2013 tavaszán Pécs egyik legrosszabb hírű környékén, a régen bányászok lakta Hősök terén egy kis csoport kezdte meg működését azzal a céllal, hogy az ott élő cigány és nem cigány lakosságból közösséget építve, életminőségükön javítson, integrációjukat támogassa, a fiatalok oktatási rendszerből való kikopását megakadályozza. A Hősök tere munkacsoport, ami a Magyar Máltai Szeretetszolgálat védőszárnya alatt működik és a Védegylet Kisközösségek Átalakulásban programjának is tagja, minden várakozást felülmúlt. Miben rejlik a sikerük? Nem felülről és kívülről hoznak a helyi közösség életét érintő döntéseket, hanem velük együtt, számba véve az igényeiket és a lehetőségeket.
2015 nyarán a Civil Kollégium Alapítvány Kunbábonyi Képzési Központjában a “XII. Nyári Egyetem és KÖRFESZT a közösségi részvétel fejlesztéséért” rendezvényen ismertem meg a Hősök tere csoportot. A KÖRFESZT-re az ország különböző pontjaiból érkeztek civil szervezetek, alulról épülő közösségek, hogy megosszák jó-rossz tapasztalataikat, tanácsot kérjenek és adjanak egymásnak. A programok sokszor párhuzamosan futottak, így nehéz volt mindenhol jelen lenni, de igyekeztem a lehető legtöbb beszélgetésen részt venni. A pécsi Hősök tere munkacsoport előadására Tracey Wheatley, az Átalakuló Wekerle mozgalom egyik vezetője hívta fel a figyelmemet.
Már az szokatlan volt, hogy nem egy előadó, hanem egy egész csapat, nagyjából 7 ember képviselte őket – köztük gyerekek és idősek. Távolról nézve családnak hittem őket, aztán közelebb érve kiderült, hogy nem tévedtem. Egy család ők, még ha nem is vérrokonok.
Ők Pécs hősei.
Szélmalom harc?
A Hősök tere a pécsi szegregátum központja, ahol a szegénység és a kilátástalanság az úr. A tér a város szélén, a Komlói út végén van, az innen nyíló utcák a régi Szabolcs-telep, ami György-teleppel együtt összesen 13 utcát tesz ki.
A területen élők integrációjának érdekében 2012 decemberében egymással párhuzamosan 2 program indult el: az egyik a “Benned a Létra” TÁMOP program (György-telep fókusszal), a másik az ENSZ Nemzetközi Fejlesztési Programja (UNDP) a Hősök tere utcáiban (György-telep kivételével).
Az úgynevezett területi alapú fejlesztési folyamat coaching szakemberekkel és helyiek bevonásával vette kezdetét azzal a céllal, hogy az itt élők életkörülményeit jobbá tegyék.
“A coach tevékenységet a területen Romsits Anita és Csonkáné Utasi Katalin, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület (MMSZE) dolgozói kezdték, én csak később csatlakoztam a programhoz. A helyiek számára nagyon fontos az ő személyük, érzékenységük – nekem is ők a mentoraim” – avat be a részletekbe Linda.
“Csonkáné Utasi Katalin, az MMSZE Csilla Gondviselés Háza és a pécsi Jelenlét Program szakmai vezetője beleszeretett a módszerbe, aminek lényege, leegyszerűsítve, hogy ne kész programmal menj az emberek közé, hanem kérdezz és légy nyitott, segíts nekik megoldást keresni a problémáikra és adj tudást, erőt, lehetőséget a munkához,
Persze, a kezdet nem volt egyszerű, hiszen a régi bányásztelep mélyszegénységben élő lakossága alacsony iskolázottságú, sokan írni-olvasni sem tudnak, a munkanélküliség ennek megfelelően magas, a lakáskörülmények spártaiak. Mintha a Hősök terét, valamint az ide torkolló 13 utcát egy láthatatlan burok venné körül, ami alatt megállt az idő…
Miközben a területen nagyon sok a kisgyerek és a fiatal, akiknek az oktatással és az integrációt segítő programokkal esélyük lenne kitörni a kilátástalanság állapotából.
“Ez a program más”
Kezdetben minden tag önkéntesen dolgozott a munkacsoportban, később a DDOP településrehibilitációs program keretén belül a csapat egyik motorja, a telepen élő Kalányos Zsolt belső mentorként csatlakozott a programhoz.
Annak ellenére tette ezt, hogy a korábbi próbálkozásokból kiindulva – amikor is “külsősök” akartak változást generálni a területen – ettől a kezdeményezéstől sem várt sokat.
