Nekik, velük, értük – Élményközpontú oktatás

Doró Viki
Szerző: · 2014-10-16 | 16:05· Csemete

A Tükörben a Világ kiállítás egy különleges utazásra hívja látogatóit. Bepillantást nyerhetünk általa más országok lakóinak életébe, megnézhetjük, hol milyen ételek kerülnek az asztalra és azok mekkora utat tesznek meg a termőföldtől a konyháig. Szemléletes eszközökkel világít rá a fejlődő és a fejlett világ közti különbségekre és arra, hogy bár az anyagi jólét fontos, de korántsem a legfontosabb cél egy ember életében.

 
A 2008-ban indult kiállítás Magyarország 15 városán kívül már Brüsszelben is bemutatkozott. Létrejöttéhez számos, a fenntarthatóságért aktívan dolgozó csoport járult hozzá. Az ötletgazda a Zöld Fiatalok Egyesület (ZöFi), a kiállított tárgyak, installációk kreatív megvalósítása a Cellux Csoport érdeme, a bútorokat a Karton Design szolgáltatta, a kiállítás menedzselését pedig az ÖKO-Pack Nonprofit Kft. végzi.
 
Legutóbb 2014. október 2-12. között a budapesti Millenáris Parkban tekinthették meg az érdeklődők az ezúttal angol nyelvű kiállítást.
 
Mint Hankó Gergelytől, az ÖKO-Pack PR és marketing vezetőjétől később megtudtam, 45 csoport jelentkezett be előre (átlagosan 10-15 fős egy csoport) a 10 napig nyitva tartó kiállítás látogatására, amihez még hozzá kell számolni az utcáról betérő embereket. Ez megközelítőleg 1600 főt jelent.
Gergely elmondta, hogy Budapesten mindig igen nagy az érdeklődés a kiállítás iránt – 3. alkalommal volt megtekinthető a fővárosban – , de máshol is 80-100%-os kihasználtsággal mennek a csoportok.
A Tükörben a Világnak van egy nagy és egy kicsi verziója, a nagyban 10 szoba (Tudás, Túlélés, Választás, Alkotás, Identitás, Szeretet, Álom, Pihenés, Biztonság, Részvétel), a kicsiben 4-5 tekinthető meg. Általában a helyiség mérete és az anyagi lehetőségek határozzák meg, hogy melyik kerül felállításra.
 

Mennyit utazik az ételünk?

A tárlatvezetéseket profi, a témában jártas szakértők tartják, előzetes bejelentkezést követően, elsősorban – de nem kizárólag – iskolás csoportoknak.
 
Engem ezúttal a gyerekek reakciói érdekeltek, ezért szándékosan olyan tárlatvezetést kerestem, ahol iskolásokhoz csatlakozhattam. Kíváncsi voltam, vajon milyen háttértudással érkeznek erre a 1,5 órás, az érzékeinkre, az érzelmeinkre és az elménkre egyaránt ható bemutatóra.

Egy kellemes péntek délután felkerekedtem hát, hogy személyesen is bejárjam a kiállítás szobáit!
A Millenárisba érve könnyedén megtaláltam a Láthatatlan Kiállítás tőszomszédságában helyet kapó Tükörben a Világot.
Az 1 órási csoportot, amihez társultam, két, nagyjából 8 fős részre bontották és két tárlatvezető foglalkozott velük. Én Kray Zsuzsanna csoportjával tartottam, aki már egy éve dolgozik az Öko-Pack-nak.
Zsuzsa környezetkutatóként végzett az ELTE-n, tehát mélyebb tudással, komoly ismeretanyaggal rendelkezik a kiállítás témájáról, a fenntarthatóságról.
Indulás előtt még volt egy kis időnk beszélgetni, így elmondta, hogy nem okoz neki problémát a tárlatvezetés hossza, inkább ahhoz kell rutin, hogy mindig a megfelelő szinten kommunikáljon, azaz a kisiskolások és a felnőtt csoportok is érdekesnek és gondolatébresztőnek találják az elhangzottakat.
“Néhány napja még egy 30 fős óvodai csoport is megjelent váratlanul, miközben két tárlatvezetés már javában zajlott. A kicsik figyelmét ráadásul nehéz fenntartani, főleg ilyen sokáig, így nekik rövidebb, játékosabb, foglalkoztató jellegű tárlatvezetést szoktam tartani.

Az egész kiállítás alkalmazza az élménypedagógia és a drámapedagógia módszereit.

