Ha azt szeretnénk, hogy az ökológiai szemlétet jelen legyen a jövő nemzedékének világképében, gyerekeinkkel kell megismertetni és megszerettetni az ökológiai látásmódot. E felfogás jegyében jelenteti meg a Liget Műhely Alapítvány a Szitakötő című, gyerekeknek szóló irodalmi és ökológiai folyóiratot, mely az azonos tematikájú Liget folyóirat „kistestvére”. A negyedévente megjelenő, tartalmában és külsejében egyaránt rendkívül igényes laphoz részletesen kidolgozott oktatási program is kapcsolódik, a folyóirat szerkesztői – Horgas Judit, Levendel Júlia, Horgas Béla – tehát nagyon sokat tesznek azért, hogy a fent említett ökológiai szemlélet minél népszerűbbé váljék a felnövekvő nemzedék körében.
A Szitakötő eddigi eredményeiről, az oktatási program jelenlegi működéséről és meglehetősen bizonytalanná váló jövőjéről beszélgettünk Horgas Judit szerkesztővel.
A Szitakötőben – ahogy a Liget folyóiratban is – irodalmi művek, képzőművészeti alkotások jelenítik meg azt az ökológiai látásmódot, mely mindkét folyóiratot jellemzi. A felnőttek, vagy a gyerekek fogékonyabbak erre a szemléletre?
A gyereklapot abban a reményben hozta létre a Liget Műhely Alapítvány 2008-ban, hogy a Szitakötőn felnövekvő generációból lesz a Liget folyóirat jövőbeni olvasótábora.
A gyerekek számára mindenképp természetesebb, hogy az ember és környezete összetartozik, s hogy mindez az irodalomban vagy a művészetekben is megjelenik.
A Szitakötőben kortárs irodalmi művek (vers, mese, kispróza) és ismeretterjesztő cikkek mellett a korosztálynak megfelelő, kreatív foglalkoztató feladatokkal igyekszünk a gyerekek számára vonzóvá tenni ezt a szemléletet. A folyóirathoz kapcsolódó oktatási program segítségével pedig a pedagógusképzésünkben is megvalósítottuk a természettudományos és a művészeti, illetve humán képzés harmóniáját, egységét.
Hogyan valósul ez meg a gyakorlatban?
A folyóirat létrejötte utáni négy évben háromszáz hazai és határon túli iskola kapcsolódott be az általunk meghirdetett oktatási programba, s ezekben az iskolákban tízezer ingyenes Szitakötő-példányt tudtunk adni a gyerekeknek.
A Szitakötő egyik 2014-es számának címlapja
A jelentkező pedagógusoknak 11 helyszínen tartottunk 90 perces képzéseket, melyek során a folyóirathoz kapcsolható oktatási formákat ismertettük.
Mindez annak volt köszönhető, hogy négy minisztérium is támogatta a tevékenységünket, így nagyon sok határon túli iskola is részt tudott venni a programunkban; de a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű gyerekekkel, vagy az ökoiskolák diákjaival is tudtunk foglalkozni.
Miért a múlt idő?
A program nem állt le, de a támogatások csökkenése miatt egyre jobban „húzódunk össze”: az említett háromszáz iskolához képest tavaly már csak nyolcvan számára biztosítottunk képzést, a jövő tanévben pedig összesen hetven iskolában tudunk jelen lenni.
Az iskolák számának apadása ellenére is szerettük volna minél több gyerekhez eljuttatni a Szitakötőt, ezért változtattunk a pályázati rendszerünkön.
Jelenleg a jelentkező iskola egy kiválasztott, magas létszámú osztálya számára biztosítjuk az ingyenes lapot, mely azután az iskola könyvtárába kerülve a többi diák számára is hozzáférhető. Az is változás, hogy korábban egy-egy lelkes tanár tartotta velünk a kapcsolatot, most viszont az iskola egészét igyekszünk bevonni: minél több tanár kapcsolódik be ugyanis a programunkba, annál nagyobb eséllyel pályázik az intézmény. Így van olyan iskolánk, ahol kilenc fős Szitakötő-munkacsoport működik, melyben angol vagy informatika szakos tanár éppúgy található, mint biológia vagy magyar szakos pedagógus. A feltételeken egyébként is szigorítottunk: minél többféle tevékenység – tanórai munka mellett kiállítások, versenyek, szakköri foglalkozások – vállalását kérjük, s természetesen ezek megrendezéséről be is kell számolnia az iskolának.
Négy Évszak – A debreceni Szoboszlai Úti Általános Iskola diákjainak munkája
A természettudományos vagy a humán szakos tanárok vesznek inkább részt a programban?
Teljesen vegyes a jelentkezők aránya; korábban a kétféle – természettudományos és humán – továbbképzésünk közül választhattak a tanárok, most egy képzésben egyesítettük a kettőt.
