Egy jól működő, életképes társadalom fő ismérve, hogy önszerveződésre képes, melynek alapja az emberek között meglévő kapcsolatok szövevényes rendszere. Ha ezen kapcsolatok ritkulnak, akkor a társadalom atomizálódik, elszigetelt egyénekre esik szét – napjainkban jellemzően ilyen társadalmi környezetben élünk. A megoldást pedig olyan kezdeményezések jelenthetik, amelyeknek erős közösségépítő jellegük van – az egyik ilyen népszerű elgondolás a Közösségi Kertek Program, melyben a kertészkedés mellett nagy hangsúlyt kap, hogy az emberek egy közös elgondolás mentén összefogjanak és együtt valósítsák meg azt.
A Kortárs Építészeti Központ az első magyarországi, azon belül is budapesti közösségi kert létrehozója. Kertész Monika programvezetővel beszélgettem a projekt indításáról, alakulásáról és távlati lehetőségeiről.
Két éve, 2012 márciusában kezdte meg működését az ország első közösség kertje, a Lecsós kert a Millenárison. Jelentős érdeklődés övezte az eseményt és többszörös túljelentkezés volt a földterületekre. Minek volt köszönhető ez a fokozott figyelem?
Az alapítványunk elsődleges célkitűzése 2010 és 2012 között az volt, hogy felmérjük a hazai lehetőségeket és igényeket, megismertessük a közösségi kert fogalmát az emberekkel és magunk köré gyűjtsük az érdeklődőket – e célból szakmai rendezvényeket tartottunk, hírlevekben küldtünk tájékoztatást és filmvetítéseket szerveztünk. Ennek köszönhetően már az induláskor nagy követő táborunk volt, négy és félszeres túljelentkezéssel a kertparcellákra. Valóban ez volt az első ilyen kert itthon, amivel beindult a folyamat. 2012-ben összesen négy kert létesült, 2013 óta viszont robbanásszerűen jöttek és jönnek létre újabb kertek több kerületben – III., XI., XIV., XIX., XXII. – sőt, országszerte. Önkormányzatok, civil szervezetek és magánszemélyek egyaránt voltak a kezdeményezők között.
Az első két kert – a Lecsós és a Leonardo – számunkra úgynevezett mintakert, a kivitelezésükkor egyrészt az volt a célunk, hogy kidolgozzuk a magyarországi know-how-t és a helyi adottságokhoz igazítsuk azt, másrészt, hogy megteremtsük a szükséges jogi hátteret – az itteni tapasztalatok mentén formáltuk az elképzeléseinket a további kertek létrehozásánál. Nem akartunk egy-két mintakertnél többet indítani, mégis megtettük, mert a siker láttán elkezdtünk azon gondolkozni, hogyan tudnánk továbbfejleszteni, oktatási célokra használni a közösségi kerteket. Elkezdtünk tanparcellákat is kialakítani, képzéseket szervezni és szakmai csoportokat fogadni.
Elmondhatjuk, hogy vidékről és a környező országokból is jöttek azzal a céllal csoportok, hogy megnézzék, tanulmányozzak a kertjeinket és hazatérve ők is indítsanak ott helyben egyet. A magunk részéről amennyire a kapacitásunk levetővé teszi, igyekszünk segíteni más kertek megvalósulását, ha mással nem is tudjuk támogatni őket, de tudással mindenképpen – többek között segédkeztünk a zuglói és székesfehérvári kertek indulásában is.
Kertész Monika (Fotó: Bartha Annamária)
A közösségi kertek egyik jellemzője, hogy különféle foghíj telkeken is megvalósulhatnak – ahol később egyéb beruházások várhatóak, de addig is ki lehet használni a terület adta lehetőséget. Felmerül a kérdés, hogy megéri akár csak egy vagy két évre tervezni, vagy esetleg érdemesebb lenne a város szélén, jóval hosszabb távra kerteket létesíteni?
Leonardo Közösségi Kert (Fotó: Bartha Annamária)
Nagyon rövid időre nem éri meg. Mi azt szoktuk mondani, hogy a minimum a három év, amikor már érdemes belefogni a kerttervezésbe az adott terepen. A Grundkert például egy időben indult a mi Leonardo Kertünkkel a Corvin Negyedben, de a fejlesztések miatt tavaly októberben a Grundot fel kellett számolni, viszont kaptak pár utcányival arrébb egy új területet ugyanattól az ingatlantulajdonostól, így idén újrakezdhették a gazdálkodást – tehát ilyen esetre is van már precedens.
A helyi önkormányzatoknak nagyon sokszor nincsen saját földterületük, mert vagy eladták, vagy kiadták parkolónak vagy egyéb hasznosításra azokat. Nagyrészt tehát magántulajdonban vannak az üres telkek.
