A pitypang meséje
A városka parkjában minden, de minden a tavaszt élvezte. Május napsugarában fürödtek a fák, szirmot bontottak a virágok. Középen egy formásra metszett rózsatő uralkodott. Gyönyörű bimbói éppen nyiladoztak. Körötte liliomok strázsáltak hosszú, egyenes szárral, bársonyos szirmokkal.
A rózsa és a liliomok kölcsönösen dicsérgették egymást. Sosem fogytak ki a szép szavakból.
Egyszercsak a rózsa észrevette, hogy tövében – egészen megbújva – egy apró, sárga virágocska virít. Felháborodva fordult a virághoz, és már záporoztak is kérdései:
– Ki vagy te? Hogy merészeled megzavarni a nyugalmam? Ki engedte meg, hogy mellettem nyílj?
– A nevem pitypang – felelte halkan a virág.
A rózsa vörös lett mérgében, majd kioktatta a virágot. Elmondta neki, hogy őt az emberek dédelgetik, öblös vázák várják ünnepi asztalok díszéül. Illatát messze viszi a szellő, szerelmesek hajolnak virágaihoz.
A liliomok nyugtatták a kipirult rózsát:
– Ne mérgelődj! – mondták. – Hisz még rendes neve sincs ennek a virágnak!
Aztán elsorolták azt a sokféle elnevezést, ami hirtelen az eszükbe jutott:
– Hívták ezt már kákicsnak, kikiricsnek, békasalátának, gyermekláncfűnek, és még ki tudja, minek! – nevettek nagyokat becsmérelve a kis virágot.
A rózsa ezt hallva dúlt-fúlt mérgében, hogy egy ilyen kis semmi növény tanyázik az ő közelében!
A kis pitypang majd elsüllyedt szégyenében. Azt kívánta, bárcsak messzire juthatna onnan. Oda, ahol talán benne is találnak valami jót, szépet. Hamar megérlelte magjait, s halljatok csodát! Hatalmas, pelyhes gömb keletkezett a sárga virág helyében, s a szőrbóbitás magokat felkapta az arra kószáló szél. Azok meg ejtőernyőként szálltak tova.
Teltek az évek, és a tavasz érkezésével egyre több apró sárga virág dugta ki fejecskéjét mindenfelé. A hegyi vasút sínjei között, de még a járda repedéseiben is sárgállottak már akkor, amikor a park virágai még csak ébredeztek. A rózsát meg egyre többször elfelejtették megmetszeni. Szép formája eltűnt, elbokrosodott. Elcsúfították az elszáradt virágok kórói is.
Egyik tavaszon megesett, hogy ismét megbújt tövében egy kis pitypang. Halkan, illedelmesen köszöntötte a rózsát, aki csak kornyadozott. Suttogva mesélte neki a csodát, ami vele történt. Elmondta, hogy az emberek felfedezték, milyen finom saláta meg főzelék készíthető zsenge leveleiből. Egyes bajokat még gyógyítani is képesek vele. Virágából koszorút fonnak, láncot fűznek a pajkos gyerekek.
A rózsa megszégyenülten hallgatta. Csodálkozva látta, hogy mennyien vannak, s ez a virág még a tér kövei között is képes megélni. Ő emberi kéz nélkül csak vadul, sorvadozik.
Bizony, a pitypang azóta mindenhova eljutott ejtőernyői segítségével. Világot látott virág lett belőle, de azért nagyon kell vigyáznia olykor, nehogy olyan helyre telepedjék, ahol nem szívesen fogadja az ember.
A “Mesés természet” ökomese-gyűjtemény megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
