Ízek, illatok, hangulatok: Grofie

Doró Viki
Szerző: · 2014-08-26 | 16:11· Be

Az étkezés meghatározza az életünket. Baráti beszélgetések, sikeres üzletek, szerelmek szövődnek a terített asztal körül. Az ételek ízét és illatát pedig azok a fűszerek határozzák meg, amelyeket főzés közben felhasználunk. Minél frissebbek, annál ízletesebb lesz a végeredmény. Hogyan oldható meg, hogy mindig kéznél legyenek? Grofie-val!
 
 
Jelenleg Budapesten és a világ más nagyvárosaiban többféle élelmezéssel kapcsolatos “forradalom” zajlik. Egyrészt a 2008-ban kitört gazdasági krízis óta  gombamód szaporodnak – a foghíjtelkeken vagy más, kihasználatlan területeken – a közösségi kertek és virágzik a balkonkertészet is, másrészt egy gasztronómiai metamorfózis kellős közepén járunk: végre kitörtünk a rántott ételek fogságából és ezzel párhuzamosan nyitottunk más népek konyhái – és ízvilága felé! Berobbantak olyan különleges fűszernövények, amelyeknek létezéséről korábban fogalmunk sem volt, sőt, az igazán igényes éttermek a magas minőség érdekében elkezdtek saját konyhakertet kialakítani, vagy legalábbis cserepes – azaz friss, élő – fűszernövényeket használni.
Ma már a lakosság jelentős részét érdekeli az, hogy mi kerül az asztalára. Nemcsak az ár, hanem a minőség, a frissesség és az egészség is fontos tényezővé vált.
 
Ebben látta meg a lehetőséget – vagy más szóval a piaci rést – a Gourmet Garden csapata. A fiúk, akik között van építész, biológus, közgazdász és gasztrobotanikus is, 2013 elején alapították meg közös cégüket, majd tesztelték, mennyire piacképes az ötletük.
“Azt tapasztaltuk, hogy az embereket elkezdte érdekelni, hogy honnan érkeznek és hogyan termelték meg azokat a zöldségeket, amiket elfogyasztanak.” – mondja Sirály Péter, a Gourmet Garden ügyvezetője.

“Az általunk kifejlesztett növénytermesztő berendezés – ami a Grofie márkanevet kapta – hatékony, könnyen kezelhető és szinte bármilyen növény megtermelhető benne.

Azt szeretnénk elérni, hogy rövid időn belül olyan természetes legyen a jelenléte a konyhában, mint amilyen most a vízforralóé, a mosogatógépé vagy a kávéfőzőé.”


 

Kiknek?

A Grofie alaptípusa jelenleg éttermekben, irodaházakban, hotelekben van jelen – és nem csak a konyhákban. Hiszen az éttermek egyre nagyobb hányadában a vendégek is szívesen ízesítik ételeiket – vagy épp koktéljaikat – ízlésüknek megfelelően friss bazsalikommal, mentával vagy citromfűvel.
Az irodaházakban a zöld növények – színükkel és illatukkal egymás hatását erősítve – a dolgozók lelkiállapotát is pozitívan befolyásolják.
Kutatások bizonyítják, hogy a természet közelsége növeli a koncentrációt, a kreativitást és csökkenti a stresszt.
Emellett a Grofie dekorációs elemnek sem utolsó! A LED fények hangulatvilágításként, maga a keretbe foglalt buja növényzet pedig művészi installációként is megállja a helyét.
Persze a cél az, hogy a Grofie az otthonainkban is helyet kapjon. Mivel a LED világítás és az automatizált öntözőrendszer nem igényel különösebb hozzáértést használójától, így azokból is egy csapásra hobbikertész lehet, akik sosem éreztek affinitást ez iránt!
 
 

Hogyan?

 
A termesztőberendezés 3 részből áll: a növényekből, a tárolásukra szolgáló PLA (polylactic acid) műanyag “cserepekből”, valamint a műanyag keretből, ami a cserélhető “cserepeket” és a megfelelő működést biztosító szenzorokat és vezérlőegységeket tartalmazza. Ezeken kívül fontos összetevő még a PLA “cserepekbe” helyezett pumicit, ami a megfelelő növekedéshez szükséges tápanyag-utánpótlásról gondoskodik.

