Mától a jövő évi tartalékainkat fogyasztjuk!

ReCity Magazin
Szerző: · 2016-08-08 | 12:08· Kő kövön

5 nappal korábban jött idén az Ökológiai Túllövés Napja

Idén augusztus 8-ra esik az Ökológiai Túllövés Napja. A természet ettől a naptól nem képes újból előállítani annyi energiát, mint amennyit elhasználunk, így az emberiség már a bolygó következő évi erőforrásait fogyasztja. Magyarországon a teljes energiafelhasználás harmadát a lakossági szektor teszi ki, a Knauf Insulation szakértői szerint a lakóépületek energiaszükségletének csökkentésével a környezetvédelmi célok elérésére is nagyobb esély kínálkozik. A hőszigetelés ráadásul csökkenti a nyári hűtési és a téli fűtésszámla összegét is. 

 

 

Túllőttünk a célon: mostantól a Föld hitelez

 

2015-höz képest 5 nappal előbb, azaz már augusztus 8-án átlépjük azt a küszöböt, ami után a természet nem képes az emberiség igényeinek megfelelő mértékű erőforrásokat előállítani. Mai fogyasztásunkat figyelembe véve így már 1,8 Földre lenne szükségünk ahhoz, hogy ne legyünk deficitesek.

Ehhez mi, magyarok is hozzájárulunk, mivel ökológiai lábnyomunk 2,8 globális hektár, ami jócskán túllépi a rendelkezésre álló biokapacitást (1,72 gha). Ökológiai lábnyomunknak nagyságrendileg 60%-át teszi ki a karbon lábnyom, azaz a fosszilis erőforrások elégetéséből, a földhasználat-változásból és kémiai folyamatokból keletkező szén-dioxid elnyeléséhez szükséges erdőterület nagysága.

Az egyén karbonlábnyomának jelentős részéért a háztartási-energia felelős, amely Magyarországon a teljes energiafelhasználás 32%-át teszi ki. Szomorú tény, hogy a magyar lakosság az uniós átlagnál 10%-kal több energiát fogyaszt négyzetméterenként.

fold

A Túllövés Napja idén 5 nappal hamarabb érkezett el, mint tavaly. Kép forrása: pixabay.com

 

Augusztus 15-én indul az Otthon Melege program családi házak energetikai korszerűsítésére

Amennyiben homlokzati hőszigetelésre és/vagy magastető/padlásfödém hőszigetelésére szeretnénk pályázni, az alábbiakra feltétlenül figyeljünk:

  • Energetikus segítségével készíttessünk Energetikai Tanúsítványt az épületről.
  • Az energetikus kiszámolja, milyen minőségű (lambda értékű) és vastagságú szigetelés kell az adott területre, ami megfelel a pályázati kritériumoknak.
  • Ez alapján kérjünk árajánlatot a kivitelezőtől.
  • Figyeljünk arra, hogy az energetikus által ajánlott minőséget, vastagságot építsük/építtessük be, ellenkező esetben előfordulhat, hogy pályázatunk érvénytelen lesz, hisz nem teljesíti a pályázat. által előírt hő átbocsátási tényezőt.
  • Az energetikai tanúsítvány, az anyagbeszerzés, a kivitelezés költségeit szerződéssel és számlával kell igazolni, azok benyújtása ugyancsak pályázati feltétel!

 

 

Hűtéssel fűtjük a Földet

 

A MAVIR adatai alapján az utóbbi két évben minden korábbinál magasabbak voltak a nyári rendszerterhelés csúcsai. A rendszerirányító tapasztalata szerint 24°C napi átlaghőmérséklet felett minden további egy fokos emelkedés 90-100 MW-tal növeli az ország villamosenergia-fogyasztását.

A Knauf Insulation korábbi felméréséből kiderült, hogy Magyarországon minden 4. ember otthon is használ légkondicionálót. A klímaberendezések áramfogyasztása növeli az üvegházhatást okozó széndioxid-kibocsátás mértékét, vagyis minél inkább hűtjük vele a lakást, annál inkább növeljük a külső meleget, ami ellen védekezünk, és annál jobban növeljük a Föld erőforrásainak felélését. Ha a belső hőmérsékletet 2°C-kal alacsonyabbra állítanánk télen és ugyanennyivel magasabbra nyáron, nagyságrendileg 1 tonnával kevesebb szén-dioxid-ot bocsátanánk ki évente.

A természetes anyagokból készült hőszigetelés ezzel szemben árnyékolással együtt nyáron 5-7°C fokkal is csökkenti a lakások belső hőmérsékletét, hatékony és környezetbarát megoldást nyújt az időjárás elleni védekezésben, a magasabb villany- és fűtésszámlák ellen és csökkenti az ebből eredő károsanyag-kibocsátást.

szigeteles

Megfelelő hőszigeteléssel az áram- és fűtésszámlán is spórolhatunk

 

Elengedhetetlen tehát a lakosság energiahatékonysági beruházásokra történő ösztönzése. Augusztus 15-étől az Otthon Melege program keretében az 1996 előtt épület családi házak energetikai felújítására is lehet pályázni.

 

Nem „csak” unokáink érdeke

Egy átlagos magyar háztartásban a rezsi 75%-át a fűtés- és hűtés költsége teszi ki.
Az energetikai felújítások, mint például a hőszigetelés, a háztartások költségvetésére is pozitívan hatnak. Annak ellenére, hogy Magyarországon a harmadik legalacsonyabb a földgáz, és negyedik legalacsonyabb az áram végfogyasztói ára, jövedelmünknek mégis még mindig közel 5%-át költjük háztartási energiára, míg hőszigeteléssel fűtési költségünk és a fűtésből adódó szén-dioxid kibocsátásunk közel felét megspórolhatjuk.

 

„Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a 20 évnél idősebb családi házak részesülnek ezúttal energetikai támogatásban, hiszen éppen ezek az épületek a legpazarlóbbak itthon. Viszont a családi házak közel 3/4-e 1980 előtt épült, és közel 90%-uk szorul energiahatékonysági felújításra! Ezért égető szükség van további támogatásra is annak érdekében, hogy érdemi előrelépést tegyünk szén-dioxid kibocsátásunk csökkentése és az energiapazarlás megszüntetése terén” – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatója.

A most induló pályázat azonban mindössze 2000 családi ház energetikai felújítására biztosít keretet, miközben közel 2,5 millió családi ház szorulna rá a korszerűsítésre. Egyes szakértői számítások szerint, amennyiben a háztartások minden rendelkezésre álló energiahatékonysági korszerűsítést megtennének, éves szinten a felhasznált energia több mint 42%-át, megtakaríthatnák. Ennek a megtakarítási potenciálnak 84%-át a családi házak teszik ki.

 

Hirdetés

Címkék: , , ,