MonJardin!, az ötletgyáros

Doró Viki
Szerző: · 2014-05-26 | 00:30· Fókusz

Brüsszelben tanácsadóként dolgozó közgazdász, színész, sikeres blogger, Kenyában növénytermesztéssel kísérletező társadalmi munkás. A négy, látszólag egymástól távol álló tevékenység egyetlen embert jellemez. 
Bemutatjuk Domonyai Andrást, a különleges és elfeledett élelmi növények megismertetésével foglalkozó MonJardin! – Kert a konyhában blog szerzőjét!

Mi volt előbb: a közgazdász, a színész vagy a kertész?

 A kertészet mindig benne volt az otthon levegőjében, hiszen a családom nagy része a kertészetin végzett. Édesapám, aki kertész doktor, már az 1970-es években szőlőtermesztéssel és -kutatással foglalkozott. Az ember fülébe valahogy beleül az, amit otthon hall vasárnapi ebéd közben gyerekként, ez alól nem tudod kivonni magad. Pedig felém kifejezetten az volt a kérésük, hogy bármi lehetek, csak kertész nem, mert a mezőgazdaság akkoriban halott szakmának számított.
Ugyanakkor mindig volt bennem egy adag exhibicionizmus és a pozitív visszajelzések is megerősítettek abban, hogy alkalmas lehetek a színészi pályára. 12 évig voltam színész, kisebb-nagyobb kitérőkkel.

Most mégis MonJardin!-ként válsz egyre ismertebbé.

Az az igazság, hogy színészként mindig éreztem, hogy valami nem klappol. Másmilyen intellektus vagyok, máshogy működik az agyam. Az is egy jel volt, hogy közben elvégeztem a közgázt. Igaz, annak meg a túlmatematizáltsága nem tetszett, mert annál meg liberálisabb vagyok.
A közgázon kezdtem el kulturális gazdaság elemzéssel foglalkozni, egy ideig tanácsadó voltam Brüsszelben, a vidéki kultúra és gazdaság összefüggéseit kerestem. A vidék reorganizációjának (újjászervezésének – a szerk.) ugyanis szerves része az, hogy mi a vidéki kultúrának a mezőgazdasági jellegű része. Aztán amikor mélyebben beleástam magam a témába, felrémlettek a gyerekkoromban hallottak is. A “tiltás” ellenére – igaz, csak fogadásból – de végül a kertészetin is elvégeztem egy évet.

Hogyan kezdődött a vonzalmad a különleges fajták iránt?

A reorganizáció során eszembe jutott, hogy érdemes lenne új fajtákat termesztenünk, viszont ahhoz, hogy ezt megtehessük, először meg kell őket ismernünk. A vidékfejlesztés lassan elfordult az agroközgazdasági kérdések feszegetése felé. Sajnos azonban akkor még nem volt elég érett a magyar politikai és szociológiai közeg – ennek 5 éve –, hogy egy ilyen radikális gondolatot befogadjon. Amikor a cég, aminek dolgoztam, befejezte a működését, én “önállósodva” elkezdtem a különleges növények ismertetésével foglalkozni. A kreativitásomat, amire a színházban szükség volt, azt most a zöldségek kommunikációjában hasznosítom, de a különleges élelmi növények szempontjából a vidékfejlesztés, az innováció is fontos – különösen a depresszív, rossz minőségű talajokon és az elmaradott térségekben – a növényfajta kínálatának megújításához.
Ez az egész nagy gömböc, amibe nagyon sok mindent beledobáltam, végül összeállt egy rendszerré, ahogy elkezdtem blogot írni. Aztán a blogírás gyorsan kinőtte magát, mert kiderült, hogy ismeretlen témába futottam bele.
A nagyon komplexen értelmezett élelmiszer- és növénytermesztéssel foglalkozunk – mint ahogy a Kenyában töltött fél év is erről szólt – és folyamatosan a fejlesztési fázisban vagyunk.

