Újabb passzív minősítésű bérház épül a XIII. kerületben

ReCity Magazin
Szerző: · 2017-03-20 | 15:43· Kő kövön

A XIII. kerületi Önkormányzat – bérlakás programja keretében – újabb passzívház építésébe fogott. 2017. március 14-én megtörtént az alapkőletétel a Kartács utca 14. szám alatti ingatlanon.

 

Az önkormányzat 2002-ben kezdte el bérlakás programját, amelynek során eddig 9 helyszínen 576 lakást épített, annyit, mint a többi budapesti önkormányzat összesen. A lépcsőzetes lakáshoz jutás elvét alkalmazva ezzel több mint 900 család lakhatását tette lehetővé.

DSCF5642

A XIII. kerület polgármestere, Tóth József (jobbra) elhelyezi az épület alapkövét

A 100 lakásos passzívház és a tavaly átadott energiatudatos Meséskert Tagóvoda – melyeket korábban mi is részletesen bemutattunk – méltán váltak ismertté a helyi lakosok körében, a komoly médiaérdeklődésnek köszönhetően pedig országosan is követendő példává.

 

Nő a bérlakások száma

Az önkormányzat 2015–2019 közötti, „Lendületben a XIII. kerület” című középtávú programjában szerepel a bérlakás állomány növelése legalább 50 db bérlakással.

A Kartács utcai bérház 100%-ban önkormányzati tulajdonú. 5 emeletén 23 lakás kerül kialakításra. A lakásszámnak megfelelően a 23 gépkocsitárolót a mélygarázsban és a földszinten helyezik majd el. A lakások jellemzően 1 és 2 szobásak lesznek. Minden lakás önálló konyha és étkező helyiséggel rendelkezik, átlagos alapterületük 40-50m2. Két lakást mozgáskorlátozottak részére alakítanak ki.

Passzív bérház

Az épület látványterve

Az épület fűtése a legmodernebb fűtési-hűtési rendszerrel történik. A központi kondenzációs gázkazán az üzemeltetési biztonság érdekében indokolt esetben rásegít a fűtésre. A lakások komfort szellőzéssel ellátottak lesznek, a lakóterekbe történő friss levegő befúvással. A homlokzati hőszigetelés vastagsága 20 cm. Minden lakás közműfogyasztása egyedi méréssel történik. Az épületben épületfelügyeleti (távriasztással) és épületautomatikai rendszer fog működni.

A beruházás költsége megkzelítőleg 1 milliárd Ft lesz (100%-ban önkormányzati forrásból). A kivitelezést a közbeszerzésen nyertes FK-Raszter Zrt. végzi. A bérház várhatóan 2018 év elejére készül el.

Az épület az önkormányzat korszerű és környezetbarát energetikai megoldások melletti elkötelezettsége jegyében megfelel a Darmstadti Passzívház Intézet által támasztott passzívház kritériumoknak.

 

Címkék: , ,