Kerékpárral a belvárosban – Mire figyelj oda?

ReCity Magazin
Szerző: · 2015-04-02 | 10:20· Ki

Beköszöntött a tavasz, előkerültek a biciklik! Azonban érdemes még a megszokott belvárosi útvonalakon is figyelemmel kísérni a táblákat és felfestéseket, mert tavaly több olyan fejlesztés valósult meg, ami változást hozott a kerékpáros közlekedésben. Melyek ezek, és mi várható 2015-ben? Összegyűjtöttük!
 

Korábbi cikkünkben bemutattuk a Balázs Mór-terv kerékpáros közlekedés fejlesztésére irányuló célkitűzéseit. A belváros kerékpárosbaráttá alakítása is e tervhez illeszkedve valósul meg.

2014-15 során összesen 64 egyirányú utca megnyitása, kb. 11,5 km kerékpársáv, kb. 13 km-nyi kerékpáros nyom, 1600 férőhelynyi kerékpártámasz (9 kerületben, 100 helyszínen) szerepel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jóváhagyott tervein.

 

2014 tavaszán kezdődtek a kisebb forgalomtechnikai átalakítások, melyek főként a VI. és a VII. kerületet érintették. A többi kerület, illetve a komolyabb építési beavatkozással járó fejlesztések 2015 során kerülnek megvalósításra – tudtuk meg a BKK kommunikációs osztályától.
A kerületek a helyi közutak tulajdonosaként és üzemeltetőjeként érintettek, így a parkolás üzemeltetésében érdekeltek a helyszínek többségénél. Ezért a BKK a tervezés során minden érintett önkormányzattal, valamint a Magyar Kerékpárosklub (MK) helyi csoportjaival és szakmai vezetőivel is egyeztetett. Elmondásuk szerint ez egy közös tanulási folyamat mind a tervezők, mind az útkezelők, kivitelezők és a használók számára is, melynek fontos eleme az integrált gondolkodásmód. 

Megkérdeztük a Magyar Kerékpárosklubot is, hogyan zajlottak az egyeztetések, illetve mennyire elégedettek a végeredménnyel:
“Az MK már a kezdetektől része a tervezési folyamatoknak, a BKK kikérte a véleményünket, több olyan találkozón is részt vettek területi szervezeteink tagjai és mérnökeink, amelyeken egyes utcák pontos terveinek megvitatásáról volt szó.
A célunk az, hogy összefüggő kerékpárosbarát úthálózat alakuljon ki, amely vonzó a biciklivel közlekedő, vagy biciklizni vágyó városlakók számára, ezért üdvözöljük a fejlesztéseket. Ráadásul a kerékpárosok arányának növekedéséhez ezek elengedhetetlenek” 
– válaszolta kérdésünkre Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub kommunikációs munkatársa.

Habár a célok azonosak, mégsem ment minden zökkenőmentesen:
“Fontos látni, hogy ezek a fejlesztések, tervezések, engedélyeztetések nemcsak a BKK-n múltak, hanem a kerületeken is, amelyek nem mind ismerték még el a fenntarthatóbb közlekedési módok előtérbe helyezésének fontosságát. Ők a lehető legkompromisszumosabb megoldásokra törekedtek, a lehető legkisebb változtatásokkal. Így például az is sok harcot kívánt meg, hogy 1-2 autóparkoló helyén 8-10 biciklinek elegendő támasz létesüljön.
 
 

Kerékpáros nyom

Mivel a szűkös belvárosi környezetben ritkán van lehetőség önálló kerékpársávok kijelölésére, ezért a forgalmasabb utakon leggyakrabban kerékpáros nyom felfestésére kerül sor. Ez nyomatékosítja a közlekedés többi résztvevőjében a kerékpárosok jelenlétét, nagyobb biztonságérzetet ad a kerékpárosoknak, illetve megkönnyíti a helyes útvonal követését.

Kerékpársávok
Főútvonalak:
•       Andrássy út szervizút átalakítása
•       Üllői úti kerékpársáv
•       Csalogány utcai kerékpársáv
•       Bajcsy-Zsilinszky út busz-és kerékpársáv, kerékpársáv
•       Dohány utca – Wesselényi utca kerékpáros nyommal jelölt ajánlott útvonal
•       Pannónia utca – Hegedűs Gy. utca utcapárként kerékpársáv kialakítása
•       Király utca – Városligeti fasor szervizút átalakítása
•       Petőfi-híd és kapcsolatai
Előkészítés:
•       Dózsa György út, Baross utca, Irinyi J. utca – Október 23-a utca kerékpársáv
•       Lánchíd, Erzsébet híd
Más projektekben megvalósul:
•       Fő utca (a Fonódó villamos fejlesztése során kerékpársáv épül)
•       Thököly út – kerékpársáv megépült
•       Fehérvári út  útfelújításkor épülő kerékpársáv
•       Apáczai Cs. J. utca – útfelújításban kerékpársáv épül 2015-ben
Döntés-előkészítő tanulmánytervek készültek az alábbi főútvonalakra:
•       Nagykörút, Villányi út, Margit krt., Váci út, Dózsa Gy. út, Petőfi híd, Üllői út külső szakasz Duna-part (Pest), Duna-part (Buda)

 

Kerékpáros szempontból kiemelt utcák a VII. kerületben a Dohány utca és Wesselényi utca. 2014 októberéig valósult meg, hogy a kerékpáros útvonalat ezekben az utcákban irányhelyesen, tehát a gépjárműforgalommal megegyező irányban jelölték ki mindkét úton.
Az útvonalat sárga kerékpáros piktogrammal jelzik, ezzel is tudatosítva  a járművezetőkben a kerékpáros forgalom jelenlétét, és növelve a forgalombiztonságot.