MonJardin! a Taita Alapítvány által fenntartott kenyai (burai) Szent József Árvaházban töltött fél évet, ahol az aszályossá vált földet újra termővé varázsolta. A cél a kiegyensúlyozott táplálkozás biztosítása mellett az önellátás elérése volt, ennek érdekében több mint 200 féle vetőmaggal kísérletezett. A több mint 3 hektáros kert meghálálta a gondoskodást, a fél év elteltével nemcsak az árvaházban élő gyerekek lakhattak jól saját kertjük terméseivel, hanem piacra is kerülhetett a friss zöldségekből, gyümölcsökből. MonJardin! munkáját a Vodafone Felelősségvállalás támogatta.

 

Van más, aki ezzel foglalkozik Magyarországon?

Van is, meg nincs is. A kertészeknek egy szűk köre szeret különlegességekkel “próbálkozni”, de csak a kuriózum szintjén.

Az, hogy nagy tömegben termeljen valaki különleges fajta növényt, vagy akár erre építse az üzletét, nagyon kockázatos és ezért nálunk nincs is rá példa.

Én mindig próbálok hatni az új belépő, nyitottabb, innovatív kertészekre azzal, hogy mint független blogger segítek, írok róluk, ajánlok olyan vetőmag fajtákat, amelyekkel beljebb lehet menni a magyar piacon, ami ugyan konzervatív, de közben épp átalakulóban lévő piac. Ha ugyanis nagyon túltolod, akkor a konzervativizmusból fakadó különlegesség iránti igény bekerül a vásárló kosarába.

Van olyan trend vagy innováció, ami mostanában felkeltette a figyelmed?

A “super quality” – amit egyébként egy magyar srác talált ki – nagyon érdekel. Ez azt jelenti, hogy az étterem (csak “high end”-ben) saját magának termeli meg a zöldséget, de úgy, hogy foglalkoztat egy külön kertészt, akinek az a feladata, hogy megállapítsa az adott héten, adott időpontban – mondjuk reggel 7.00 és 8.30 között – a legjobb az a spenót, amit egy hónappal korábban vetettek el a kertben. Ezzel ma még nagyon kevesen foglalkoznak.
Az elmúlt két évben a MonJardin!-nak is volt kísérleti kertészete, csakhogy megmaradt kicsi, túlzottan gerilla, agropunk kertészetnek. Most éreztem rá, hogy a “super quality” kertészetnek van létjogosultsága és ez az az irány, amivel nekem foglalkoznom kell.

Ez tehát a MonJardin! jövőképe?

Igen, kiegészítve azzal, hogy hazai, igényes éttermek számára a különleges zöldségek beszállításával, megtermelésével és fajtaismertetésével foglalkozunk.

Van 60 ezer ehető növény a világon és ebből csak kb. 120-at használunk – ezen szeretnénk változtatni!

Például részt veszek a most induló GROFIE termesztőrendszer kialakításában is, ami éttermek és háztartások számára teszi elérhetővé a saját fűszerkert élményét.

Mekkora a csapatod?

Egyedül vagyok, csak a bloggal együtt szoktam többes számban fogalmazni. MonJardin! egy brand és nem akarom előtérbe tolni a személyem. Tavaly kerültem elő először Domonyai Andrásként és még az ismerőseim közül is sokan meglepődtek azon, hogy én írom a blogot.

Szerintem a zöldségek bemutatása a lényeg, és az, hogy épp én írom, másodlagos.

 

Fotó: Bartha Annamária

A Facebook közösséged rohamosan nő, naponta rengeteg tanácskérő levelet kapsz – hogyan jut mindenre időd?

