Hulladék: az út vége. Vagy mégsem?

ReCity Magazin
Szerző: · 2016-03-28 | 22:39· Ökodizájn könyv

Úgy tartják, a hulladék az emberrel egyidős fogalom. Korábban ugyanis nem keletkezett felesleg, mindennek megvolt a maga helye és szerepe az ökoszisztéma zárt rendszerében, amelyben az egyik élő szervezet által kibocsátott anyag, melléktermék a másik élőlény tápláléka, energiaforrása. Ez a rendszer évmilliókon át működött kiegyensúlyozottan, mígnem belépett a körbe az ember, és mindent felborított.

 

Persze, ez sem egyik pillanatról a másikra történt! Az őskorban még igyekezett alkalmazkodni a természethez, nem volt célja annak leigázása. Az ekkoriban keletkező melléktermékek szerves anyagok voltak, melyek maradéktalanul lebomlottak. Később, a mezőgazdaság megjelenésével, majd a kereskedelem megindulásával és a városok kialakulásával egyre több szervetlen anyag keletkezett, amikkel nem tudott és nem is akart a kor embere mit kezdeni. Megjelentek az első szeméttelepek – mai nevükön hulladéklerakók – a települések szélén.

Ahogy a városok lélekszáma nőtt, úgy nőttek ezek is. Kezelésükre különböző módszereket alkalmaztak: hol elégették, hol elásták, hogy megszüntessék a kellemetlen szagot, és elkerüljék a rothadó, bomló anyagok okozta fertőzéseket.

Az ipari forradalom – és különösen a XX. század második felétől uralkodóvá váló fogyasztói társadalom – felerősítette az emberek birtoklás és növekedés iránti vágyát. Már nem a szükségleteik kielégítése vezérelte őket, hanem a vágyaik hajszolása. A több termék – különösen a rövid élettartamú – pedig több hulladékot generált. Szintén az 1950-es évektől terjedtek el világszerte a műanyagok különböző típusai, melyek ma már sajnos a világtengerekben is megtalálhatóak – úszó szemétszigetek formájában.

 

Érdekességek a hulladéktörténelemből

Kr. e. 514

A római Cloaca Maxima volt a világ első és legnagyobb fedett szennyvízelvezető csatornarendszere.

Kr. e. 500

Athénban már rendeletben szabályozták a hulladékok kezelését: a nyugati világ első hulladéklerakóit a város határától kötelezően legalább 1,5 km-re kellett létesíteni. Az ókor hulladékkezelése a napjainkban is használatos módszereknek és szabályozásoknak a mintája.

Újszövetség

A jeruzsálemi Gyehenna völgye a város folyamatosan füstölgő, égő hulladéklerakója, amely idővel a Pokol egyik szinonimájává vált.

Kr. u. 200

Az első közegészségügyi intézkedés: Rómában két férfi az utcákat járva összeszedte az eldobott hulladékokat. Ők voltak az első köztisztasági munkások.

1874

Albert Fryer szabadalma alapján megépült az első szabályozott hulladékégető Nottinghamben. Az új technológiát „A Pusztító”-nak nevezték.

1884

Párizsban, Eugène Poubelle kémikus rendelete kötelezővé tette minden háztulajdonos számára a hulladékgyűjtő edény kihelyezését. A hulladékokat szét kellett válogatni: romlandó, ruha és papír, valamint cserép és kerámia frakciókra.

1897

Az első újrahasznosító központ megalapítása New Yorkban.

1907

Leo Hendrik Baekeland amerikai kémikus szabadalmaztatta a bakelit nevű műanyagot. A teljesen szintetikus anyag előállítása a műanyagkorszak kezdetét jelentette.

1935

Az első sörösdoboz gyártása Virginiában. Az elkövetkező fél évben a Kreuger’s Cream Ale gyár bevétele 550%-kal növekedett.

 I. világháború

A háború drasztikusan növelte a műanyagok gyártását, hiszen rengeteg harci sisakra, ejtőernyőre és egyéb eszközre volt szükség.

1948

A Fresh Kills nevű szemétlerakó megnyitása New Yorkban, ami később a világ legnagyobb szeméttelepe lett. A Kínai Nagy Falon kívül ez volt az egyedüli ember alkotta létesítmény, amelyet az űrből is látni lehetett (a rekultiváció óta parkként üzemel).

1970

Oregonban először ünnepelték a Föld napját, amelyet a Környezetvédelmi Hivatal hívott életre.

