Author image

ReCity Magazin

  Európai Uniós támogatásból kezdte meg működését az Udvarom Szociális Szövetkezet a somogy megyei Somogyvámoson.  Fő tevékenységük a park- és közterület-fenntartás lesz, kiegészülve a helyben és környéken élők igényeinek és szükségleteinek megfelelő szolgáltat

dén 2. alkalommal rendezi meg a Slow Budapest a Slow Hetet azzal a céllal, hogy ráébresszenek minket az élet apró örömeire - amik mellett a mindennapokban hajlamosak vagyunk elmenni.

Önkormányzatoknak tart képzéseket a települési klímavédelemmel kapcsolatos feladatokról és lehetőségekről az Energiaklub.

Évente 1,8 millió tonna élelmiszert dobunk ki Magyarországon, pedig ennek jelentős része még fogyasztható lenne. Az Esélyt az Ételnek Nap az élelmiszer-pazarlás csökkentésére hívta fel a figyelmet.

Ablak a szegénységben élőkre

Szerző: · 2015-06-09 | 11:00· Be
Budapesten, Pécsett, Miskolcon és Szegeden indult szociális ablakszigetelési program, melybe a legrosszabb körülmények közt élők kerülhetnek be.

Nagy sikerrel zajlott le a kétévente megrendezésre kerülő CSR Piac, ahol a legjobb CSR és felelős foglalkoztatási intézkedéseket díjazták.

A 6 kategória közül kettőben szurkolhattunk magyar indulónak. Kik voltak ők és végül ki győzedelmeskedett? A cikkből kiderül!

Új Utca Kukafesztivál Sopronban

Szerző: · 2015-05-28 | 12:46· Ki
Egyedülálló szemléletformáló programok várják a hétvégén Sopronba látogatókat.

Május 22-e ezentúl kettős ünnep lesz: egyfelől a Biodiverzitás Napja, másfelől a Magyar Természet Napja! Sajnos azonban az ünnep inkább figyelmeztetés: a biológiai sokféleség továbbra is csökken Európában.

Mondhatja-e magáról egy vállalat, hogy etikus, ha terméke, szolgáltatása árt az élővilágnak? Erre a kérdésre keresi a választ a Piac & Profit konferenciája 2015. június 4-én.

A KÖVET Egyesület - gyárlátogatással egybekötött - konferenciája 2015. május 20-án kerül megrendezésre.

Fülemülék éjszakája

Szerző: · 2015-05-08 | 14:17· Ökoszalon
A Fülemülék éjszakája országos rendezvénysorozat programjai nem csak a madárbarátokat ejtik rabul.