A közösség erejével: a kulturális élet új színterei

Beszámoló a Kortárs Építészeti Központ „Aktivátorok – A közösségek építészete” című rendezvényéről

A kulturális és közösségi élet valódi központjai egyre inkább azok a helyszínek lesznek, melyek figyelembe veszik az alulról szerveződő, helyi igényeket és teret adnak a különféle közösségi kezdeményezéseknek. De hogyan lehet létrehozni és fenntartani ilyen helyeket? Ezt a kérdést járta körül a Kortárs Építészeti Központ és a Ludwig Múzeum által szervezett, február 16-án lezajlott „Aktivátorok – A közösségek építészete” című rendezvény.

 

Az eseményen a résztvevők workshopok, előadások, és egy kerekasztal-beszélgetés keretében vizsgálták, hogyan jöhetnek létre különböző önszerveződő közösségi helyszínek és mik a feltételei fennmaradásuknak, sikeres működésüknek. Az esemény egyik kezdeményezője a 2016-os Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonjára kiírt pályázat nyertese, az egri Arkt Stúdió volt; ez az építészekből álló csoport kizárólag közösségi munkával és önkéntes felajánlások segítségével újított fel egy üresen álló épületet Egerben, melyet aztán különböző önszerveződő csapatok bevonásával izgalmas közösségi helyszínné tett.

A február 16-ai rendezvényre a szervezők az Arkt javaslatára meghívták más közösségi projektek létrehozóit is, hogy együtt keressenek választ – többek közt – ezekre a kérdésekre:

Milyen építészeti eszközökkel, milyen erőforrásokra támaszkodva épültek meg ezek a közösségi helyszínek? Milyen közönséget szólítanak meg? Mi biztosítja a fenntarthatóságukat?

 

Bach Péter, a BME Urbanisztika Tanszékének munkatársa elméleti felvezetőjében arról beszélt, hogy milyen szerepet játszhatnak a városok életében ezek az önszerveződésen alapuló helyek. Bach szerint a városok olyan állandóan változó, dinamikus rendszerek, melyekben szinte nap mint nap új problémák keletkeznek. Ezekre az állandóan változó problémákra sosem lehet végleges megoldásokat találni, viszont akár apró beavatkozásokkal is jelentős változásokat lehet elérni, korrigálni lehet a rendszer hibáit – a közösségek által működtetett helyszínek ilyen „korrekciós helyeknek” is tekinthetők. Másrészt a városok nem mindig tudják kiszolgálni az egyéni és közösségi igényeket, ezért az egyes közösségi kezdeményezések értelmezhetők a városnak mint kódnak a feltöréseként („hacking of City”) is.

 

Arkt Művészeti Ellátó

Az Arkt Csoport által létrehozott Arkt Művészeti Ellátót Fábián Gábor és Fajcsák Dénes építészek mutatták be. Elmondták, hogy a 2009-es gazdasági válság miatt csökkentek a megrendeléseik, emiatt hirtelen rengeteg szabadidejük lett. S mivel szerették volna az átmenetinek tekintett válság-időszakot hasznosan eltölteni, pénz híján az egri önkormányzattól kértek egy üresen álló épületet, vállalva, hogy azon értéknövelő beruházást hajtanak végre. Egerben sok ilyen építmény volt, s ők a Gárdonyi Emlékmúzeum mellett található régi Gamesz elhanyagolt, életveszélyes épületét választották, mely egy gyönyörű, ősfás telken állt. A felújításhoz több cégtől kaptak építőanyagot: egy helyi vállalkozó ipari betonpadlóval ajándékozta meg őket, egy másik hőszigetelő üveget adott, az Egererdő Zrt. pedig 5 köbméter akáckorongot ajánlott fel – ez utóbbiból készült el a terasz padlóborítása. Emellett fontos szempont volt az is az Arkt csapata számára, hogy az épületben meglévő anyagokat újrahasznosítsák – az itt talált penészes beépített szekrényekből lettek például a felújítás után az Ellátó kiállítóterének paravánjai.

Az Arkt tagjai abban is szerettek volna más hasonló kezdeményezéseknek példát mutatni, hogy egy építkezéshez nem kell feltétlenül pályázatokra várni – szerintük ugyanis mindig meg lehet találni azokat a lehetőségeket, amelyek révén a „semmiből” is értéket lehet teremteni. Felvették például a kapcsolatot a helyi katasztrófavédelem munkatársaival, akik falakat bontottak, veszélyes fákat vágtak ki; bevonták a munkába az egri büntetés-végrehajtó intézetet, s a fogvatartottak segítségével végzett közös munka eredményességéről az építkezésről szóló kisfilmjükben is meggyőződhetünk. A csoport tagjai abban is szerencsésnek érezték magukat, hogy most nemcsak tervezői, hanem kivitelezői is lettek egy általuk megálmodott helynek – elképzeléseik megvalósításához pedig sikerült az egri Bornemissza Szakközépiskola szakmunkás tanulóit is megnyerni. A diákok segítségével hozták létre például a kiállítótér előcsarnokának álmennyezetét, melyhez felhasználták az itt talált 44 rossz lámpatestet.

Szabadkikötő

A pécsi Szabadkikötőt működtető Szuhay Mártont egy Lyonban látott, 36 ezer m²-es foglalt gyár indította el azon az úton, hogy csapatával maga is közösségi tereket hozzon létre. Így született meg először 2007-ben a Zsolnay gyár egy üresen álló csarnokában a Labor Kísérleti Kultúrtér, amely később szociális szövetkezetté alakult. A következő állomás a pécsi belvárosban megnyíló K64 nevű co-working iroda és a hozzá kapcsolódó, kávézóként és szellemi találkozóhelyként működő Varázskert Utcabár lett. Majd 2015 februárjában megnyílt a pécsiek számára egyre népszerűbb Szabadkikötő, amely emeleti irodáival munkahelyként, földszinti helyiségeivel pedig kulturális térként funkcionál: különböző közösségi rendezvények, koncertek, kiállítások kapnak itt teret. A hely kávézóként és étkezdeként is működik – az étel- és italkínálathoz a környékbeli őstermelőktől vásárolnak alapanyagokat.