Végül a kíváncsiságom győzött, és mivel akkoriban munkanélküli voltam, arra gondoltam, nincs mit veszítenem. Bár a fogadtatás más volt, mint korábban, mégis ott motoszkált a fejemben, hogy vajon melyik párt vagy szervezet katonái lehetnek a szervezők.
A bemutatkozás és némi ismerkedés után vázolták, hogy egy hosszabb távú, átfogó projektet, sőt projekteket hoznának hozzánk.
Furcsa érzések kavarogtak bennem: meghallgatnak, várják az ötleteinket, építő jellegű javaslataik vannak, és még újabb és rendszeres kapcsolattartásban gondolkodnak? Ez nagyon szokatlan és meglepő volt!
A fórum végén azt kérte Romsits Anita, hogy pénteken találkozzunk a téren öt órakor.
És valóban, a megbeszélt napon ott volt Anita, várt bennünket, és folytattuk a beszélgetést, együttgondolkodást.”
Az első alkalmat aztán hetente ismétlődő pénteki találkozók – munkacsoport ülések – követték 2013 áprilisától rendszeresen.
“Érdekessé váltunk a saját közösségünk számára – talán ez volt az első áttörés, hiszen korábban nem lehetett ennyi helyit egy helyen látni” – meséli Zsolt.
“Eleinte sokan voltunk, húszan, harmincan is alkalmanként, mára 7-9 főre zsugorodtunk. Ez a kis mag az első szemétszedő akciót követően (2013 májusától) 28 hónap alatt 58 akciót szervezett meg és bonyolított le” – teszi hozzá büszkén.
És hogy mi minden változott az elmúlt bő két évben a telepen?
“A projekteknek köszönhetően fejlődött a lakhatás és a közösség is. Ma már Világos Lindával működik a munkacsoportunk, együtt építjük külső és belső kapcsolatainkat. Hosszú távú terveink vannak: alapítvány, szövetkezet létrehozásában gondolkodunk, és helyi brikett készítését tervezzük.
Habár olykor nehéz az utunk, vannak mélypontok, mégis úgy gondolom, van esély arra, hogy felzárkózzunk és lassan újra Pécshez tartozzunk.”
A nehézségekről így mesél:
“Egy ilyen összetett és szerteágazó program telítve van emberi érzésékkel, amelyek nem mindig hagyják az utunkat zökkenőmentesen járni.
A munkacsoport – és személy szerint számomra is – a nagy DDOP projekt és a pénz megérkezése hatalmas lelki és morális változást eredményezett. Elragadta tőlünk Anitát, aki addig irányítója, segítője volt a csoportnak (más pozícióba került – a szerk.).
Aztán jött Linda, akinek mi is újak voltunk és aki nekünk is új volt, miközben tovább kellett mennünk a régi, megkezdett utunkon.
Habár az út végállomása Pécs, de úgy gondolom, hogy még sem a közösség, sem a munkacsoport nincs eléggé felkészülve arra, hogy elinduljon a város irányába.”
Fent és lent
A kunbábonyi előadáshoz elkészítették saját, fotókkal illusztrált történetüket, jelölve egy időskálán az általuk szervezett programokat, illetve a munkacsoport eddigi “pályafutásának” csúcs- és mélypontjait.
Az eredményeik lenyűgözőek és komoly aktivitásról árulkodnak: többek között elindították a fiatalok bevonását célzó fociedzéseket, időkapszulát ástak el március 15-én, kiállítást szerveztek, gyereknapot tartottak, futóversenyt hirdettek, melyen 150 fő(!) vett részt és több szemétszedésre is sor került már.
Egy újabb operatív program (Társadalmi Infrastruktúra Operatív Porgram – TIOP) támogatásának köszönhetően elkezdődött György-telep lakásainak és a Hősök terének a felújítása. A közösségi tervezés során a helyiek többek között játszótér, kosárpálya, sakkasztal kialakítását kérték.
A Hősök tere munkacsoport sikerei ellenére nem dőlhet hátra, az előttük álló út még hosszú és rögös, de az elért eredmények, tagjaik lelkesedése hajtja őket tovább. A területen lakók életminőségének javítása a pécsi önkormányzatnak is célja, ezért több területen már most is együttműködnek a helyi hősökkel.
Akiket megismerve hiszem, hogy van kiút a kilátástalanságból. Ráadásul ez az út nemcsak ki, hanem felfele is vezethet!