Megalakult Magyarország tizedik natúrparkja

ReCity Magazin
Szerző: · 2018-04-13 | 12:18· Hegyen-völgyön

Magyarországon immáron tíz natúrpark várja a helyi természeti és kulturális értékekkel megismerkedni vágyó turistákat. A Szigetköz Natúrparkot a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton avatták fel. 

 

Nagy örömmel adunk hírt arról, hogy megalakult a Szigetköz Natúrpark, Magyarország 10. natúrparkja (ezek együttesen hazánk területének kb. 7%-át fedik le)!
A cím elnyerését több mint két évtizedes felkészülés előzte meg. Fontos különbség a nemzeti parkok és a natúrparkok között, hogy utóbbiak alulról jövő kezdeményezésként alakulnak ki.

Olvasd el a natúrparkokról szóló korábbi írásunkat is!

Az avató ünnepségen Pető Péter, a Szigetköz Natúrpark Egyesület elnöke elmondta, hogy a Szigetköz az ezer sziget országa, a natúrpark egyben a természet, a táj és az abban élő ember harmóniája. Hozzátette: a Szigetköz Natúrpark 26 település összefogása, a Fertő–Hanság Nemzeti Park Igazgatóságának gesztorsága mellett. Kitért arra is, hogy látható natúrparkot szeretnének, aminek előnyeit az itt élők és az idelátogatók egyaránt élvezik.

szigetkoz2

Kép forrása: Programturizmus.hu

“A Szigetköz Natúrparkban valósuljon meg a természet, a táj és az abban élő és alkotó ember harmóniája, ez ennek a projektnek a legfontosabb feladata” – mondta az ünnepségen a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Nagy István örömtelinek nevezte, hogy a programban nagy hangsúlyt kap az agrárgazdálkodás terjedésének elősegítése, a környezettudatos nevelés, szemléletformálás, gyermekek és felnőttek számára egyaránt. Véleménye szerint a Szigetköz Natúrpark alkalmas lehet a térség specifikus problémáival kapcsolatban az érdekképviseletre és lobbi-tevékenységre is. Ilyen például a csípő szúnyog kérdése, a hód kártételek megelőzése, valamint az elárasztásos vízpótlás.

A Szigetköz közel 300 négyzetkilométer területű, 26 önálló településből álló térség, amelynek egységes arculatot kell kialakítania. A Szigetköz Natúrpark feladata egy ernyőszervezet kialakítása, amely a szigetközi szervezeteket és munkálatokat fogja össze. Ehhez elengedhetetlenül szükséges az egyeztetés és a kapcsolat erősítése a Csallóköz természeti értékeiért felelős szlovák munkatársakkal.

szigetkoz_naturpark_logo

A natúrpark fogalmát a természet védelméről szóló törvény rögzíti. Ennek értelmében az ország jellegzetes természeti, tájképi és kultúrtörténeti értékekben gazdag, a természetben történő aktív kikapcsolódás, felüdülés, gyógyulás, fenntartható turizmus és természetvédelmi oktatás, nevelés, ismeretterjesztés, továbbá természetkímélő gazdálkodás megvalósítását szolgáló nagyobb kiterjedésű területe kaphatja meg a natúrparki címet.

A Magyarországon működő natúrparkok (a Vértesi, az Írottkő, a Sokoró-Pannontáj, a Cserhát, a Szatmár-Beregi, a Hét Patak Gyöngye, a Gerecse, a Koppányvölgy, a Körösök Völgye, a Szigetköz) száma ezzel tízre emelkedett.

 

Címkék: ,