1972

Megnyílnak az első visszaváltóközpontok Washingtonban: sörösüvegeket, alumíniumdobozokat és újságpapírt hasznosítottak újra.

Forrás: Hulladék Akadémia

 

A klímaváltozás negatív hatásai – amelyeket ma már mindenki a saját bőrén is érzékelhet – a tudományos élet szereplői mellett egyre több magánszemélyt döbbentenek rá arra, hogy valamit nagyon-nagyon elrontottunk. A talaj-, víz- és levegőszennyezés, ami a hulladék lerakókon való elhelyezéséből fakad, csupán az érem egyik oldala. A másik a töméntelen mennyiségű – sokszor teljesen felesleges –  termék előállításával járó nyersanyag- és energiafelhasználás. Félelmetes belegondolni, hogy mennyi értékes erőforrást spórolhatnánk meg csupán azzal, ha hulladékaink nem lerakásra vagy energetikai hasznosításra (égetés) kerülnének, hanem benn maradva az anyagkörforgásban, újrahasználva vagy újrahasznosítva új termékek formájában kelnének életre!

ecology

 

A hulladékgazdálkodás feladata a hulladék gyűjtése, kezelése, ártalmatlanítása vagy hasznosítása, melyet hazánkban közel 100 cég végez.

 

 

Szemét – hulladék – másodlagos nyersanyag

 

Először is tegyünk rendet a fogalmak között!

A köznyelvben leginkább a szemét kifejezést használjuk a háztartásainkban keletkezett feleslegre. „Leviszem a szemetet!” – ugye ismerős mondat? Pedig a „szemetesünk” nagyrészt hulladékkal van tele.

Habár a hétköznapi szemetet a szaknyelv Települési Szilárd Hulladéknak nevezi (TSZH), mégis alapvető különbség van a két fogalom között.

Szemét vagy TSZH: Azok a feleslegessé vált anyagok, amelyeket a tulajdonosa nem tud vagy nem akar tovább használni. A szemét (mint anyag) kikerül a zárt körforgásból, és vegyesen kerül tárolásra, lerakásra. Ennek nagy része termelési hulladék, azaz a mezőgazdaság, az ipar területéről kerül ki, a lakosságra eső része „csak” 5,3-5,5 százalék. Ez éves szinten kb. 3,8-4 millió tonnát jelent, ami nagyjából két Gellért-hegynek felel meg.

A 2016 februárjában nyílt Hulladék Akadémia kiállítás (melyről bővebben ITT írtunk) egyik látványos eleme egy átlagos hulladékgyűjtő beltartalmának „elemzése”.

E szerint a TSZH:

  • Mit rejt a kukánk? (Fotó: Doró Viki)
    27,9%-a szerves anyag (pl. konyhai hulladék, ami komposztálható lenne)
  • 14,4%-a műanyag
  • 11,5%-a papír
  • 5,3%-a üveg
  • 3,3%-a textília
  • 3,2%-a veszélyes anyag (pl. használt elemek, akkumulátorok, sütőolaj, festék, gyógyszer)
  • 2,7%-a fém
  • 27,7%-a egyéb hulladék (pl. fa és higiéniai hulladék, apró szemcsés hulladék).

 

Ennek alapján megállapítható, hogy a kukába kerülő szemét nagy része szelektíven gyűjtve még újrahasznosítható lenne, tehát valójában hulladék!

Hulladék: Azok az anyagok, amelyek keletkezésük helyén feleslegessé váltak, de anyagfajtánként külön kezelve, szelektíven gyűjtve még másodlagos nyersanyagként hasznosíthatók.

Másodlagos nyersanyag: Azok az anyagok, amelyek megfelelő kezelést és a szigorú európai uniós és hazai előírásoknak való megfelelést követően kikerülnek a hulladék kategóriából, és újra alapanyagként hasznosulnak. A cél az, hogy az anyagok bent maradjanak a körforgásban, zárt rendszert hozva létre.

Mindebből tisztán kirajzolódik a szelektív hulladékgyűjtés jelentősége. Hiszen amíg a szemét értéktelen, lerakásra kerülő „dolgokat” takar, addig a hulladék elkülönítetten gyűjtve értékes, másodlagos nyersanyagként új termékek gyártásához járul hozzá, sokkal kevesebb erőforrás felhasználásával.

