Új Utca Kukafesztivál Sopronban

ReCity Magazin
Szerző: · 2015-05-28 | 12:46· Ki

2015. május 29. és 31. között immáron 8. alkalommal szervezi meg a Sopron és környékének hulladékgazdálkodásáért felelős szervezet, az STKH Nonprofit Kft. az Új Utca Kukafesztivált. 
 

Különleges élményben lesz része a hétvégén Sopronba látogatóknak, ugyanis a kreativitásáról híres STKH idén is egyedülálló, szemléletformáló programokkal készül.
Az STKH saját erőforrásaiból megvalósuló rendezvény a hulladékgazdálkodás múltját és jelenét hivatott bemutatni Sopron patinás belvárosában, az Új utcában. A lakosság környezettudatosságának erősítése mellett a szervezet szeretné elérni, hogy a hulladékos szakma társadalmi megítélése, megbecsülése fokozódjon.


Programok

Szombaton és vasárnap 14.15-kor a Kelet Varázsa Hastáncformáció bemutatóját tekinthetik meg a látogatók. A fesztiváli hangulatot vasárnap 13.30-kor a Strokes zenekar erősíti. Szintén vasárnap, természetünk különleges értékeinek megőrzésére mutat rá díjnyertes bábelőadásával a Lackner Kristóf Általános Iskola.
A szombaton és vasárnap is működő Kukastúdióban a programra látogatók környezetvédelemmel kapcsolatos gondolatait rögzítik, melyek segítséget jelentenek további munkájukhoz.

Ebben az évben is lesz Családi 7próba, szombaton és vasárnap 10.00-től 17.00-ig legalább 3 fős családok részvételével. A kalandjáték egészen Scarbantia városáig repíti a családokat az STKH és a Fórum Múzeum együttműködésében.
A programot színesíti a PET palackból épített ház, a konténerfotel és a raklapbútorok, bizonyítva, hogy az újrahasznosítás egy csipet kreativitással csodákra képes. Idén is nyitva áll majd a Játékudvar újrahasznosított játékokkal, ügyességét pedig bárki bizonyíthatja a Kézműves műhelyben.
Ezenkívül az STKH munkatársai számára kiírt Világraszóló Vájling Szépségverseny fűszerkertjei is láthatók lesznek.
A vállalkozó szellemű zöldgallérosok pedig beöltözhetnek kukásnak, kipróbálhatják a hulladékgazdálkodás legmodernebb gépeit, felülhetnek a kukásautóra és az autó oldalára festhetik gondolataikat, érzékeltetve, miért jobb a világ kukásokkal, mint nélkülük.
A Kukafesztivál keretében az STKH ismét megszervezi a Bringázz Éjjel! élmény-kerékpározást a Bringázz Sopron Egyesület közreműködésével. A program több száz bringása szombaton 22.00-kor a Deák Téri Általános Iskola elől indul.

Nézd meg az STKH nemzetközi karikatúrapályázatának legjobbjait is!

Az Új Utca Kukafesztivál jelentőségét mutatja, hogy az STKH rendezvénye nyerte el a jogot a tavaly novemberi Európai Hulladékcsökkentési Hét során, hogy júniusban Magyarországot képviselje Brüsszelben, a Zöld Héten, Európa legnagyobb környezetpolitikai rendezvényén. 

Címkék: , , ,