A közösségi kert egyik jellemzője, hogy nem a városon kívül kerül megvalósításra, hanem pont a belsejében, zöld oázisként funkcionálva a betonrengetegben, betöltve közösségépítő szerepét az ott élők között. Sokszor ez nem könnyű, mert a területfejlesztések is gazdasági érdekek mentén történnek, és ha elkezdődik egy építkezés, az sokszor a kert megszűnésével járhat. Viszont ha tisztában vagyunk azzal, hogy meghatározott időre vehetjük igénybe az adott területet, akkor nem diófát fogunk ültetni, hanem gyorsabban termő növényeket – persze nehéz, amikor az ember időt, energiát és pénzt fektet bele, megszereti és aztán vége lesz. Példaként említeném itt a Lecsós Kertünk esetét – a Millenáris közparknak számít az emberek szemében, de ugyanúgy magánkézben van – tavaly márciusban felmondták a szerződésünket év végével, mert parkfelújítást terveztek. Bár ez nem történt meg, nekünk mennünk kellett – a kerítés lebontásán kívül felszámoltunk már mindent magunk után, amikor felhívtak, hogy mégis maradhatunk.
Említetted, hogy a közösségi kertekben ún. tanparcellák is kialakításra kerültek. Van érdeklődés az iskolák részéről erre a lehetőségre?
Igen, jöttek különféle oktatási intézmények – a Brit Iskolától kezdve a Gyógypedagógiai Intézetig – illetve a környező általános vagy középiskolákkal van megállapodásunk, ők rendszeresen kihelyezett környezetismeret órákat tartanak a kertben, a terményidőszakhoz és a tanrend tematikájához igazodva.
Tavaly május óta dolgozunk ezen három általános iskolában – akik egy versenyen elért eredményükért kapják fődíjként, támogatói felajánlásból. Ebben szakmai partnerként és megvalósítóként veszünk részt. Itt a fő kihívást az jelenti, hogy májustól szeptemberig a nyári szünetben ki foglalkozik majd a kerttel. Erre kidolgoztunk egy konstrukciót: a tanparcellák mellett ingyen kapnak ott földhasználatot és eszközöket az érdeklődő családok, környező lakók vagy civil szervezetek – cserébe nyáron ők locsolják a diákok kertterületét is a sajátjukon túlmenően. Ennek kivitelezhetőségét mi is most tanuljuk, de eddig sikeresnek látszik.
Például a XVII. kerületi iskolánál a közelben lévő nyugdíjas otthon lakói is vállalták, hogy segítenek rendben tartani a kertet az iskolai szünetekben. Bekapcsolódott a projektbe további földterülettel az önkormányzat, valamint az egyik helyi zöldszervezet is – nagyon jól példázza ez a kert is a különböző generációk és szervezetek együttműködését.
A másik iskolában, ahol nincs szabad földterület és a betonon kell kialakítanunk a talajt virágágyásszerűen, több mint százötven ember jött segíteni az induláskor és nagyon gyorsan elkészültünk az aznapi munkálatokkal. Újításokat is kipróbálunk a tankertekben, például a műanyag ládás komposzt mellett csinálunk fűzből fonottakat is, egy nálunk őshonos nagyon gyorsan növekvő fűzfajtából pedig fűzkunyhókat és fűzszobrokat fogunk készíteni mindhárom helyszínen. Május során lesznek az átadásai ezeknek az iskolai kerteknek és további 3-4-et nyitunk még városszerte támogatóink jóvoltából.
Olvasd el Kertészkedj gyerekkel! című írásunkat is!
Felmerül bennem a kérdés, hogy mi a sorrendiség: a közösség jön létre a „saját paprikát ennék a kertemből” gondolat mentén, vagy maga a kert elindítása, az ottani munkálatok hozzák össze az embereket?
A csoport megléte az elsődleges, ami ideális esetben már a kert tervezésekor be van vonva a munkálatokba. Tehát nem mi adunk kész elképzelést, hanem az emberek aktív résztvevőként beleszólnak a kialakításba is – ezzel egy világszinten is viszonylag új „technikát”, a közösségi tervezést alkalmazzuk. A közösségi kerteknél nagyon nagy hangsúly van magán a közösségen, a kertészkedés és növénytermesztés ebből a szempontból másodlagos, a jó ügyet jelenti, ami mentén az emberek közösen, önmagukért kiállva tehetnek valamit. Számomra nagyon érdekes tanulság volt, hogy egy budai zöldövezet után alapítottunk egy kertet a VIII. kerületben, illetve az, hogy nagyon széles társadalmi rétegeket és korosztályokat fűz össze a közös kertészkedés. Külföldi tapasztalatok mentén indítottuk el a programot, de teljesen nem lehettünk bizonyosak abban, hogy nálunk is működni fog-e az, ami más európai országokban igen – így közel három év távlatából kimondható, hogy igen, működik és minden, ami ott pozitívum, az nálunk is megjelenik.