A fajtaajánlási tevékenység, amivel tavaly javarészt foglalkoztam, idén annyiban megfordult, hogy már azoktól az úttörő magyar, félig-meddig garázscégektől szerzem be a vetőmagokat, akik most a blogomon is fent vannak partnerekként. Azaz nem én levelezek az új-mexikói egyetemmel, hanem van egy megszállott, aki ezzel foglalkozik. Monjardin! pedig mint integrátor van jelen, búraként bevonva maga alá azokat, akik a Kárpát-medence vetőmagjaival vagy fajtáival foglalkoznak, vagy akik az összes ázsiai uborkafélét hobbiból, mint őrült, szenvedélyes kertészek termesztik. Ezáltal az én feladatom kapásból csökken, outsourcingolva (kiszervezve) vagyok. A MonJardin! olyan branddé kezd válni, amin a növekedés ellenére is látszik, hogy mi az alaptevékenysége.

Mennyiben változott a stílusod, hozzáállásod a blog indulása óta?

Eleinte elég laza volt a stílusom, mondván, hogy azt mondok, amit akarok, nem vagyok se kutató, se ismert, még a növényt sem ismeri senki, az egésznek nincs tétje. Viszont az a kezdetektől fontos volt, hogy amit mondok, az védhető legyen! A maximalizmus nagyon nem jellemző az élelmi növény leírásokra, amiket a háziasszony blogokon szoktak írni, és ez engem nagyon dühít. Amikor rájöttem arra, hogy milyen sok tévedés van és mennyire félreértelmeznek egy csomó dolgot, akkor keményebb hangnemre váltottam, de az meg visszatetszést keltett.
A mai stílusom sokkal hivatalosabb, rövidebb. Most, hogy nagyobbá vált a blog, már figyelek arra, hgy ne konfrontálódjak mindenkivel, már nem akarok mindenáron mindenkit meggyőzni.
Egyébként borzasztó nagy szerencsém volt azzal, hogy az összes gasztroblogger, aki mérvadó a szakmában, bekerült a MonJardin! körébe. Azt mondták, hogy oké, hogy néha hülye, de amit mond az megalapozott, használható, odafigyel a minőségre, a fajtaválasztékra, a beszerzési forrásra. Ma már, ha különleges növényről van szó, egyenesen hozzám jönnek.

Tudnak olyat kérdezni, ami még Neked is új?

Igen. Habár sok élelmi növényt ismerek, de korántsem az összeset.

Melyik a legősibb hazai élelmi növényünk?

Fotó: Bartha Annamária

Olyan régi növényt, ami teljessé tette volna a táplálkozásunkat nem nagyon tudok mondani. A burgonya-paprika-paradicsom-kukorica korszak előtt elég szegényes volt a táplálkozás. Káposztából, sárgarépából volt rengeteg, illetve a közel-keleti és mediterrán géncentrumból származó borsó- és babfélék voltak elterjedtek. Például a fava babot előbb nevezték babnak, mint a közép-amerikai babot, amit most annak hívunk. A fűszernövények közül a turbolyát használták gyakran.

Mi a kedvenc zöldséged/gyümölcsöd?

Sok kedvencem van, például a mango, a vörös papaya. A sárga batáta nagyon értékes és finom növény. Magyarországon is termesztik, de sajnos csak nagyon kicsi volumenben. Fűszerek közül a mentacsombor új ízvilágát nagyon szeretem. Az aszalt akácia gyümölcs is nagyon finom, ez afrikai. Sárgadinnyéből rengeteg féle van és az összeset szeretem.

Visszatérve a blogra: mennyire elfogadó vagy épp támadó veled szemben a szakma?

