Vérszívók és környezetvédelem

Nyáron az emberek szívesen töltik a szabadságukat a vízparton. A pihenésnek ez a formája azonban kellemetlenségekkel is jár(hat), ilyen a leégés, a tömeg, és főleg esténként a szúnyogok.

 

A szúnyogok bármennyire is kellemetlenek, a szárazföldi ökoszisztémák nélkülözhetetlen elemei, a táplálékláncban fontos szerepet töltenek be. Mi történne, ha nem lennének szúnyogok? Erre az eshetőségre kitűnő példa a fecskék számának csökkenése. Ugyanis a fecskék egyedszáma akkor esett drasztikus mélypontra, amikor a komolyabb (kémiai) szúnyogirtások megkezdődtek, mivel a szúnyogok a kismadarak számára nagyon fontos táplálékforrás. További gondot jelenthet, hogy a szúnyogokat elfogyasztó ragadozókban megnő a mérgező anyagok koncentrációja.

Növekvő veszély

Annak ellenére, hogy a szúnyogoknak a táplálékláncban betöltött szerepe fontos, a velük szemben való védekezés éppúgy az. Ugyanis a klímaváltozásnak köszönhetően térségünkben olyan új fajai jelentek meg, amelyek akár az emberre is veszélyes vírusbetegségek hordozói lehetnek. Többek között akár a malária vírus is újra felütheti a fejét hazánkban. Hisz a maláriaszúnyog jellemzően megtalálható a térségünkben, azonban a jelenlegi klímánkon nem képes terjeszteni a betegséget.
Manapság egyre gyakoribbá válik a nyugat-nílusi láz elnevezésű betegség is, amely a közép-európai térséget csak az 1990-es évek közepére érte el (Magyarországon az első megjelenése 2003-ban lett detektálva). Ez a betegség főleg a madaraknál, lovaknál és embereknél jelenik meg változatos tünetegyüttest okozva. Az emberek esetében ezek főleg influenzára jellemzőek, ezért sokszor nehezen lehet felismerni.
Továbbá problémát jelenthetnek az invazív szúnyogfajok. Invazívnak nevezzük az olyan fajokat amelyek képesek gyorsan alkalmazkodni, ezáltal nagy számban elterjedni egy adott területen oly módon, hogy a helyi őshonos fajokat kiszorítják. Az egyik ilyen szúnyogfaj az ázsiai tigrisszúnyog, ami egyre többször jelenik meg hazánkban (igaz, eddig csak „importálva”). Ez több trópusi betegséget is terjeszt (például a dengue-láz, illetve a chikungunya-láz), bár ezek – egyelőre – hazánkban ismeretlenek.

A klímaváltozásból adódó átlaghőmérséklet növekedés lehet a legfontosabb befolyásoló tényező a vírusok és a vírusokat hordozó fajok elterjedésének szempontjából. A Stanford-i egyetem kutatása szerint 29°C-os átlaghőmérséklet esetén a legnagyobb a betegségek átadásának az esélye. Ennek köszönhetően terjedhetnek el – akár már a közeljövőben – ezek a fajok. A kérdés tehát nem az, hogy szükség van-e irtásra, hanem az, hogy az irtás mivel és milyen módon történjen.

A védekezés lehetőségei

A vérszívókkal szembeni védekezésnek két fő metódusa van. Az egyik a már kikelt egyedek (az imágók) irtása, illetve a megelőzésnek a lehetősége, amely történhet egyrészt a csípés elhárításával, illetőleg a szúnyoglárvák elpusztításával is.

Természetesen egyénileg is sokat tehetünk a szúnyogok gyérítése érdekében!
A felnőtt egyedek pusztítása céljából régóta ismert módszer a füstképzés, ami történhet a jól ismert spirál alakú égető használatával, de egyre terjed a szúnyogriasztó gyertya is, továbbá fontos lehet az elektromos párologtató használata, illetve a közvetlen bőrfelületen alkalmazható aeroszolos védőanyag. A megelőzést szolgálja a szúnyogháló használata, egyéb rovarriasztó szerek kitétele, valamint a kertben  található – főleg pangóvizes – tenyészőhelyek megszüntetése vagy kezelése, mivel ez a szúnyogok egyedfejlődésének egyik színtere, és ennek hiányában nem találnak megfelelő szaporodóhelyszínt.

Ezzel szemben az összefüggő irtás történhet ún. ULV-eljárással, ami lényegében egy légi úton (erre a célra kijelölt szórófejjel ellátott kisrepülőgép használatával) a környezetbe/célterületre juttatott hatóanyagszórást jelent. Ennek persze megvannak a maga szabályai.
A szórás nem történhet 2 m/s-nál nagyobb sebességű oldalszél esetén, mert abban az esetben a hatóanyag messze terjedhet a kijelölt területről, aminek következtében nem lesz sikeres az irtás, csak a kemikáliák jutnak ki a környezetbe. Továbbá meg van határozva az is, hogy csak kora hajnalban, illetve késő este történhet az irtás. Ennek a rendelkezésnek a célja az, hogy minél több ilyenkor aktív szúnyogot érjen el az irtóanyag, továbbá a kemikáliák terjedése szempontjából van jelentősége, mivel a levegő hőmérsékleti viszonyai ezekben az időpontokban a legmegfelelőbbek.