Sajnos ma, Magyarországon az a szomorú valóság, hogy a hulladék 67%-át még mindig lerakják, míg például Németországban ez a hulladékkezelési megoldás már évekkel ezelőtt megszűnt.

 

 

Hulladékfajták

 

Megkülönböztetjük a biológiailag lebomló (szerves, pl. konyhai, kerti hulladék) és nem lebomló hulladékfajtákat. Habár a hulladék nagy részét a mezőgazdaság és az ipar szolgáltatja, most csak a lakosság körében legismertebb hulladékfajtákat mutatjuk be, illetve azokat, amelyek kreatív újrahasználatára vagy újrahasznosítására könyvünkben példákat hozunk.

 

Fém: A fémek alapanyagai különböző ércek (vasérc, rézérc, bauxit). Ezek bányászata és kinyerése erősen környezetszennyező tevékenység. Egy tonna alumínium előállításához például négy tonna bauxitra van szükség, és az előállítás során egy tonna vörösiszap keletkezik, amelynek megfelelő tárolásáról gondoskodni kell. Ezért is különösen fontos a fémek újrahasznosítása, amivel nagymértékben csökkenthető az előállításukkal járó környezetszennyezés.

 

Műanyag: A műanyagot az egyébként véges mennyiségben rendelkezésünkre álló fosszilis energiahordozóból, kőolajból állítják elő.

Hét típusa van:

1: PET/PETE – Polietilén-tereftalát (üdítős, ásványvizes flakonok, poharak, néhány háztartási- és tisztálkodószer flakonja)

2: HDPE – Nagysűrűségű polietilén (játékok, tejes flakonok, mosószerek, tisztítószerek, samponok, motorolaj flakonjai)

3: V vagy PVC – Polivinilklorid (csövek, palackok, háztartási olaj palackja)

4: LDPE – Kissűrűségű polietilén (fóliák, zacskók)

5: PP – Polipropilén (palackok, joghurtos dobozok, krémsajtok, egyéb tejtermékek dobozai, mustáros, ketchupos flakonok, műanyag edények, tálcák, kulacsok, háztartási szerek flakonjai)

6: PS – Polisztirol (kávéspoharak, élelmiszeres dobozok, joghurtok dobozai, egyéb tejtermékek dobozai)

7: Minden egyéb

Ezeket eltérő mértékben lehet újrahasznosítani, ezt elsősorban gazdaságosságuk határozza meg. A legértékesebb közülük a PP, PET, a legkevésbé kifizetődő a PS.

Leggyakrabban a műanyag zacskókkal és a PET palackokkal találkozunk, fogyó eszközök a legtöbb háztartásban rövid élettartamuk miatt. Pedig egy hagyományos nejlonszatyor szétaprózódása 300-400 évig is eltart (és még ekkor sem tűnik el teljesen!), míg egy műanyag palack lebomlásához 500-1000 évre van szükség.

Szinte felfoghatatlan az a mennyiség (500 milliárd és 1 billió közötti), amit a teljesen felesleges – mert tartósabb textiltáskával kiváltható – nejlonzacskóból évente legyártanak!

Magyarországon évi 200 millió darabot használunk el belőlük, átlagos használati idejük 1 óra.

A műanyagok esetében az égetés, azaz az energetikai hasznosítás is kerülendő, mivel számos veszélyes anyag kerülhet a légkörbe, amelyek belélegezve súlyos betegségeket okozhatnak. Persze a világ fejlett országaiban szigorú környezetvédelmi és egészségügyi szabályoknak kell megfelelniük a hulladékégető műveknek, hogy ezt elkerüljék, de mi a helyzet a fejlődő országokban élőkkel?

 

Papír: Talán a papír az az anyagtípus, amiről a legtöbb ismerettel rendelkezünk – már kisgyerekkorban is. Tudjuk, hogy alapanyaga a fa, amely értékes oxigént termel és szén-dioxidot nyel el. Tudjuk, hogy az erdőirtás eredményeképp minden másodpercben egy futballpálya méretű erdő tűnik el a Föld felszínéről. Annak ellenére, hogy ma talán ezt az anyagfajtát a legkönnyebb kikerülni – köszönhetően a technika fejlődésének, az online megoldásoknak, az eleve újrahasznosított papírból készített nyomtatópapírnak, zsebkendőnek vagy toalettpapírnak –, még mindig megdöbbentő mennyiséget használunk belőle.