Deklaráltan független vagyok mindenféle egyetemtől, kutatóintézettől. El akarom kerülni a konfrontációt, hiszen nem vagyok hivatalos kutató, nincs kertész diplomám. Nem titok, vannak olyan szakterületek, amelyekről lövésem sincs. Vannak azonban szakkutatók, akik figyelik a blogot és ez nekem pozitív visszajelzés.
Eleinte a növények akadémiai elnevezése miatt volt néhány kisebb-nagyobb vitám. Például, te tudod, mi az a jázminpakóca? Ez a stívia, amit én átneveztem cukorcserjének. A növények elnevezése ugyanis kizárólag megállapodás kérdése! A morfológiai-botanikai elnevezés, amit az MTA kitalál, helyes tudományos szempontból, de sokszor nem felel meg a köznapi használhatóság szempontjának. A burgonya angol nyelvterületen potato, a batata-ból. Pedig a batata egy teljesen más növény, csak külalakra hasonlítanak egymásra, de a köznyelv így nevezte el. Szerintem könnyebb megismertetni egy “használhatóbb” névvel az adott növényt.

A MonJardin! számodra állomás, végcél, hobbi vagy üzlet?

Divat tudatosan kitalálni az életünket, de én nem így működöm. Nincs üzleti tervem, mivel ez az egész terült nagyon új. Az adott preinformációk alapján hozom a döntéseket.

Az a filozófiám, hogy mindig máshonnan nézem az adott kérdést, mint ami a megszokott, és úgy kombinálom az egyes elemeket, ahogy az korábban senkinek sem jutott eszébe.

És ettől fejlődik az ügy. A filozófia jelöli ki az utat, de a filozófiának nem lehet célja.
Azt mondják, hogy ehhez nagy kreativitás kell, de ez nekem természetes. Én a megtervezettséget nem értem. Néha vitáim vannak emiatt, pedig a megtervezetlenséget maga az agrárium is támogatja. Hiszen nem tudhatom előre, mennyi paradicsomot fogok megtermelni, mert lehet, hogy elveri a jég. Nem tudhatom, hogy az adott újfajta paradicsom üvegházban mennyit fog termelni, hiszen sosem próbálták még ki korábban. Egyes kollégáimat az őrületbe tudom kergetni ezzel, de aki ráérez a terv nélküli tervre, az azt mondja, hogy “hű, ezzel mindig újat lehet csinálni!” Szerintem csak akkor lehet, ha nem zárod magad keretek közé.

Megvan benned a féktelen szabadságvágy és az elvekhez való ragaszkodás. Mennyire tudnak lépést tartani veled a partnereid?

Én kifejezetten nehéz ember vagyok és nem taktikázok, amikor leülök valakivel tárgyalni. Elmondom, mi az ötletem, ha érdekel, akkor dolgozzunk együtt! Engem az az innováció, az a brain-tartalom érdekel, amit be akarok vinni egy ötletbe, egy csapatba, amiből valakinek haszna származik. És ez egyáltalán nem biztos, hogy anyagi haszon lesz.

A szabadságnak van egy olyan előnye is, hogy azt mondhatom, nem kötelező velem együtt dolgozni, nem kötelező elfogadni a tanácsaimat.

Sokszor hideg megkereséssel dolgozom. Ez rácáfol arra, amit mostanában mondanak, hogy jól kell kommunikálni és csak a kapcsolatokra lehet támaszkodni. Ha az ötlet önmagában jó, akkor eladja magát. A hideg megkereséseimre az elmúlt 2 hónapban senki nem mondott “nem”-et. És nem azért, mert én ennyire okos vagyok, de úgy tűnik, hogy amit mondok, az jól működik az adott piacon. Ha valaki közgazdász aggyal gondolkodik és azt mondja, hogy nem látja az ötletemben a profitot, az azért van, mert – látszólag – még nincsen piaca. Én meg tudom, hogy az a piac létezik.

Január végén tértél haza Kenyából, bizonyára hoztál magaddal ottani magokat – ezeket most teszteled, hogy mennyire maradnak fenn a magyar klímán?

Egy kutatópartneremmel valóban hoztunk Afrikából olyan fajtákat, amelyek Európában egyáltalán nem ismertek. Most felszaporítjuk őket és fajtaismertetésre törekszünk. Ha sikerrel járunk, ebből már komoly üzlet lehet.
Nem terveztük, de adta magát!

Címkék: , , , , , , , ,