A műanyag zacskók életünk szinte kikerülhetetlen részei. Ott vannak a kenyeres pultnál, a könyvesboltban, a zöldségesnél. Hiába a szelektív hulladékgyűjtés, továbbra is hatalmas mennyiség kerül belőlük a hulladéklerakókra. Ráadásul egyre több szatyron ott csillog a “lebomló” felirat, ami sok esetben csak a lelkiismeretünk megnyugtatására szolgál.
A világsajtót időről időre bejárják az óceánokban kialakult összefüggő szemétszigetekről készült képek. Tudjuk, hogy ezeket nagyrészt műanyag hulladékok alkotják, ezen belül is meghatározó mennyiségben találunk nejlont, fóliát. Ez az anyagtípus nem képes biológiailag lebomlani, csupán szétaprózodik kicsi, akár mikroszkopikus méretű darabokra.
Ugyanez történik a hulladéklerakókra kerülő nejlonzacskókkal is, azzal a különbséggel, hogy fény és oxigén hiányában (gondoljunk csak a szeméthegy aljára szorult darabokra) a degradáció (szétesés) is csak nagyon lassan indul el. Ezt megkönnyítendő a műanyaghoz olyan fémvegyületeket kevernek, melyek felgyorsítják a folyamatot. Kérdés, hogy ezek a fémek mennyiben tekinthetők környezetbarátnak…
A The Guardian angol napilap számolt be nemrégiben arról, hogy az Amerikai Egyesült Államok boltjait elárasztják a homályos, megbízhatatlan környezetvédelmi állítások, ezért az USA Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (FTC, Federal Trade Commission) egyre gyakrabban kéri arra a cégeket, hogy mutassák meg, milyen tudományos bizonyítékkal tudják alátámasztani a jelzőiket – vagy távolítsák el őket.
Tavaly az FTC egy sor szankciót hozott a műanyaggal és papírral foglalkozó cégek ellen a „biológiailag lebomló” kifejezés megtévesztő használata miatt.
Ez alkalommal az „oxo-degradációs úton lebomló” kifejezés verte ki a biztosítékot, mely azt sugallja, hogy oxigéndús környezetben a zacskó idővel lebomlik.
Bár a cégek nevét az FTC nem adta ki, állítólag mind hagyományos műanyag termékeket dobtak piacra olyan adalékokkal – elsősorban fémekkel – felturbózva, melyek oxigén jelenlétében elősegítik a zacskók lebomlását. Mivel sok ilyen szatyor alacsony oxigéntartalmú hulladéklerakókra kerül, az FTC állítása szerint kétséges az állításban szereplő előny tényleges megvalósulása.
“Ennél is rosszabb, hogy mivel ezeknek a zacskóknak a fő alkotóeleme a polietilén vagy a sztirol, a tengeri életre változatlanul veszélyesek, amennyiben az óceánba kerülnek” – közölte Joseph Greene, a Kalifornia Állami Egyetem fenntartható gyártással, valamint mechanikai és mechatronikai mérnöki képzéssel foglalkozó tanszékének professzora és tanszékvezetője.
– mondja Greene. Ezek a műanyag termékek ahelyett, hogy idővel kevésbé veszélyes organikus alkotóelemekre bomlanának le, sok apró, ugyanúgy mérgező darabkára esnek szét.” Ezt a folyamatot nevezzük fotodegradációnak.
Greene szerint a műanyagipari társaság (SPI, Society of Plastic Industry) elemzése is arra jutott, hogy ezek a termékek nem felelnek meg a lebomlás követelményeinek. Az SPI 2013-as helyzetjelentése szerint az adalékanyagok „nem eredményezik a műanyag biológiai lebomlását, a fragmentáció (széttöredezettség) nem egyenlő a biológiai lebomlással, az oxo-adalékanyagok nem csökkentik a hulladékképződést, a műanyag darabok felhalmozódása pedig veszélyeztetheti a környezetet”.
A lebomlásra vonatkozó állítások igazolása a gyártási eljárás megváltoztatását vonhatja maga után.
Megpróbáltunk utánajárni, Magyarországon miként vélekednek a szakmai szervezetek a lebomló műanyag zacskókról.
A “lebomló” felirat nem feltétlenül a biológiai lebomlást jelenti, tudtuk meg a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségétől (KSZGYSZ), és ez nem is baj. Ugyanis a lerakókban kifejezetten nagy szükség lenne azokra a fém-ionokkal gyengített polimerekből készült zsákokra, amelyek bár nem biológiailag bomlanak le, de fizikai-kémiai hatásra szétesnek, elősegítve a beléjük zárt hulladék érintkezését a nedvességgel, és a gyorsabb gáztermelést, a lerakott hulladék konszolidációját – hívta fel erre a nézőpontra is a figyelmet a KSZGYSZ.
A másik problémás terület a „lebomló” nejlonzacskók bekeveredése a szelektíven gyűjtött hulladékok közé. Ugyanis, ha véletlenül a szelektívbe dobjuk lebomló zacskónkat, azzal nagyban rontjuk az újrahasznosított műanyag termék minőségét, hiszen abba is bekerül a bomlást, szétesést fokozó adalék! Persze a szelektív hulladékot alaposan átválogatják minden esetben, de ezzel a hulladéktípussal tovább bonyolítottuk az amúgy sem egyszerű hulladékproblémát.
Végül, de nem utolsósorban említést kell tennünk a műanyag zacskók legkörnyezetbarátabb típusának tartott kukoricaalapú PLA műanyagról is, ami szintén kérdéseket vet fel: az élelmiszernövények felhasználása a bioműanyag gyártásában – különösen a kukoricáé – tovább mélyíti a globális élelmiszerválságot és a termőtalaj kimerülését.
A tanulság tehát az, hogy nekünk fogyasztóknak kell odafigyelnünk arra, hogy tudatosan viselkedjünk vásárlásaink alkalmával. Ha viszünk magunkkal szatyrot, vászontáskát vagy fonott kosarat, már nincs is szükség a nejlonokra!
A The Guardian cikket Fügedi Tímea fordította.