Ez Európában fejenként évi 120 kg-ot jelent, aminek sajnos csak a töredéke kerül újrahasznosításra. Pedig 1 tonna újrapapír gyártásával 12 öreg fát kímélünk meg a kivágástól, és az előállításához feleannyi energiára és negyadannyi vízre van szükség, mint a fából készült új papíréhoz. Ráadásul minden tonna újrapapírral 32 köbméter vizet és 280 liter kőolajat is megtakaríthatunk.

save

 

Italos kartondoboz: Az italos kartondobozok társított csomagolóanyagnak minősülnek, mivel legalább 75%-uk papír, a fennmaradó részt pedig műanyag és fém alkotja. Újrahasznosításuk során ezek az anyagtípusok különböző technikákkal szétválaszthatók, és külön-külön új termékekként látnak napvilágot.

Szelektív gyűjtésüknél figyelni kell, hogy a helyi szolgáltató papírként vagy műanyagként szállítja-e el (Budapesten a kék színű hulladékgyűjtőbe kell dobni).

 

Üveg: Az üveget kvarchomokból, szódából és mészkőből nagy energiaigényű eljárással állítják elő.

Habár ez a hulladékfajta bomlik le a leglassabban (1 millió év alatt), ez az egyetlen, amely bármennyiszer újrahasznosítható minőségromlás nélkül. Ráadásul az újrahasznosított üvegből készült palackok előállítása 50%-kal kevesebb vízszennyezéssel jár.

 

Textília: Ritkán esik szó a kinőtt, elrongyolódott ruhák gyűjtéséről, újrahasznosításuk lehetőségeiről, pedig ahogy fentebb láthattuk, a TSZH 3,3%-át teszi ki ez a hulladéktípus.

A gyorsan változó divattrendek miatt ruháinkat nem azért cseréljük, mert hulladékká váltak, hanem mert meguntuk őket. A ruhaneműk, amennyiben hordhatók még, használt ruha („second hand”) boltokba kerülve újra gazdára találhatnak, de el is ajándékozhatjuk őket. A legismertebb civil szervezet, amelyik ruhagyűjtéssel foglalkozik, a Magyar Vöröskereszt, gyűjtőkonténereik minden nagyobb településen elérhetők. Végül, de nem utolsósorban sok olyan alkotó van, aki régi ruhák alapanyagából dolgozik és varázsol belőlük bútorkárpitot, párnahuzatot vagy épp menyasszonyi ruhát.

 

 

Mennyi az annyi?

 

A lakosság által termelt TSZH mennyiségéről már szót ejtettünk, de vajon hova vezet az útjuk a háztartásunkból?

Sajnos a legtöbb esetben a hulladéklerakókra (67%), amelyek ma már szigorú környezetvédelmi és egészségügyi szabályok betartásával, rendszeres ellenőrzés mellett működnek. Innen viszont nem vezet kiút. Ami bekerült egy lerakóra, az bizony ott is marad – hosszú-hosszú évekre –, kikerülve ezzel az anyagkörforgásból. Ráadásul a hulladéklerakóban a bomlás közben nagy mennyiségű metán és szén-dioxid keletkezik, melyek üvegházhatású gázokként felelősek a globális felmelegedésért.

Az Európai Unió által is megfogalmazott hulladékhierarchia legalsó lépcsőfokán, a “kerülendő” pozícióban ez a hulladékkezelési megoldás áll, a második fokán pedig az energetikai hasznosítás, azaz az égetés. Ez történhet cementgyárakban vagy hulladékégető művekben. Utóbbiból – egyelőre – egy van Magyarországon. A Fővárosi Hulladékhasznosító Műbe kerül Budapest hulladékának fele. Az égetés során távhő és villamosenergia keletkezik, ami a hasznosulás irányába mutat és pozitív képet fest az eljárásról. Ugyanakkor ritkábban esik szó arról, hogy a bekerülő hulladék fele az égetéskor visszamarad salak formájában, ami veszélyes hulladéknak minősül, megfelelő tárolása, kezelése ezért nagy szakértelmet igénylő feladat.

Annak ellenére, hogy a hulladék ez esetben is kikerül a körforgásból (pedig a beérkező vegyes hulladék nagy része szelektíven gyűjthető és újrahasznosítható lenne), az égetés nagy előnye a többi hasznosulási megoldással szemben, hogy olcsó, ráadásul a hulladék térfogata is jelentősen csökkenthető általa. Emiatt a közeljövőben újabb égetőművek építése várható hazánkban.