Óvodás csoportok azonban ritkán jönnek. Sokkal jellemzőbb az általános iskolák érdeklődése, viszont ott minden korcsoport képviselteti magát.”

 
Az én csoportom is 6. osztályos diákokból állt. Fáradt és dekoncentrált 12 évesekből. Ami persze nem meglepő, hiszen péntek délután nehéz összpontosított figyelemre – és fegyelemre – bírni őket, főleg, ha kint ragyogóan süt a nap.
Zsuzsa azonban rutinosan állta a sarat, kérdéseire csak az válaszolhatott, aki jelentkezett, de figyelt rá, hogy mindenki kifejthesse a véleményét.

Mit jelent a GDP?

És véleményük bizony, szinte mindenről volt!
Persze, akadtak olyan kérdések is – mint például, hogy “ki tudja megmondani mi az a GDP?” – amire nem érkezett válasz, viszont azt jó volt hallani, hogy más dolgokról nagyon is sokat tudtak. Az egyik kisfiú a csapvíz kontra ásványvíz kérdésénél remekül érvelt a budapesti ivóvíz kiváló minősége mellett, míg egy másik fiú az óceánokon fellelhető szemétszigetek kapcsán mesélt arról, hogy a műanyag nem bomlik le, csak felaprózodik és ezért különösen veszélyes ez az anyagtípus.
Zsuzsa kiváló érzékkel iktatott be egy kinti, mozgást igénylő játékot is a tárlatvezetés 2/3-ánál, majd a Pihenés szobával zárta a sétát, ahol a kényelmes babzsákokra leheveredhetett a fáradt társaság.
A két kísérőtanárnak nem sok dolga akadt, teljes mértékben átengedték a csoportok vezetését – és fegyelmezését – a két tárlatvezetőnek.
 
A kiállításhoz kapcsolódik egy letölthető, interaktív feladatgyűjtemény, amely pedagógusok számára készült, szabad felhasználásra.  

Zsuzsa azt meséli, bár az általam látott csoportnál ez épp nem jött ki, hogy vannak témák, amelyek szinte mindig megütközést váltanak ki a gyerekekben. Ilyen például a 12 éves kínai kislány, Jázmin története, aki farmernadrágokat varr, a gyárban lakik, de boldog, mert a fizetéséből támogatni tudja a családját. A kislány egy levelet rejt el az egyik általa készített nadrág zsebében, így jut el a története hozzánk.

Jázmin levele
Jázmin levele (Fotó: Bartha Annamária)

“A gyermekmunka, Jázmin története megrázó számukra, ahogy az is, hogy Ázsiában és Afrikában milyen keveset – sokszor csupán az 1%-át – kapják annak az árnak, amit mi a boltban fizetünk az adott termékért. A többi elmegy a brandépítésre, szállításra, csomagolásra.  

A társadalmi igazságtalanság általában felháborítja őket.

Azon is meg szoktak lepődni, hogy Afrikában sokan akár napi 5 órát is gyalogolnak azért, hogy ivóvízhez jussanak.”
 
Habár az Álom, Szeretet és Pihenés szobák nem kötődnek szorosan a környezetvédelemhez, de a kiállítás pszichológiai hátterét adják. Egyfajta kitekintést a világra, hogy hol, mennyi időt töltenek az emberek pihenéssel. Ottjártamkor nagy sikernek örvendett egy szimpla gombostű, ami fölé az volt írva “Állítsd meg az időt!” A gyerekek lelkesen nyomogatták, várva, hogy csoda történjen.
Persze, erre még a Tükörben a Világ kiállítás alkotói sem képesek.
 
Arra viszont igen, hogy megmutassák, a Földön minden egyes cselekedetünkkel hatással vagyunk másokra, hogy globálisan számtalan kihívással kell megküzdenünk, a társadalmi igazságtalanságtól kezdve a környezetszennyezésen át az élelmiszerek minőségromlásáig, és ezek ellen csak együtt léphetünk fel hatékonyan.
Bár a vezetett csoportok nagy része iskoláskorú gyerekekből áll, a kiállítás kortalan, felnőtteknek is számtalan hasznos információt tartogat és fontos összefüggésekre világít rá. Különösen nagy jelentősége van ennek akkor, ha figyelembe vesszük, szülőként milyen sok múlik azon, hogy milyen példát mutatunk a gyerekeinknek, illetve milyen döntéseket hozunk a fogyasztói társadalom (tudatos) tagjaiként.
 
 

 

Címkék: , , , ,