Szuhay szerint egy élő közösségi tér esetében feltétlenül szükséges, hogy a gyerekekre is hangsúlyosan odafigyeljenek, ezért a Retextil Alapítvány segítségével létrehoztak egy olyan játszóhelyet, mely a gyerekek vizualitását és kreativitását is fejleszti.

 

Nagyerdei Víztorony

A Nagyerdei Víztornyot bemutató Süli András szerint Debrecenben, mint alföldi városban  a helyiek természetes módon „vágytak a magasba” – részben ezért lett vonzó a korábban a látogatóktól drótkerítéssel elzárt 42 méter magas torony a városlakók számára.  De a hely népszerűsége annak is köszönhető, hogy számos kulturális és közösségi programnak ad otthont. Az eredetileg 1912-ben épült víztorony – melyben 1933-ban vendéglőt is kialakítottak – a 60-as években a Debreceni Egyetem tulajdonába került, s bár 1994-ben védett ipari műemlékké nyilvánították, az eltelt évtizedek során állapota jelentősen leromlott.

Első újrafelfedezésére 2009-ben, a Campus Fesztiválon került sor, majd Győrffy Zoltán és Novák Róbert helyi építészek tervei alapján újjáépülve és kibővülve 2015-ben nyílt meg a látogatók előtt.

A felújításhoz az egyetemnek és az önkormányzatnak kellett forrást találnia, s ezt egy sikeres európai uniós pályázat biztosította – ennyiben ez az épület eltért kissé a programban bemutatkozó többi helyszíntől, hiszen jelentős külső anyagi támogatás kellett a rendbe hozatalához –, a Víztorony programjaiban viszont nagyon is érvényesül különféle önszerveződő csoportok alulról jövő tevékenysége. Az épületnek 400 m²-es közösségi tere van, amelyben rendszeresen zajlanak színházi és koncertesemények, de található itt bicikli- és riksakölcsönző, és egy 13 méteres mászófal is.

 

Húsznegyven

Dobos Botond és Gerzsenyi Judit a budaörsi Húsznegyven nevű, fiatal építészek által létrehozott civil szervezetet mutatta be. Az egyesület – mely óvodás gyerekek szülői közösségéből jött létre – minél szélesebb körben szeretné Budaörs építészeti értékeit megmutatni a városlakóknak. Ezért építészeti kiállításokat, városnéző túrákat szerveznek, a gyerekek számára pedig társasjátékot és munkafüzetet készítettek. Akítv kapcsolatban állnak a helyi iskolákkal, programjaik fő helyszíne az a Zichy Major – a Bercsényi-Zichy kastély egykori gazdasági épülete – mely a 90-es évek óta rendszeresen szervez nyári művészeti alkotótáborokat, kiállításokat Budaörsön. A vegyes, magán- és önkormányzati tulajdonú épületet a Húsznegyven egyesület tagjai a jövőben szeretnék inkubátorházként működtetni.

 

PackHaus

Veronika Kovacsova mutatta be a bécsi PackHaus nevű projektet, mely Bécs üresen álló épületeinek hasznosítására kíván példát mutatni. A projekt keretében egy elhagyatott, hétemeletes irodaépület működtetését bízták egy ingatlanfejlesztő vállalatra, amely az épület helyiségeire bérleti pályázatot írt ki, a jelentkezők pedig építészeti átalakításokat hajthattak végre a bérelt helyiségeken.  Így sikerült megóvni az épületet a további romlástól, amely számos közösségi kezdeményezésnek ad helyet.

 

A pozsonyi vásárcsarnok

A több mint 100 éves pozsonyi vásárcsarnokot 2008-ban zárták be, majd 2012-ben létrejött az Aliancia Stará Tržnica (magyarul Régi Vásárcsarnok Szövetség), mely a bezárt épület újjáélesztését tűzte ki célul. A projektről Bindics Gábor mesélt, aki korábban a különböző kulturális és közösségi programoknak otthont adó KC Dunaj nevű kulturális központ megálmodója és létrehozója volt. (A KC Dunaj leginkább a budapesti MÜSZI-hez hasonlítható, ugyanis egy áruház 3. emeletén található.) Az újjáépítés előtt álló pozsonyi Vásárcsarnok – melynek működtetésébe minél több önszerveződő közösséget szeretnének bevonni – helyi őstermelők piacaként fog működni, ahol bárok, éttermek mellett játszóházak, közösségi terek is lesznek.

A programot egy kerekasztal-beszélgetés, valamint a Kortárs Építészeti Központ Civil város című kiállításának finisszázsa zárta; a kiállítás azokat a budapesti helyszíneket mutatta be, ahol különböző civil szervezetek, közösségi kezdeményezések már sikeresen valósították meg üresen álló önkormányzati, állami vagy magántulajdonú ingatlanok hasznosítását.

A kiállításon bemutatott projektek a KÉK Lakatlan programjának oldalán is megtalálhatók, az előadások anyagai pedig hallhatók a KÉK honlapján: a szervezők ugyanis a jó példák bemutatásával minél több közösséget szeretnének hasonló kezdeményezésekre ösztönözni.

 

 

Címkék: építészet, közösség