Jelenleg a hulladék 11%-át hasznosítják ilyen módon.

A hulladékhierarchia harmadik fokán az újrahasznosítás áll. Ezt a célt szelektív hulladékgyűjtéssel – azt pedig a lakosság szemléletformálásával – lehet leghatékonyabban elérni. Az első szelektív hulladékgyűjtő szigeteket 2003-ban helyezték ki, majd 2015. január 1-től bevezették a házhoz menő szelektív gyűjtést, egyelőre papír és fém+műanyag, illetve egyes helyeken zöldhulladék elszállításával. Ezzel a technikával nagyobb és tisztább mennyiségeket lehet begyűjteni a lakosságtól, üzemeltetése viszont költséges. Ennek ellenére a TSZH-nak még mindig csak 20% körüli a szelektív módon való visszagyűjtése.

Az újrahasznosítás eredményét, termékét két minőségi kategóriába sorolhatjuk: upcycling (felhasznosítás vagy értéknövelő újrahasznosítás) vagy downcycling (lehasznosítás vagy értékcsökkentő újrahasznosítás).

Az értéknövelő újrahasznosítás esetében az anyag minőségét megtartva történik a hasznosítás, így az (elvileg) korlátlan számú alkalommal azonos típusú és minőségű termék gyártására alkalmas. Ilyen például az üveg hasznosítása, vagy a papírhulladékból készülő kartonbútor.

Az értékcsökkentő újrahasznosítás gyengébb minőségű terméket eredményez. Erre példa, amikor a PET palackból nejlonzacskót gyártanak.

bigstock-Wooden-Sign-With-Reduce-Reuse-96971054

Felülről lefelé: csökkentés, újrahasználat, újrahasznosítás, javítás, felhasznosítás

A hulladékhierarchia negyedik fokán az újrahasználat áll, ami azt jelenti, hogy az adott terméket, különösebb fizikai beavatkozás, átalakítás nélkül ugyanarra a célra, használjuk, mint amire eredetileg gyártották. Klasszikus példa erre a befőttes üveg, amit kimosás után újratölthetünk. Az italcsomagolásnál rendkívül fontos lenne, hogy minél több üvegtípus visszaváltható legyen (“egyutas” csomagolás kerülése), mert ezeket akár 40-szer újratölthetjük.

Az EU által is preferált cél, hogy a termékek elkerüljék a hulladék státuszt, és minél tovább használatban maradjanak.

A hazai hulladéktörvényben (2012. évi CLXXXV. tv.) foglaltak alapján az újrahasználat „olyan művelet, amelynek révén a hulladéknak nem minősülő terméket vagy alkatrészét újrahasználják arra a célra, amelyre eredetileg szolgált (pl. tisztítással, javítással, valamint ellenőrzéssel a hulladékká vált terméket vagy alkatrészét előkészítik arra, hogy bármilyen egyéb előkezelés nélkül újrahasználható legyen).”

Miként lehet ennek eleget tenni?

Például azzal, ha elromlott, eltörött tárgyainkat kidobás helyett megjavítjuk vagy megjavíttatjuk! Országszerte egyre több helyen alakulnak közösségi barkácsműhelyek, ahol egy-egy szakember iránymutatása mellett magunk “gyógyíthatjuk meg” eltörött, elromlott tárgyainkat, kerékpárunkat, elektronikai berendezéseinket. Ha pedig inkább szakemberre bíznánk a javítást, keressünk fel egy javítóműhelyt.

Az újrahasználat számos ipar- és képzőművészt inspirál alkotásra. Kreativitásuknak köszönhetően sokszor meghökkentő, elgondolkodtató tárgyak születnek, sőt –  a könyvben bemutatásra kerülő művészek számát tekintve – kijelenthetjük, hogy egy új trend van kibontakozóban.

Végül elértünk a hulladékhierarchia csúcsára, ahol a megelőzés áll! Mit jelent ez a gyakorlatban? Tudatosságot, odafigyelést, a pazarlás kerülését.

Mielőtt vásárolni indulunk, gondoljuk át, hogy valóban szükségünk van-e az adott termékre? Ha igen a válasz, mindenképp a minőségi, hosszú élettartamú mellett döntsünk!

Biológiailag lebomló – pl. konyhai, kerti – hulladékainkat komposztáljuk helyben!

