Az emberiség egy klíma- és ökológiai katasztrófa felé sodródó világot hagy az utókor számára

ReCity Magazin
Szerző: · 2021-04-01 | 15:28· Fókusz

Viszont még nem késő változtatnunk, hogy legalább a jövő generációi számára élhető(bb) jövőt biztosítsunk. A Zöldunió online kiadványa a következményekkel való szembenézést is segítve az alapfogalmak és a tendenciák rövid bemutatásán keresztül ad előrejelzést 2021-re vonatkozóan.

 

Amikor először kerültek be a média fősodrába az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC), majd néhány napra rá a WWF 2018-as jelentéseinek apokaliptikusnak ható ténymegállapításai, még azok is elgondolkodtak, akik korábban nem követték nyomon a környezetvédelemmel, fenntarthatósági törekvésekkel kapcsolatos híreket. Ez idő tájt tudatosult sokakban, hogy a negatív folyamatok felgyorsulásával valójában már nem is az unokáink, hanem a gyermekeink élhető jövője a tét. Sokan pedig ekkor eszméltek rá, hogy a krízis okozói a 20. század egyre inkább túlfogyasztó – elsősorban fejlett – társadalmai, ideértve a globális fogyasztói igényeket kiszolgáló és egyben formáló – korabeli multinacionális vállalati ideológiát és a tömegtájékoztatást is.

A ma tapasztalható tendenciák évtizedek óta ismertek voltak, számos környezetvédelmi szervezet, aktivista és tudós emelte fel szavát már az ötvenes években is. Például Teller Ede atomtudós 1959-ben – az amerikai kőolajipar létrejöttének 100. évfordulója alkalmából rendezett szimpóziumon – a globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztette az amerikai kőolajipar vezetőit, kormányilletékeseket, közgazdászokat. Mindhiába.

Azóta a világnépesség és a fogyasztás egyre csak növekszik. A legtehetősebbek még gazdagabbá válnak, ugyanakkor lehetőségeikhez képest legtöbbjük nem tesz semmit, vagy épp profitál is abból a válságból, melynek előidézéséhez maga is hozzájárult. A fejlett országok középosztályai hanyatlóban vannak, a fejlődő régiók mindinkább elszegényedő alsó rétegei pedig immáron elsőként tapasztalják meg a következményeket.

Tény tehát, hogy az emberiség a természeti erőforrások felélésével egy klíma- és ökológiai katasztrófa felé sodródó világot hagy az utókor számára.

landscape-4684217_1280

Kép forrása: Pixabay.com

Viszont még nem késő változtatnunk, hogy legalább a jövő generációi számára élhető(bb) jövőt biztosítsunk. Ehhez azonban nélkülözhetetlen a globális szintű eredményes együttműködés a kormányok, a vállalatok és a tudomány képviselői között, és szükséges, hogy egyénileg is összefogjunk és kiálljunk a változások szorgalmazásáért, melynek első lépése, hogy szembenézünk a következményekkel.

Az esélyeink jók, hiszen mint már az elmúlt években – különösen a 2015. évi párizsi klímacsúcs óta – megtapasztalhattuk, az élet minden területén egyre inkább fókuszba kerül a fenntarthatóg és a környezettudatosság, a COVID-19 világjárvány pedig – ami miatt sokaknak az élet szinte minden területét új alapokra kellett helyezniük – már bebizonyította: képesek vagyunk az összefogásra.

A Zöldunió online kiadványa a következményekkel való szembenézést is segítve az alapfogalmak és a tendenciák rövid bemutatásán keresztül ad előrejelzést a globálisan és lokálisan ható folyamatokról 2021-es évre vonatkozóan. A tanulmány egyedülálló vállalkozásnak számít a környezeti hatások előrejelzésében, korábban nem készült még ilyen átfogó anyag a témában.

Készült mindazoknak, akiket érdekel Földünk jövője, és akik a környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos tartalmakat rendszeresen fogyasztják, valamint gyártják: így a média, valamint az oktatás számára is.

A Zöldunió előrejelzése letölthető ide kattintva.

Forrás: Zöldunió

Címkék: , ,