2014 szeptemberében lépett életbe az új forgalmi rend az Andrássy úton az Oktogon és a Kodály körönd között, mely szerint az eddig a kerékpárosokkal közös használatú járda kizárólag a gyalogosoké lett, míg a kerékpárosok a szervizúton kaptak lehetőséget a folyamatosabb és gyorsabb haladásra. A szervizúton a jelzőlámpákat is átprogramozták és hosszabb szabad jelezést kaptak az erre közlekedő kerékpárosok és autósok.

 

Előretolt és közvetett kerékpáros felállóhelyek

 
A nagy forgalmú jelzőlámpás csomópontokban szabályozástechnikai beavatkozásokkal és előretolt kerékpáros felállóhelyekkel segítik a kerékpárosokat. Az előretolt kerékpáros felállóhely jelzőlámpás kereszteződésnél lehetővé teszi, hogy a kerékpáros a tilos jelzés alatt a várakozó autók előtt helyezkedjen el („előrecsorogjon”). A kerékpárral közlekedő így láthatóvá válik az autóvezető számára, ez pedig segíti az együttműködő közlekedést.
 

Közvetett kerékpáros felállóhely
A Nagykörút felé haladó kerékpárosoknak a Dohány és Wesselényi utca csomópontjában közvetett kerékpáros felállóhelyeket hoztak létre, tehát a kerékpárral közlekedők szabályosan balra tudnak kanyarodni annak ellenére, hogy a közúti forgalom számára ez itt nem lehetséges. A balra kanyarodást burkolati jelek segítik: a kanyarodás irányát jelző nyíl és a kerékpár-piktogram.
 
 

Közös busz- és kerékpársáv

 
A főváros kerékpárosbarát fejlesztésekor a BKK az összes meglévő autóbuszsávot felülvizsgálta, és a BKK közútkezelői hatáskörben közös busz- és kerékpársávokat jelölt ki, ahol ezt a forgalom mértéke lehetővé tette.

Közös busz- és kerékpársávok Budapesten

Ennek oka, hogy a kerékpárosnak biztonságosabb az úttest jobb szélén haladni, mint a buszsávtól balra eső belső sávon. Ezenkívül vonzóbbá teszi az adott útvonalat a kerékpárral közlekedők számára, mert a buszsávban gyorsabban tudnak haladni, mint a telített belső sávban.
Az intézkedés részeként teljesen feloldották a kerékpározási tilalmat a Lánchídon és az Alagútban.


Egyirányú utcák megnyitása

 
A város belső területének könnyebb átjárhatósága érdekében, ahol lehetőség volt rá, az egyirányú utcákban is lehetővé tették a kerékpárosok kétirányú közlekedését. Így a kerékpárosoknak nem kell többé kerülniük, ha az úticéljuk az adott utcában található. 
A forgalmi rend változásáról az útszélesség, a forgalomnagyság, a parkolási rend és a csomópontok kialakításának figyelembe vételével, külön-külön döntöttek.

Összesen 76 utcában, 21,1 km hosszan nyíltak meg az egyirányú utcák a kétirányú kerékpáros forgalom számára – ennek 25%-a 2014-ben valósult meg, a többi 2010 óta folyamatosan. (Tehát a 2014-15-re ígért 64 utcából eddig kb. 19-ben.)

Egyirányú utcából kétirányú
Az utcák 9%-ában van önálló kerékpársáv, 67%-ában viszont csak kerékpáros piktogram hívja fel a figyelmet arra, hogy az adott egyirányú útszakaszon kétirányú kerékpáros forgalom van érvényben.

Számottevő baleset 2010 óta nem történt. Kerékpárosként ugyanakkor érdemes lassítva, óvatosan megközelíteni a kereszteződést, és  meggyőződni az elsőbbség megadásáról és a láthatóságról.

Az Eurobarométer legfrissebb, 2014. novemberi adatai szerint rendszeres kerékpárhasználat tekintetében Magyarország a 3. helyen áll Európában. A magyarországi megkérdezettek 22%-a válaszolta azt, hogy a kerékpár a leggyakrabban használt közlekedési eszköze. Csupán Hollandia (36%) és Dánia (23%) előz meg minket.

Az egyirányú utcákban több helyen a ferde beállású parkolók ellenkező irányban, tolatós beállással kerülnek újra felfestésre. Az intézkedés célja, hogy a parkolásból elinduló járművek vezetői jobban rálássanak az adott útszakaszra, ezzel növelve a forgalombiztonságot.
  
 
A 2015-ös fejlesztések a fent vázolt logika mentén folytatódnak, hiszen a tervezettnek csupán a töredéke valósult meg eddig. Bízunk benne, hogy ez a fejlődés töretlenül folytatódik, és Magyarország hamarosan felállhat a képzeletbeli dobogó legfelső fokára a rendszeres kerékpárhasználat tekintetében!

A képekért köszönet a BKK-nak!

 

Címkék: ,