Indul a Jövő-t-Evő programsorozat!

ReCity Magazin
Szerző: · 2015-04-13 | 17:59· Be

A civil, az állami és az élelmiszeripari szektor összefogásával programsorozat indul a hazai vendéglátóhelyek és rendezvények fenntarthatóbbá tételéért.
 

A felelős étkezéssel, a vendéglátóhelyek és rendezvények zöldítésével foglalkozó Felelős Gasztrohős és Zöldövezet Társulás együtt indítja útjára Jövő-t-Evő néven szakmai fórumsorozatát, melyen olyan fenntarthatósági eszközöket mutatnak be, amiket a vendéglátóhelyek és a rendezvényszervezők is beépíthetnek mindennapi működésükbe.

Az ingyenes rendezvénysorozat alkalmain a résztvevők kérdéseiket közvetlenül tehetik fel a hivatalos szervek képviselőinek, illetve kapcsolatot építhetnek a szakmai szervezetekkel és a környezetbarát termékeket, szolgáltatásokat kínáló vállalatokkal. 
 

“Néhány évvel ezelőtt talán még megkérdőjelezhető volt, hogy a vendéglátóhelyeknek és rendezvényszervezőknek foglalkozniuk kell-e a fenntarthatósággal. A vendégek és fesztiválozók azonban egyre tudatosabbak, és pénzükkel egyre többször a környezetvédelemre szavaznak – ráadásul a környezeti felelősségvállalást nem csak a nagy, multinacionális vállalatoktól várják el, hanem a kedvenc kávézójuktól vagy rendezvényük szervezőitől is.” – mondta Varga Judit, a Fenntartható Étterem minősítést végző Felelős Gasztrohős kezdeményezés egyik alapítója.

“Az erősödő “zöld” igényeknek szerencsére hazánkban is egyre több étterem, kávézó és rendezvényhelyszín igyekszik megfelelni. A Jövő-t-Evő sorozattal azoknak szeretnénk segíteni, akik eddig esetleg úgy gondolták, a fenntarthatóság túl nagy falat.” – tette hozzá Csobay Kriszta, a Zöldövezet Társulás képviselője.

 

A programsorozat szakmai partnere a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), támogatója a Norvég Civil Támogatási Alap.
 
A résztvevők a hét szakmai fórum keretében olyan kérdésekre keresik majd a választ, mint:
Hol érdemes elkezdeni a zöldítést? Mely területeken várhatjuk leghamarabb a befektetett erőforrások megtérülését? Milyen szabályozásokra érdemes odafigyelni a “zöld” változások bevezetésekor? Hogyan kommunikálható a fenntarthatóság?

A nyilvános szakmai fórumok havonta kerülnek megrendezésre szakértők részvételével, és egy-egy fenntarthatósági témát járnak körül.
A fórumok során összegyűjtött információk és jó gyakorlatok egy online Tudástáron keresztül elérhetőek lesznek az érdeklődők számára a projekt lezárulta után is.


A Fórumok tervezett időpontjai és témái:

1. Kínálat és beszerzés
Időpont: 2015. április 29., 10.00-12.00-ig
Helyszín: Kőleves Étterem

2. Kitelepülés
Időpont: 2015. május 13., 10.00-13.00-ig
Helyszín: Szimpla Kert

3. Környezetbarát csomagolás és szállítás
Időpont: 2015. június 10., 10.00-13.00-ig

4. Higiénia
Időpont: 2015 szeptember közepe

5. Energia- és vízhatékonyság
Időpont: 2015 október közepe


6. Hulladékcsökkentés és -kezelés
Időpont: 2015 november közepe


7. Társadalmi kapcsolatok, szemléletformálás
Időpont: 2015 december közepe


Moderátorok: Doró Viktória, Hankó Gergely
 
Az első Jövő-t-Evő szakmai fórumra regisztrálni ezen a linken lehet.

A szervezők a programot a már működő, vagy még tervezés alatt álló vendéglátóhelyek, rendezvények képviselőinek ajánlják, illetve várják a már környezetbarát megoldásokat alkalmazó szolgáltatókat is, hogy a fenntarthatósággal még csak most ismerkedő résztvevők első kézből ismerhessék meg a működő gyakorlatokat.

 

Címkék: , ,