Sorozatom befejező részében Saint Vincent ökoturizmusáról, a helyiek és a szigetre látogatók viszonyáról írok, továbbá megkísérlem összefoglalni, mitől is különleges ez a hely más szigetekkel szemben. Mint az a korábbi részekből kiderült, Saint Vincent nemcsak komoly környezeti károknak van rendszeresen kitéve, de természeti kincseire a fejlett országok is utaznak. Mindamellett, hogy a turizmus számottevő bevételt jelent a szigetlakók számára, igyekeznek azt óvatosággal és tisztelettel kezelni, hogy ne menjen környezetük rovására.
Folyómenti túraútvonal a Trinity vízeséshez, Saint Vincent szigeten
Egy falatnyi édenkert
A Saint Vincent-en töltött felejthetlen 6 hónap alatt számos varázslatos helyet fedeztem fel. Vízesések, dzsungel túrautak, vulkáni képződményekkel tarkított fekete tengerpartok, források és barlangok teszik feledhetetlenné a szigetet. Ezeket a rejtett kincseket pedig egyelőre csak a helyiek és a hátizsákos kalandorok élvezik, hiszen nem épült rá marketing, nincsenek szervezett utak, meghirdetett kirándulások. Az útikalauzok csak részben és akkor is nagyon röviden említik meg ezeket a látnivalókat s egyrészt ez a “titkos” állapot, másrészt pedig a nemzetközi repülőtér hiánya magyarázza a turisták alacsony számát. A sima sátrazás, a tengerparti vadkempingezés, a helyi halászokkal való baráti kihajózás, a wi-fi és tv-mentes helyi dzsungel szállások, a helyi terményekből készülő olcsó melegételek utcai árusítása itt még teljesen hétköznapi jelenség, a legendás esőerdő ismerői és a sziget hagyományainak és történeteinek őrzői pedig még értékes és tiszteletnek örvendő tagjai a közösségnek. Még a St. Vincent Karnevál is olyan autentikus, hogy rajtam kívül csupán 2-3 fehérbőrűvel találkoztam s vannak olyanok, akik még életükben nem is találkoztak fehér látogatókkal.
Vincy Karnevál Kingstown-ban
A turizmus árnyoldala
St. Vincent-re más szigetekről kizárólag drága fapados helyi járatokkal lehet eljutni, az olcsó kompjáratokat ugyanis a marihuána kereskedelem miatt kortátozták. A Karib-szigetekre utazók ezért zömében más szigetek fehér homokos tengerpartjain fekvő luxushotelekbe jelentkeznek be, vagy yachtokkal kerülgetik a szigetvilágot.
Meglepően nagy különbségekkel lehet találkozni a környékbeli szigeteken. St. Lucia vulkánjait vagy meleg forrásait pofátlanul magas belépőért lehet csak látogatni, a turistaösvények pedig csak túravezetővel látogathatók. A tengerpartokat kisajátították, vagy megközelíthetetlenné tették. Barbados vagy Bequia szigetein yachtöblök és hotelek nyomják el a helyi alternatív szállásadók és a halászhajók szolgáltatásait. Ez a profitorientált turizmus azonban csak néhány helyi életét lendítette előre, általánosságban inkább a kolonizáció dinasztikus leszármazottjai és az elmúlt években bevándorolt gazdag befektetők pénztárcái kerekednek. Ezeken a szigeteken hatalmas a társadalmi különbség és éppen emiatt kiélezett a viszony a fehérek és feketék között.
A helyiek szegénysége és a befektetők gazdagsága izolációt, kiábrándultságot és utálatot keltett a St. Lucia-n élő karibiakban.
Ennek legfőbb oka a kormányok korrupciója, a kisebb vagy elmaradottabb szigetek ugyanis nemzetközi repterek építésével és tehetős befektetők hivogatásával próbálnak felzárkózni. St. Vincent kiváltságos helyzete is már csak ideig óráig tart.
A változás útján…
A nemzetközi repteret építik és óriásplakátokon és rádióban befektetésért cserébe állampolgárságot hirdetnek a külföldieknek. Máskülönben évente közel ötezer dollárt kell megfizetni egy átlagos külhoninak a vízumköteles országban, ha munkát akar vállalni. A posztkolonializmus és a modern rabszolgatartás fenyegetésére időközben sokan ráeszméltek, a civil szervezetek és a helyi kisvállalkozók próbálnak a politikai vezetőkre hatni, hogy a saját potenciáljukra, értékeikre építve a helyiek irányítása alatt maradjanak az erőforrások. Saint Vincent függetlensége, természeti hagyatékainak érintetlensége, a helyi közösség pozitivizmusának és vendégszeretetének megőrzése a következő évek politikai döntéshozóinak kezében van.
“Fiatalság, ne szánjatok (minket); ne hagyjatok itt egy fillért se Hogy a kor kompromisszumba és félelembe fektesse be azt.” Edna St. Vincent Millay (Fordította: Szolga Hajnal)
