fordító önkéntesek segítették –, és sokfélék voltak a vendégek koruk szerint is: fiatalokon kívül számos idősebb érdeklődőt is lehetett látni.


A szó elszáll?

 
A délután folyamán négy könyvvel sikerült beszélgetnem.
Aylar, a 19 éves türkmén lány arról mesélt, hogyan „vesztette el és találta meg önmagát” Magyarországon: amikor ugyanis első alkalommal Budapestre érkezett, ellopták az összes iratát, s ezért vissza kellett térnie Türkménisztánba. Nem csekély erőfeszítésébe került, hogy mindent megszerezzen egy újabb utazáshoz, ám mire a szükséges iratokat sikerült pótolnia, úgy érezte: személyisége is kicserélődött. Magyarországi pozitív élményei is megerősítették abban, hogy érdemes volt szakítani múltjával. Aylar türkménnek tartja magát, de szeretné családjának bebizonyítani, hogy  nyitottabb szemlélettel – ami náluk otthon nem jellemző – sokkal jobban lehet boldogulni.

Ádám, a „látássérült testépítő” lett a második olvasmányom, aki mellé ebéd közben telepedtem le. (A rendezvény végén az ebédért kapott adományokat az Élő Könyvtár résztvevői között osztották szét a szervezők.) Ádám agyvérzés miatt egy hónapos korában elveszítette a látását, de vállalkozó-kedvét, önbizalmát, és humorát megőrizte – jelenleg a Láthatatlan kiállítás munkatársaként dolgozik, de távlati célja, hogy artista legyen.

Következő beszélgetőpartnerem, Zsófia kicsit különbözött a többi általam választott könyvtől: ő ugyanis édesanyaként mesélt hallássérült gyerekével átélt „kalandjairól”. Oxigénhiánnyal született kislányát hosszú mozgásterápia után egészségesnek nyilvánították, ezért teljesen váratlanul érte a szülőket a tény: a kislány siket. Ám csak hosszú kálvária után sikerült pontos diagnózishoz és megfelelő kezeléshez jutniuk. Zsófia arról is derűsen mesélt, milyen sok élményt jelent számára az önkéntes munka, s hogy semmiképp sem tudná „fogyatékosnak” nevezni az itt megismert embereket.

Ica, utolsó beszélgetőtársam több mint öt éven át nem talált munkát, néhány hónapja viszont közmunkásként dolgozik. A felgyűlt adósságok törlesztése mellett viszont alig marad jövedelme, és folyamatos bizonytalanságban él, hogy lesz-e hosszú távon is munkája. Mint mondta, 50 éven felüliként szinte sehova sem veszik fel állandó alkalmazásba.  

Élő könyvek

Az élő könyvekkel folytatott beszélgetések hangulatát írásban meglehetősen nehéz visszaadni – ahogy például a „kötelezők röviden” történet-zanzái sem pótolják soha az eredeti művek adta élményt – de hát
a program célja éppen az, hogy alkalmat teremtsen személyes emberi kapcsolatok megteremtésére.

A Kazinczy Élő Könyvtár sikere pedig garantálja, hogy lesz folytatás.
Érdemes tehát keresni az alkalmat, hogy élő könyvek olvasóivá váljunk!     
 
Aki szeretne máris részese lenni az élménynek, amit egy élő könyv adhat, annak ajánljuk a június 26-27-én megrendezésre kerülő Norvégminta Fesztivált, ahol a büfében egy kissé rendhagyó Élő Könyvtár várja a látogatókat.
   
“A hagyományos élő könyvtár koncepcióval szemben a látogató ugyanis nem „menüből” választ magának egy bizonyos csoporthoz tartozó embert, hanem a büfé mellett elkülönített asztalhoz leülve jelzi, hogy nyitott egy beszélgetésre, valakivel, akit nem ismer. Ezután egy másik ember – aki történetesen lehet hajléktalan, meleg, roma, volt fogvatartott, szexmunkás, fogyatékkal élő, zsidó vagy bárki – odaül hozzá, és beszélgetést kezd vele. Az élő könyv bármikor felfedheti identitását, ez azonban mindkét félen múlik. A beszélgetés addig tart, amíg bármelyik fél azt nem mondja: „Köszönöm szépen, hogy beszélgettél velem.” Az élő könyv és a beszélgetőpartnere egyaránt tartsák tiszteletben a másik véleményét, származását, ízlését. Mindkettejüknek joga van bármit kérdezni, és joguk van a kérdésre válaszolni, vagy passzolni a válaszadást. A lényeg, hogy a „könyv” és „olvasója” is testileg és lelkileg is sértetlenül folytathassák a fesztiválozást a beszélgetés után.” – olvasható a program leírásában.

Címkék: