Dzsungelből bemutatókert

2022 őszén kapta meg Tápiószelén, a gyümölcsészek őszi találkozóján a telkibányai református közösség is elnyerte a legszebb gyümölcsös bemutatókert díját, ennek apropóján beszélgettünk Szalay László Pál lelkipásztorral.

 

 2004-ben, a teológia elvégzése után költöztünk be feleségemmel a telkibányai parókiára. Az augusztusi előzetes látogatás alkalmával szerettem volna körbejárni a területet, megnézni, hová jövünk, mi vár ránk, de nem tudtam. A gondnok, Mecsei Mihály megmutatta az óriási gótikus templomot, a csinos parókiát, de a kertet körbejárni a hatalmas dzsungel miatt képtelenség volt. Nem lehetett látni a kerítést, mi több, amikor elindultam, még a lábam elé se láttam, hogy hová lépek az embermagasságú fűben.

 

A régi időkben sok évtizeddel, fél évszázaddal ezelőtt még a parókia udvaron is hagyományos gazdálkodó élet folyt. A megtermett gyümölcs, a lekaszált széna érték volt. Az egyház erdejét, mezejét művelték, a parókiakertet, a temetőkertet lekaszálták. Megvolt a gyümölcsnek, megvolt a szénának a helye. A kaszáló területekért, cefréért harc folyt, hogy ki kaphassa meg. A természetbeni juttatás teljesen bevett módi volt. A hívek is gyakran terményben szolgáltatták be a kivetett egyházadót. Így a parókiakert és a temetőkert is egyfajta honoráriumként, fizetségként működött.
A parókia mögötti gyümölcsös a lelkészé volt, a templom mögötti rész a harangozóé, az északi oldal a két kántortanító között oszlott meg. A temetőkertben lévő gyümölcsös nagy részét anno a kántortanítók telepítették. Ebből eredt később a jól hangzó legenda, amit „hóttak adójának” neveztek el. Az elhunytak sírja fölé szilvafát ültettek, aminek a termése a tanítóé, a harangozóé és a papé volt.
Amikor ez a világ letűnt és az állattartás visszaszorult, a hagyományos paraszti lét kikopott, ezek a területek, adottságok teherként jelentkeztek a közösségben. Nem volt szándék se rá, hogy ezzel törődjenek. A gyülekezet, a templom közelségében lévő hívek nyűgként élték meg, hogy több ezer négyzetméter területet tartsanak karban. Az évi két, esetleg három kaszálás nyögvenyelősen ment, s ez csak a meglévő állapotok konzerválására volt elég. Mára oda jutottunk, hogy idén a temetőt bérkaszáltatjuk egy hidasi fiatalemberrel, a parókiakertet pedig magam kaszáltam.

 

Igazságtalan lenne azt mondani, hogy nem történt korábban semmi a környezet szépítése, karbantartása ügyében. Elődünk Molnár Sándor lelkipásztor és Nagy Pál gondnok idejében is történtek lépések. Körbekerítették a parókiakeret, a Katalin Kápolnához vezető utat a parókia kertjéből alakították ki és itt a kerítés mellé egy fenyőfasort ültettek, elkezdték a kemenceház felújítását. A nagytiszteletű úr felesége, Benke Gabriella rendkívül szerette a virágokat és a parókia teraszát, környékét nagy igényességgel ültette be. A nagy kerttel viszont nehezen bírtak. Nekünk a kiöregedett, derékba tört gyümölcsfákkal, a hatalmas, veszélyes meszesgödörrel, a gondozatlan fenyőültetvénnyel, az ezerszám burjánzó szilvamagoncokkal, az össze-vissza feltörekvő fákkal, a régi, leomlott épületek sittjével mind meg kellett küzdeni. A majd 9000 m² -es háromszög alakú területnek nincs olyan pontja, ami egyenes lenne, hiszen egy magaslaton terül el.