Az élelmiszer-maradékot fogyasszuk el, fagyasszuk le, vagy készítsünk belőle új ételt. Feleslegessé vált ruháinkat, könyveinket, játékokat juttassuk el a rászorulókhoz civil szervezetek segítségével!

Ne vásároljunk túlcsomagolt termékeket, járjunk inkább textilszatyorral vagy kosárral piacra!

Végül, de nem utolsósorban: tanítsuk környezettudatosságra a gyerekeket!

 

 

Környezeti nevelés

 

A család mellett az általános és középiskolákban tanító pedagógusok is jelentős mértékben hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a jövő generációja környezettudatos felnőtté váljék, aki a hulladékra már nem mint szemétre, hanem mint értékes másodnyersanyagra tekint.

Országszerte több száz ökoiskola már elsajátította és magas színvonalon végzi a szelektív hulladékgyűjtést, ünneplik a Föld napját és a Víz Világnapját, gondot fordítanak a víz- és energiatakarékosságra, sőt, sok helyütt komposztálnak is.

Célravezetőnek tartanánk azonban, ha a környezet védelme nem délutáni foglalkozásként, szakkörként jelenne meg az oktatásban, hanem minden tantárgyban, érzékeltetve, hogy tetteinknek következményei vannak, melyek nemcsak ránk, hanem közvetlen és tágabb környezetünkre is hatással vannak.

A hulladék újrahasználata és újrahasznosítása klasszikusan az a két terület, amelyek kellőképpen látványosak és izgalmasak ahhoz, hogy akár a legkisebbek figyelmét is felkeltsék.

Valami újat teremteni, a bennünk rejlő kreativitást kiélni az ember legősibb vágyai közé tartozik – miért ne tehetnénk ezt már egyszer legyártott és már nem használt anyagokból?

Ráadásul a hulladékból történő alkotáshoz kapcsolódva plusz iskolai és iskolán kívüli akciókat lehet szervezni – szelektív gyűjtést, elkészült termékekből kiállítást, hulladékhasznosító üzem meglátogatását stb. A cél, hogy a gyerekek ne szemétként, hanem alapanyagként tekintsenek a hulladékra! Ezáltal tudatosítható a zárt és nyílt anyagkörforgás közötti különbség, miközben rendszerszintű szemléletre nevel és rámutat arra is, hogy a természet – kitermelés – gyártás – szállítás – vásárlás – hulladékkezelés folyamatában hogyan jelenik meg az egyéni felelősség kérdése.

 

 

A hulladék új élete – Ökodizájn Magyarországon

 

A ReCity Kiadó első könyve, melyet az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (www.szelektalok.hu) támogatásával készített el, az ökodizájn területén alkotó művészeket, alkotócsoportokat, márkákat mutatja be.

Okodizajn_konyv_cimlap

 

A terméktervezés ugyanis felelősséggel jár! A dizájner feladata, hogy a tárgyakat harmonikus rendszerbe szervezve teremtsen kapcsolatot a forma, a funkció, a környezet és az ember között.

Az ökodizájn egy az ökológiai szempontokat figyelembe vevő tervezési módszer, a formatervezés újfajta megközelítési módja. Szem előtt tartja a tárgy élő és élettelen környezetre gyakorolt hatásait; környezettudatosság, gazdaságosság és ami a legfontosabb: rendszerszemléletű termékfejlesztés jellemzi, mely a termék teljes életciklusát végigköveti.

A bemutatásra kerülő alkotók elsősorban hulladékká vált alapanyagokból dolgoznak, az üvegcseréptől kezdve a biciklialkatrészen át egészen a biztonsági övig. Hat kategóriában – ékszerek, kiegészítők, ruhák, lakberendezés, használati tárgyak, művészi installációk – 50 művész teszi le védjegyét.

Kezeik közt a látszólag értéktelen dolgok újjászületnek, sokszor új funkciót is kapnak. Legtöbbük az újrafelhasználás terén aktív, míg mások az újrahasznosításban hisznek.

Egyben azonban megegyeznek: a hulladékra mint értékre tekintenek.

 

Forrás:

2012.évi LCXXXV. törvény a hulladékról

Országos Hulladékgazdálkodási Terv 2014-2020

www.szelektalok.hu

www.hulladekboltermek.hu

www.hulladek.eu

 

A könyv az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság támogatásával valósult meg.

OKTF NHI logo

www.szelektalok.hu

Címkék: , , , ,