Tisztul a Tisza – Munkában a PET Kalózok

ReCity Magazin
Szerző: · 2015-06-25 | 11:01· Hegyen-völgyön

Idén harmadik alkalommal veszik fel a harcot a PET Kalózok a Tiszát sújtó pillepalack- és hulladékáradattal. A tavalyi 8 PET hajóhoz képest idén várhatóan már hússzal vágnak neki a 6 napos folyótisztításnak.
 

A 3 éve a Természetfilm.hu csapata által elindított PET Kupa célja, hogy felhívja a figyelmet az egyik (ha nem a) legszennyezettebb folyónk, a Tisza állapotára.
A több hónapos program első – leghosszabb – szakaszában a PET palackok begyűjtése zajlik, melyben idén iskolások is segítettek az indulóknak.
A második szakasz a hajóépítésé, amikor a műanyag üvegekből strapabíró vízi járművek készülnek. Majd a hatnapos, 100 folyamkilóméteres táv megtétele következik, mely idő alatt minél több hulladéktól próbálják megtisztítani a folyót úgy, hogy annak nagy része újrafelhasználásra, illetve hasznosításra kerüljön. Emellett a szervezők a helyi közösségek, Tisza-menti települések bevonására és egybekovácsolására is nagy hangsúlyt fektetnek.

PET Kupa sajtótájékoztató

 

Miben lesz más az idei PET Kupa?

 
2015 egyik újdonsága, hogy a bevont szakértők folyamatosan monitorozzák majd az ártérben található hulladékhegyek pontos helyzetét és méretét, hogy elkészülhessen egy hiánypótló “hulladéktérkép”, rámutatva a kritikus helyszínekre és hulladékfajtákra. Ennek távlati célja, hogy megkezdődhessen egy határokon átnyúló, nemzetközi együttműködés az ismétlődő Tiszai PET-palack áradat megállítására, és a Tisza mellékfolyóinak kitisztítására. Hiszen lássuk be, a folyó tisztítása csupán a probléma kezelése, de nem a megoldása! Amíg Ukrajna és Románia területéről ilyen nagy mennyiségben érkezik a szemét, addig a küzdelem árral szemben folyik.
 
A másik különbség a hulladék kezelésének módja lesz. Az ÖKO-Pack Nonprofit Kft. és az Önkéntes Alapítvány szervezésében önkéntesek válogatják szét a naponta begyűjtött hulladékokat, hasznosítható és nem hasznosítható frakciókra. Az elszállítást és a hasznosítható hulladékok kezelését és előkészítését a nyíregyházi telephelyű Térségi Hulladék-Gazdálkodási Nonprofit Kft. vállalta magára, óriási segítséget nyújtva ezzel a projekt hatékony megvalósításához.

Idén először a Tiszai PET Missziónak keresztelt hajó Cigánd után is folytatja útját Méder Áron földkerülő szólóvitorlázóval és Horváth Balázs újságíróval a fedélzetén. Céljuk, hogy egészen a Dunáig felmérjék a szennyezettség állapotát és bebizonyítsák, a PET hajók képesek nagy távolságok áthidalására – ergo vétek ilyen hasznos anyagot csak úgy eldobni.

Az eseménynek 2015-ben védnöke is lett a kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, Vereckei Ákos személyében, aki a Magyar Kajak-Kenu Szövetség hajóján részt is vesz a PET Kupán.

Vereckei Ákos PET hajón
Vereckei Ákos magyar rekordot döntött: PET gyorsasági rekord 200 méteren: 2:34:66 (Fotó: Magyar Csaba)

A közel húsz – cégek, városok, baráti társaságok által készített – PET hajó Vásárosnaményból indulva 30.000 pillepalack begyűjtését célozta meg. 

Dátum: 2015. július 17-25.
Útvonal: Vásárosnamény – Tiszaadony – Tiszamogyorós – Zsurk – Tuzsér – Révleányvár – Cigánd.

 

 

Címkék: , ,