Hangsúlyozni szoktuk, hogy
A jó tanítók és tanárok persze tudják – mindig is tudták –, hogy a gyerekek érdeklődéséhez, képességeihez igazodóan sokféleképpen lehet feldolgozni ugyanazt a tananyagot vagy olvasmányt: egy jó pedagógus, ha kell, furulyázik, ha kell, cigánykereket hány, attól függően, mivel tudja vonzóvá tenni a gyerekek számára a tanulnivalót. Ha valaki megnézi a régebbi számainkhoz kapcsolódó oktatási segédanyagainkat, melyeket a tanároktól kapunk, láthatja, hogy milyen változatos formájú tevékenységek kapcsolódhatnak egy-egy témához vagy olvasmányhoz. A továbbképzéseken persze ehhez segítséget is adunk, de a pedagógusok kreativitására is szükség van.
Milyen a programban részt vevő fővárosi, vidéki és határon túli iskolák aránya?
A budapestieket nyilván többféle hatás éri, talán ezért sokkal kevesebb a jelentkező. Vidékről jóval nagyobb az érdeklődés; de a legmegbecsültebbek a határon túli iskolák körében vagyunk, holott ezekről a helyekről általában a továbbképzéseinkre sem jutnak el a tanárok, csak az internet segítségével tudják használni az oktatási anyagainkat. Gyakran azonban nem a helyszín a meghatározó, hanem az adott iskola szellemisége, vagy a tanárok vállalkozó kedve.
Sajnos azonban azt tapasztalom, hogy a pedagógusok sok helyen annyira leterheltek és fáradtak, annyiféle kötelező – sokszor felesleges – képzésen kell részt venniük, hogy nincs már erejük arra sem, amit egyébként fontosnak tartanának.
Mindenesetre
– mindegyik mellett fel van tüntetve, hogy melyiket milyen tantárgyhoz, melyik korcsoport számára ajánljuk –, így ezek bárki számára elérhetők; ha a Szitakötő folyóirat is megtalálható az iskola könyvtárában, az oktatási anyaggal együtt máris tudja használni a pedagógus.
Hogyan mérhető a program hatékonysága és a Szitakötő olvasottsága?
A lap megjelenése után folyamatosan érkeznek a beszámolók – iskolánként minimum 2-3 pedagógustól kapom őket – a folyóirat cikkeinek „hasznosításáról”, így én naprakészen tudom, hogy az egyes témákat miként dolgozták fel a gyerekek, melyiknek volt sikere, stb.
Ha nem kapjuk meg ezeket a beszámolókat, a lap további ingyenes példányait sem tudjuk küldeni az iskolának, így mindenkinek érdeke, hogy ezek megszülessenek.
Egyébként a szeptemberben induló tanév programja már teljesen ki van dolgozva, hiszen mi már értesítettük a programba bekerült iskolákat.
Ezt a tanévet még el tudjuk indítani, de a jövő sajnos teljesen bizonytalan, ha tovább csökken a támogatottságunk.
A jelenlegi oktatáspolitikai kurzus igencsak tantárgy-centrikus, ami valószínűleg szintén nem kedvez egy művészeti és környezeti nevelést összekapcsoló oktatási programnak.
Azt gondolom, hogy a gyerekeknek semmi közük nincs ahhoz, hogy éppen milyen oktatáspolitika van „divatban”, ahogy ahhoz sem, milyen gazdasági vagy pénzügyi nehézségek nehezítik, vagy épp lehetetlenítik el egy kiadvány megjelenését.
Arról az ökológiai szemléletről, amiről a beszélgetés elején beszéltünk, s ami az integrációt középpontba helyező oktatási programunkban is tükröződik, természetesen nem fogunk lemondani. Ennek a szemléletnek pedig az is része, hogy bármennyire is csökken a programunk anyagi támogatottsága, hirdetéseket nem helyezünk el a lapban – úgy véljük, egy gyerekeknek szóló, ingyenes kiadványban reklámnak semmiképpen nincs helye. Különböző kedvezményekkel igyekszünk az előfizetői táborunkat növelni, de az oktatási programunkhoz szükséges évi 14 millió forinthoz ez nyilván nem elegendő. A folyóiratunknak azonban van egy hűséges szerzői gárdája, amely szerencsére még növekszik is – a téli lapszámunkra kiírt pályázatunkra már meg is érkeztek az első írásművek.
Nagyon szeretnénk, ha továbbra is minél több gyerekhez eljutna a lap. És talán nem tűnik szerénytelenségnek a kijelentés – hisz a tanárok visszajelzésére alapozom –, hogy azok a gyerekek, aki kézbe vehetik a Szitakötőt, mindig találnak benne izgalmas olvasnivalót.