Grofie

 
“A palántákat a Főkefe karácsondi majorságában autista és megváltozott munkaképességű emberek nevelik nekünk, azonban júliustól új irodánkban – a budapesti Lövőházban – saját bemutatókerttel is rendelkezünk már, így itt is megkezdhettük a palánták nevelését.” – mesél Péter a növények eredetéről.
Irodájuk egyfajta boutique-ként is funkcionál, így aki szeretne fűszernövényeket vagy zöldségpalántákat vásárolni, az itt személyesen megteheti és még hasznos növénynevelési tanácsokat is kaphat a Gourmet Garden szakembereitől.
 
 

A jelen

 
A 2014-es év a fejlesztésről, illetve a Grofie teszteléséről szólt eddig.
“2013-ban önerőből kezdtünk el növekedni, majd jött egy befektető idén januárban. Februárban megrendeltük az 1.0-s rendszereket, márciusban megérkeztek, kiszállítottuk őket az első ügyfelekhez és gyakorlatilag májusra már volt havidíjas árbevételünk.”- idézi fel a közelmúlt eseményeit Péter.
 
És hogy mit kapnak a pénzükért az ügyfelek?
A 6, 12 vagy 18 “rekeszes” termesztőberendezés bérlése mellett a cég növénykezelési szakértője heti rendszerességgel ellenőrzi a rendszerek működését, cseréli az elhasznált növényeket, új fajtákat visz ki és visszajelzéseket gyűjt.
A Gourmet Garden csapata ezen kívül fontosnak tartja az edukációt is. Ennek részét képezi a különleges növényfajták megismertetése is a bérlőkkel. Habár elmondásuk szerint

ma még tízből nyolcan a biztosra mennek, azaz a jól bevált kakukkfüvet, bazsalikomot, rozmaringot kérik,

egyre többen nyitottak az olyan újdonságokra is, mint például a csokoládé illatú menta.
 
 

A jövő

 
Mindez, azonban még csak a kezdet, hiszen “A Termék”, azaz a kapszulás kávéfőzőre hajazó Grofie support system termesztőberendezés fejlesztése még csak most indul.

Grofie
Fotó: Bartha Annamária

Egy innovatív alkalmazás segítségével – egy szenzorfejlesztő és monitorozó céggel együttműködésben – a termesztési folyamat, a növények aktuális állapota ellenőrizhető lesz – távolról is.
“A szenzorok folyamatosan figyelik a növények “hogylétét” (nedvesség, páratartalom, hőmérséklet) és ha veszélybe kerülnek, arról riasztást kapunk, vagy olyan szabályrendszert telepítünk majd rá, hogy képes legyen automatikusan beavatkozni.” – avat be a szenzorok tervezett működésébe Péter.
A lefejlesztett – szenzorokkal is ellátott növénykapszulás termesztőberendezés – reálisan 2015 tavaszára készülhet el.
Utána következhet a nemzetközi piacra való kilépés.

E terveknek a megvalósításához azonban a rendelkezésükre álló anyagi keret már kevésnek bizonyult.
“Kockázati tőke bevonásával fogunk eljutni a kész termékig, ami már elérhető lesz az áruházak polcain is. A hozzá tartozó növénykapszulák – komposztálható cserépben – pedig a boutique-ból lesznek megrendelhetők, amit futár szállít majd házhoz. Terveink szerint – mennyiségtől függően – ez hibrid autóval vagy biciklivel fog történni, hogy ezzel is csökkentsük a károsanyag-kibocsátásunkat.
 
 
A Grofie forradalmasíthatja mindazt, amit eddig a konyhakertről gondoltunk. Képzeljük csak el, hogy néhány éven belül csodálatos – ehető! – növények díszítik majd a lakásainkat. Hiszen nincs az kőbe vésve, hogy egy szobanövény csak virágot hozhat…

 

 

Címkék: , , , ,