Londoni kitekintés:
Ferenczi Attila Maxim filmje
Milyen egyéb, önmagán túlmutató, pozitív következményekkel jár egy közösségi kert megléte?
A kertek oktatási, innovációs és példaértékű szerepét nap mint nap tapasztaljuk az arra elhaladó, különböző korú járókelők visszacsatolásai kapcsán. Igyekszünk egyfajta szemléletformálást is átadni a környezettudatos életmód mentén.
Ide sorolhatóak például az alábbi szociális, kulturális, egészségügyi, oktatási és környezetvédelmi, illetve a közeli ingatlan régióra való hatások:
– társadalmi korlátok csökkenése,
– kertészeti kultúra városi közegben,
– lokális élelmiszer előállítás,
– a helyi mikroklíma javulása,
– társadalmi interakciók megerősödése,
– szabadtéren tartható gyakorlati órák lehetősége.
Például a Leonardo Kertben a beültetett terület közel 900m2, az itt minden nap locsolt növényvilág párologtatása alakítja a helyi levegő minőségét és a közelben lakók visszajelzései alapján kijelenthető, hogy szeretnek a kert menti utcákon közlekedni, mert felüdítő a látvány. A fővárosban megszokott táj- és kertépítési monokultúrával szemben itt mérhetően megnőtt a növény- és állatvilág biodiverzitása, ami közel 3 kilométeres körzetben kihat a zöldfelületekre is és egyúttal egy biológiailag sokkal egészségesebb mikro-közegű terület kialakulásához vezetett.
Mekkora a parcellák iránti érdeklődés és milyen mértékű a lemorzsolódás a kezdeti lelkesedés után?
A Leonardo Kertben összesen 90-95 darab kertrész van, amiből 14 szabadult fel idén, és a rendelkezésre álló négy napban 195-en jelentkeztek a helyekre. A lemorzsolódás pedig számunkra is megdöbbentően alacsony, egy kezemen meg tudnám számolni az elmúlt évben kilépőket.
Minden év végén a résztvevőket egy részletes kérdőív kitöltésére kérjük, melyben rákérdezünk a szervezés milyenségére, a tapasztalataikra, észrevételeikre és többek között arra is kíváncsiak vagyunk, ők mit csinálnának másképpen. Általában legfontosabb motivációként a valakihez, valamilyen jó ügyhöz tartozást, vagyis a közösségi élményt szokták megjelölni az emberek.
Miből fedezitek a kertek létrehozását és fenntartását? Mennyit kell általában fizetni a parcellák használatáért?
Kezdetben pályázati pénzekből és különböző szponzori támogatással hoztuk létre az első kertjeinket – ezek a források azonban elfogytak. Ezért a kertek működtetése, fenntartása tulajdonképpen önellátó módon kell, hogy megvalósuljon. Mi a parcella-művelő kertészektől alapítványi támogatást (évi tízezer forintot) kérünk, amit fenntartásra, szakmai programokra, fejlesztésre, szükség esetén bérleti díjra vagy rezsi költségre fordítunk. Új kertek kizárólag támogatásból tudnak létrejönni – például idén a Telekom Hello Holnap! programjának keretében létesítünk további kerteket. A folyamatosan meglévő szervezői és szakmai munkára, alapműködésre egyáltalán nincs finanszírozásunk, a forráslehetőségek is nagyon korlátozottak, ezért
Milyen nehézségekkel kellett szembenéznetek a projekt megvalósítása során, melyre nem is számítottatok volna az elején?
Nem gondoltuk volna, hogy az egyik legnagyobb feladat magának a közösségnek a létrehozása, ami nem tud azonnal önellátóvá válni, ezért folyamatosan igényli a csoportos rendezvények szervezését, legyen az akár szakmai előadás vagy tábortűz melletti beszélgetős est. Összességében azt mondhatom, hogy igazán nagy nehézségek nem adódtak, inkább megoldandó feladatnak, kihívásnak nevezném a legtöbb felmerülő akadályt. Az egyik legnagyobb korlát, hogy nincs finanszírozásunk, a pályázati lehetőségek pedig végesek és ritkák – de legalább a sok-sok befektetett munkáért, lelkesedésért, kitartásért rengeteg sikert, örömöt és köszönetet kapunk.
Olvasd el a Leonardo kert egy szezonját nyomon követő fotóriport-sorozatunkat is!
Pingback: Irány a Nemnövekedés! | ReCity Magazin()
Pingback: Közösségi Kertek Éjszakája | ReCity Magazin()