Termelői élelmiszert az éttermek asztalára!

ReCity Magazin
Szerző: · 2015-10-22 | 15:14· Be

Rendhagyó találkozót, Gasztro Randit szervezett a YouTyúk.hu és a Felelős Gasztrohős azzal a céllal, hogy a budapesti vendéglátóhelyek és a vidéki gazdák „egymásra találjanak” egy rapid randi keretében.
 

A rendezvénysorozat, amely első alkalommal 2015. október 20-án a Szimpla Kertben került megrendezésre, egyrészt azoknak a vendéglátóhelyeknek nyújt segítséget, amelyek szeretnének helyi, szezonális és jó minőségű alapanyagokkal dolgozni, azonban nincs kapacitásuk a beszállítók felkutatására; másrészt segít felvevőpiacot találni a hazai termelőknek.
 
“A Fenntartható Étterem minősítés kapcsán közel négy éve dolgozunk együtt vendéglátósokkal, és visszatérő problémaként jelentkezik a megfelelő mennyiségű és minőségű hazai alapanyagok beszerzése. Ma már ráadásul a vásárlói igény is nyomást gyakorol az éttermekre, hiszen egyre több vendég keresi a közeli, fenntartható forrásból származó élelmiszereket” – mondta Varga Judit, a Felelős Gasztrohős egyik ötletgazdája.

Gasztro Randi

Az esemény a két szervező bázisán alapul. A Felelős Gasztrohős célja a fenntarthatóan működő hazai vendéglátóhelyek összefogása és támogatása, illetve, hogy minél több emberhez juthasson el jó minőségű alapanyagokból készült helyi, szezonális étel. Ezzel fonódik össze a YouTyúk.hu működési modellje, melynek fontos része, hogy a nagyobb mennyiséget vásárlók számára is elérhetővé tegye a kistermelői alapanyagok biztos ellátását, valamint megteremtse a vidék fenntarthatóságát a biztos és kiszámítható felvevőpiac koordinálásával.

“Az eseményen minden gazdának sikerült új partnereket szereznie, akikkel a következő hetekben tárgyalásba kezdenek a pontos mennyiségről. A YouTyúk.hu csapata mindegyik résztvevő vendéglátóhelynek elkezd beszállítani, és vállaljuk néhány közeli termelő áruinak a szállítását is” – tette hozzá Balogh Ákos, a YouTyúk.hu tulajdonosa.

Az első Gasztro Randin elsősorban a Fenntartható Étterem minősítést korábban elnyert vendéglátóhelyek képviselői vettek részt (Miksa Café Ökobisztró, HellóAnyu!, Kőleves Vendéglő, Filo Bar, Szimpla Háztáji), a Michelin csillaggal rendelkező Tanti séfjének kíséretében.

Folytatása következik!

Címkék: ,