Tavasz, diéták, buktatók

Fetter Barbara
Szerző: · 2017-03-06 | 19:20· Be

Avagy fenntartható fogyasztás másképp

A tavasz közeledtével, ahogy lekerülnek a télikabátok, sokunkban felmerül, hogy diétába kezdjünk, hiszen szeretnénk a lehető legjobban kinézni. A lépten-nyomon felbukkanó “csodadiéták” rengeteg szabály betartása ellenében ígérik a biztos sikert.
De valóban ez a biztos siker?

 

„Igyunk éhgyomorra citromos vizet!” – szól a fáma. „Ne együnk este 6 után!” – tanácsolják ismerőseink. Ne fogyasszunk egyszerre szénhidrátot és fehérjét, míg mások szerint kifejezetten fontos őket együtt fogyasztani… Az ember ilyenkor joggal zavarodik össze, hiszen amit az egyik diéta megenged, azt a másik kifejezetten tiltja.

 

Bízd a testedre!

A szabályokra figyelve sokszor már képtelenek vagyunk meghallani saját testünk üzeneteit. Pedig a testünk pontosan tudja, hogy mire van szüksége. Persze néha csokiért kiált, bár ez a kiáltás sokkal inkább a szabályok elleni lázadásnak tudható be.

Nem tudunk hosszú távon egy szigorú étrendhez alkalmazkodni, amikor pedig véget ér a diéta, egyfajta belső revansként előkerülnek újra a „tiltott” ételek, hiszen „most már szabad”. A szervezetünk pedig nem felejt és a hirtelen beérkező többlet kalóriát gyorsan elraktározza arra az esetre, ha újra beállnának az ínséges idők, hiszen a testünk a túlélésre van programozva.

És hogy mit tehetünk? Merjük megengedni magunknak azt a luxust, hogy a táplálkozásunkat rá merjük bízni a saját szervezetünkre. Ha a testünk érzi, hogy „biztonságban” van, nincsenek szabályok, nem kell attól tartania, hogy egy újabb éhező időszakkal kell szembenéznie, akkor észrevesszük majd az üzeneteit. Pontosan akkor kívánjuk majd a gyümölcsöt, a húst, a tésztákat, amikor arra valóban szükségünk lesz.

Forrás: Bigstock.com

A rövid böjt egészséges

Persze, vannak időszakok, ilyen a tél is, amikor egészségtelenebbül táplálkozunk, nehezebb ételeket fogyasztunk és nagyobb mennyiségeket. Ahogy beköszönt a tavasz és vele az első friss zöldségek (medvehagyma, spenót, spárga), a szervezetünk a vitamin és ásványi anyagokban, rostokban gazdag élelmiszereket kezdi kívánni.
Ilyenkor érdemes belevágni egy-egy rövidebb böjtbe.

Igen, rövidebbe. Szakemberek szerint ugyanis az ideális böjt csupán 3 napos.
Ez lehet léböjt vagy kipróbálhatjuk a húsmentességet, netán a nyers ételeket. Egy dolgora kell ügyelni: a folyadékbevitel mennyiségére. Böjt alatt különösen fontos, hogy megfelelő mennyiségű vizet fogyasszunk.
Ezidő alatt érdemes a káros szenvedélyeinket is kordában tartanunk, ne dohányozzunk, ne fogyasszunk alkoholt és kávét se.

 

Tudatos táplálkozás

Ha nem szeretnénk sem böjttel, sem divatos diéta-trendekkel sanyargatni a testünket, akkor is tehetünk azért, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Például azzal, ha tudatos fogyasztókként nem vásárolunk távoli országból származó élelmiszereket (így a szállításból fakadó szén-dioxid-kibocsátást is megspórolhatjuk), előre csomagolt, félkész vagy konzerv („junk food”) ételeket. Helyettük látogassunk el egy termelői piacra, válasszuk a hazai, szezonális, vegyszermentes termékeket. Ezzel nemcsak az egészségünknek, de a helyi gazdaságnak is jót teszünk!

Forrás: Bigstock.com

Ha odafigyelünk az egészséges, zöldségben és gyümölcsben – azaz vitaminokban és tápanyagokban gazdag – , változatos étrendre – némi sporttal (futás, kerékpározás stb.) kiegészítve – máris rengeteget tettünk a testi, és nem utolsósorban lelki egészségünkért is.

Hiszen, ahogy a mondás tartja: ép testben ép lélek!

Bízzunk a testünk ösztöneiben, hiszen már több évezredes tapasztalattal rendelkezik. Lépjünk vissza egy lépést a természet és a természetes emberi működés felé, hiszen az életvitelünk csak így lehet kiegyensúlyozott és hosszútávon fenntartható.

 

Címkék: , ,