Mit csinált a Gasztrohős 2017-ben?

ReCity Magazin
Szerző: · 2018-02-19 | 20:58· Be

Az idén 6. születésnapját ünneplő Felelős Gasztrohős Alapítvány 2017-ben sem tétlenkedett. Lássuk mivel tették az étkezéseket környezetbarátabbá!

 

A Felelős Gasztrohős által minősített Fenntartható Vendéglátóhelyeknek egy 7 kritériumból álló feltételrendszernek kell megfelelniük ahhoz, hogy megkapják a minősítést. A kritériumok között olyan dolgok szerepelnek, mint hogy a helynek 30%-ban hazai alapanyagokból kell dolgozni, vagy hogy nem használhatnak pálmaolajat. Utóbbi feltétel eredményeként a hálózat tagjai már másfél Gellért-hegynyi esőerdőt mentettek meg. A Gasztrohősök kíváncsian várják, hogy pár év múlva mekkorára nő ez a szám, hiszen 2017 év végére már 44 Fenntartható Vendéglátóhellyel büszkélkedhettek, köztük olyan fővárosi helyekkel, mint a BABEL Budapest vagy a Larus étterem. De vidéken is egyre népszerűbb a környezettudatosság, hiszen megkapta a minősítést a pécsi Reggeli, az újkígyósi Yes, Chef és a badacsonyi Kishableány is.

Screenshot 2018-02-19 21.00.08

 

A vidéki ismertség növekedés nem csak a vendéglátóhelyeknél mutatkozott meg. Idén először, 4 sikeres budapesti rendezvény után a Balatonnál és Egerben is szerveztek Gasztro Randit. A Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával létrejött randikon összesen 80 vendéglátóhely ismerkedett meg több mint 60 termelővel és 12 környezetbarát terméket vagy szolgáltatást kínáló céggel.

A szakmai program mellett persze a “civilek” sem maradtak új tudás, kampány nélkül. A Gasztrohős által kirakott Magyar “Superfood” térkép után eszünkbe sem jut a messzeföldről érkező goji bogyó vagy chia mag után nyúlni, hiszen már tudjuk, hogy egy képzeletbeli mérkőzésen a hazai alapanyagok – ebben az esetben a csipkebogyó és a lenmag – nyernének, ha a tápanyag-tartalom lenne a mérce. Augusztusban pedig 14 minősített Fenntartható Vendéglátóhelyen, valamint további 21, a kampányhoz csatlakozott helyen szívószál nélkül kortyoltuk italainkat, amivel átlagosan 20.000 műanyagból készült, egyszer használatos szívószállal termeltünk kevesebbet, rengeteg mikorműanyagtól kímélve meg ezzel a bolygót. A kampány a Larus étteremnek annyira bevált, hogy ők azóta is csak akkor adnak szívószálat az italhoz, ha a vendég ezt külön kéri.

Screenshot 2018-02-19 20.57.02

 

“A kampányoknak és a szuper grafikáknak hála, amelyet Kőfaragó Anna önkéntesünk készített, 60%-kal nőtt a Facebook követőink száma, valamint a tavalyi évhez képest kétszer annyi sajtómegjelenésünk volt. Nagyon örülünk, hogy egyre többen foglalkoznak a környezetbarát étkezéssel és gondolkoznak fenntarthatóan. Jövőre is sok érdekességgel készülünk, amelyek reméljük, hogy legalább olyan sikereket hoznak, mint a 2017-es éviek, és még több emberhez eljutnak” – mondta Szabó Eszter, az alapítvány munkatársa.

 

Címkék: ,