Megépült Vámos Háza!

ReCity Magazin
Szerző: · 2015-04-06 | 22:15· Hegyen-völgyön

A Zöldvámos Szociális Szövetkezet Somogyvámoson olyan központot alakított ki, ahol nemcsak a turisták ismerhetik meg az önellátó falusi élet hagyományait, de a helyi közösség is ápolhatja azt, és továbbörökítheti a következő generációk számára.

A Zöldvámos Szociális Szövetkezet Somogyvámos községben jött létre azzal a céllal, hogy a különböző korosztályok életkori sajátosságainak megfelelő programok szervezésével, a helyben elérhető, kézműves tudás felkarolásával; ősi mesterségek művelőinek felkutatásával, hagyományos és modern kézműves technikák iránti érdeklődés felkeltésével, bemutatók, workshopok szervezésével növelje a település kulturális életét, és a közösség megtartó erejét, valamint önellátó képességét is.
A fenti célok fizikai megvalósulása egyrészt a helyi piac megszervezése, másrészt a turizmus felvirágoztatása, amiben óriási segítséget jelentett a Zöldvámos Szociális Szövetkezet telephelyének (Csepregi utca 7.) megújulása, látogatóközpontként való üzemeltetése.
Az ingatlanban rendezvényterem is kialakításra került, amely a családi és baráti összejöveteleken túl előadásoknak és konferenciáknak is otthont adhat.

Vámos Háza
Vámos Háza
A projekt alapadatai:
Kedvezményezett: Zöldvámos Szociális Szövetkezet
Cím: Önfenntartást segítő gazdaságfejlesztési foglalkoztatási program a helyi turisztikai potenciál kihazsnálásával Somogyvámoson
Projektazonosító: TÁMOP-2.4.3.D-1-13/1-2013-0102
Támogatás összege: 15.000.000 Ft
Projekt időtartama: 2014.03.01 – 2014.11.30. 

A projekt az Új Széchenyi Terv, Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett „Szociális gazdaság fejlesztése – Az önfenntartást célzó szociális szövetkezetek támogatása” (TÁMOP-2.4.3.D-1-13/1) pályázati felhívás keretében 15 millió Ft összegű támogatást nyert el.

Ennek köszönhetően nemcsak a Csepregi utcai ingatlan újult meg, de a szövetkezet 6 munkavállaló számára is munkahelyet tudott teremteni Somogyvámos községben. Közülük öten projektmenedzsment képzésen is részt vettek.
 
Az Európai Unió Európai Szociális Alapja, valamint a magyar kormány támogatásával megvalósult projekt lehetővé tette, hogy az Új Széchenyi Terv céljaival összhangban a pályázó hosszú távon stabilan működő szervezetté váljon Somogyvámoson, melyet a foglalkoztatás bővülésével és a turizmus fejlesztésével ért el.

 

Címkék: