“Hisszük, hogy nem elég elkészíteni a világ legjobb borát, vagy legfinomabb táplálékát. Azt a legmagasabb minőségű emberi kapcsolatok szolgálatába kell tudnunk állítani.”
Ádám és Ildi – egy pesti srác és egy budai lány – 2013 őszén úgy döntöttek, véglegesen héregi házukban folytatják az életüket. Kalandjaikba engednek bepillantást a Mesekert folytatásos történetei.
Szóval az úgy volt….
Szóval az úgy volt, hogy hosszú évek vágyakozása után 2010-ben úgy döntöttem, megvalósítom régi álmom, veszek vidéken egy romot – és szegényházba jutok családostul. Találtam is egy szép reményűt Héregen, de mire odaértünk majdnem összedőlt, így mivel kishitű vagyok, arra jutottam, ezt nem tudnánk újraépíteni. Mai eszemmel már…
De a környék nagyon megtetszett, így elkezdtünk egyre mélyebbre hatolni egy olyan úton, aminek láttán egy tankvezető parancsmegerősítést kért volna. Majdnem a legvégén találtunk is egy szimpatikus, alig több mint száz éves házikót, rajta “Eladó” felirattal és telefonszámmal. (Ez fontos, mert volt eladó feliratos telefonszám nélküli is. Végül is a faluban mindenki tudja, hogy az a Béláé…)
Felhívtuk a tulajt, akinek nagyon rokonszenves lehetett a hangom, mert rögtön hozzácsapta a mellette álló telket két házzal reklámáron, mert az meg az apukájáé volt.
Így lettünk rövidesen két rom (azaz három) boldog tulajdonosai.
A ház, amiben élünk, még a felújítás előtt
Az extulaj szerint a döntő érv az volt a „csomagban vásárlás” mellett, hogy a másik házhoz tartozott négy sor szőlő. Pedig valójában én akkor azon gondolkoztam, hogy lehet-e a faluban traktoros, aki egy menetben kiszántja, vagy nekem kell majd kicsákányozni….
Tudom, aki ismer, annak nehéz elképzelnie, de akkor még a gondolatát is utáltam, hogy szőlőm legyen. Apámnak volt, mindig hívott segíteni, de amikor hívott, akkor a szőlő már nem látszott, mert derékmagasságú gazban vívta haláltusáját. A bor meg olyan volt, hogy én minden évben a peronoszpórának szurkoltam. Magyarul nem voltam túl motivált.
Aztán csak előtörtek a gyerekkori emlékek, nagyapámnak ugyanis gyönyörű szőlője volt a kertben, példásan rendben tartotta, 50 tőke csemegeszőlő volt, mindegyik fajtából öt tőke, így júliustól novemberig folyton volt érett szőlőnk. Elkértem a Nagyitól Nagyfater szőlős könyvét, felballagtam vele a következő tavaszon a domboldalba, kinyitottam a metszésnél, aztán csak néztem… Ami előttem volt, meg ami a könyvben, az még csak nem is hasonlított. Szerencsémre jött a szomszéd Géza és elmutogatta, hogy mi-micsoda. Így lett saját szőlőnk, mint kiderült ősszel, 110 tőke tramini, meg 90 hely, ahonnan már kipusztult. Azt azóta újratelepítettük, meg mellé azóta 800 új tőkét, de ez már majdnem a jelen. Közben a romokon is elkezdtünk dolgozni, és 2013 őszén úgy dönöttünk, végleg felcseréljük Budapestet Héregre.
Olvasd el a Mesekert történetének folytatását is!