A másik lehetőség a központi összefüggő irtásra az ún. melegköd képzés. Ez a módszer jellemzően szárazföldi, és szükséges hozzá egy melegköd képző generátor. Ezzel az eszközzel létrehozható egy olyan köd, amely kb. 10-15 percig fejti ki ölő-hatását, majd megszűnik. Fontos szempont, hogy ez alatt az idő alatt a köd érintkezzen a rovar testfelületével. Természetesen a két módszer egyidejű használata esetén érhetjük el a legjobb hatást.

A kémiai szúnyogirtás ellen szól, hogy a kezelések hatása a célfajon kívül más élőlényekben is kárt tehet. Egyes felmérések kimutatták, hogy összefüggő irtás esetén a rovarfauna 90%-a kipusztulhat, továbbá a mért arányok azt mutatják, hogy 1 kiirtott szúnyogra 200 másik rovarfaj egyede is jut.
További problémát jelenthet az is, hogy a szúnyogok esetén kialakulhat egyfajta rezisztencia, vagyis ellenállóképesség az adott vegyszerrel szemben, oly módon, hogy a mérgezést néhány egyed túléli, és így a szervezetük enzimek segítségével képessé válik a szer későbbi lebontására. Valamint nehézségeket okozhat, ha a kémiai anyagok bejutnak az élővizekbe, hisz mérgező hatásukból kifolyólag más vízi élőlényekre is veszélyessé válhatnak. A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet mérései kimutatták, hogy irtást követően a planktonikus rákok száma lecsökken. Szerencsére később a planktonrákok képesek voltak a gyors regenerációra, de ezzel a kockázattal is számolni kell.

 

Kémia vagy biológia?

Mint korábban tárgyaltuk, egy összefüggő irtás tervezésének megvannak a maga szabályai, amelyeket kötelező jelleggel be kell tartani. Azonban vannak egyéb szempontok, amelyeket figyelembe kell venni. Ilyen például az, hogy az irtás – amely kétségkívül szükséges – milyen anyaggal történjen. Hiszen például az 1950-es években az e célra leggyakrabban használt vegyszer még a DDT volt, amit már évtizedekkel ezelőtt betiltottak, mint veszélyes anyagot.

A fő kérdés napjainkban tehát az, hogy kémiai vagy biológiai módszerekkel történjen az irtás. A kémiai irtásnál, mint azt már korábban említettük, fontos szempont, hogy a vegyszer érintkezzen a célfajjal, ha ez nem történik meg, akkor a vegykezelés fölösleges volt. További nehézséget okozhat a rezisztencia kialakulása, valamint hogy ezek az anyagok viszonylag gyorsan lebomlanak, és így felmerül a lehetősége annak, hogy nem jutnak el a kellő helyekre (pl. levelek fonákára), ahol megbújhatnak a rovarok.

Ezzel szemben a biológiai védekezés során baktériumokat terjesztenek el a szúnyogok szaporodási helyén. Ezek aztán beleavatkoznak a szúnyogok életfolyamataiba oly módon, hogy spórákat termelnek, amelyeket a szúnyoglárvák elfogyasztanak, majd ezek a spórák az emésztés során toxikus anyagokat szabadítanak fel, amelyek a lárva pusztulását okozzák. Erre a célra leginkább a Bacillus nembe tartozó baktériumokat alkalmazzák (Bacillus thuringiensis israelensis [Bti], Bacillus sphaericus [Bs]). Ezek a fajok ugyanis a vízbe kerülve speciálisan a csípőszúnyogok (Culicidae) és a púposszúnyogok (Simuliidae) lárváira vannak hatással.

Jól látható, hogy a biológiai védekezés sokkal specializáltabb és biztonságosabb, mint a kémiai védekezés, azonban természetesen ennek is vannak hibái. Ebben az esetben ugyanis az anyag vízbejuttatása előtt szükséges egy pontos felmérés, hogy merre találhatóak a szúnyogfajok lárvái. Emiatt sokszor problémába ütközik az ilyen típusú irtási eljárás, mert nehézzé válik a baktériumok eljuttatása a szúnyoglárvákhoz. Bár a biológiai irtás olcsóbb lehetne, az előzetes felmérés miatt költségesebb eljárás. Jelenleg a szúnyogirtásos területeknek csak az elenyésző részében (kb. 5%-án) alkalmazzák.

 

A védekezés során is érdemes lenne a környezettudatosságot és a természetvédelmet szem előtt tartani és kerülni a mérgező anyagok használatát. Hiszen adott módszerek alkalmazásával hatékonyabbá tehetjük a megelőzést és elkerülhetjük az utólagos irtást.
Azokon a helyeken, ahol állandó vízfelület van (tavak és folyók környékén) a természetes ellenségek szaporítása vagy védelme szintén ilyen jó megoldás lehet. Azok számára pedig, akik háztáji gazdálkodást folytatnak, biztosítani kellene a biológiai irtószereket, hogy kezelni tudják a pangóvizes területeket.

Ne feledjük, nem a szúnyogok teljes kiirtása, csupán a gyérítésük a cél!

 

Címkék: klímaváltozás, szúnyog