           

Nem nagyon ment. Ott díszelgett az elvadultság, a hatalmas fű a turistaszezonban. Nagyon rossz bizonyságtétel volt. Gyötrő érzés a tehetetlenség, amikor eszköztelen vagy. Máig előttem van, ahogy elsírtuk magunkat Bányai Endre bácsinak és két mankóval kiment a fészerbe és adott nekünk egy ásót, egy kapát és egy villát. Nagyon nehéz volt. Az első nyáron a hittanóradíjunkból vettünk egy gyenge fűkaszát, arra telt. Képtelenség volt vele a kertet levágni, egy szezont, ha kibírt a gép. Se az eszköz nem volt alkalmas, se a létszám nem volt elégséges. Sokat segített az akkori gondnokunk, Mecsei Mihály bácsi. Aztán sok munkába segítettek teológus hallgatók, akik kijártak hozzánk. Még kolozsvári cserediákok is művelték és gondozták a telkibányai kertet. Az áttörés akkortájt történt, amikor Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa meghirdette a Gyümölcsfákat a papkertbe programot. Mi is szándéknyilatkozatot tettünk, hogy csatlakozunk a programhoz 2011-ben. Aztán évek teltek még el, míg valóban beindult a program. Rengeteg előkészítő munkát végeztünk el. Ezért nem is volt baj, hogy nem rögtön kellett telepíteni. Akkor a csillagok együttállása olyan volt, hogy többszöri nekirugaszkodással sikerült sokat javítani a kert állapotán. S ebben az volt a legszebb, hogy a gyülekezet tagja vették ki a részüket a munkából. A 2013-as év végén tudtuk telepíteni a parókia mögötti területre a 40 őshonos gyümölcsfát. Halmi Attila, Mecsei István és Mecsei Mihály segítségével hoztuk el a csemetéket. Mihály bácsi tűzte ki a fák helyét. Király István ásta ki markolóval az ültető gödröket. Az ültetésben Bartók Sándor és Koncsol László voltak, akik még pluszban aktivizálták magukat. Meglett az országos program gazdája, és ettől kezdve megtanultunk egy új nevet, a tápiószelei Nemzeti Biodiverzitás és Génmegőrzési Központét. Mondhatom 9 éve az életünk részévé vált az Intézet.

2010-2015 között nagyon áldott időt éltünk meg. Bizonyára sokan imádkoztak értünk. Akkortájt nagyon sok fizikai és lelki erő összpontosult a gyülekezet körül. Felújítottuk részben a templomot, a parókiát, befejeztük a kemenceház felújítását, gyümölcsöst telepítettünk, könyvet adtunk ki, elkezdtük a temetőkert rehabilitációját, elindulhatott a közmunkaprogram a gyülekezetben, külföldi utazások valósultak meg, új testvérgyülekezeti kapcsolat alakult. A kert, a gyümölcsös csak egyetlen mozzanat volt ebben a sorban. Ma úgy érzem, hogy ezek a történések egymást tudták erősíteni. Húzta az egyik jó dolog a másikat. Az áldás áldást szült. Mindenben volt ez idő tájt segítség, a gyümölcsös metszése, művelése, gondozása nagyon jól haladt. Ebben az egyik közfoglalkoztatottunk, Halmi Attila volt a kulcsember, aki mint kisegítő parkkarbantartó volt alkalmazva.

 

Általában, ahogy itt Telkibányán is tartja a mondás, amit a gazda az udvarán meg akar tenni, azt megteszi. A saját portáján mindenki azt csinál – kis túlzással – , amit akar. Amit nagyvárosokban egy talpalatnyi zöldként ünnepelnek és közösségi kertnek alakítanak ki, itt vidéken is működhet annak ellenére, hogy itt mindenkinek van ilyen célra hasznát területe. A gyümölcsöst, a kertet eddig se sajátítottuk ki. Nem tettünk ki belépni tilos vagy magánterület táblát, sőt folyamatosan szerveztünk a gyümölcsösbe alkalmakat. Nyitott kertkapuk hétvégéjét, gyümölcsöskert szülinapot, teremtés ünnepét, kihelyezett környezetismereti órát, gyakorlókertként is működtünk Ózd környéki hátrányos helyzetű gyermekek számára. Mi több, ha valaki gyümölcsöt szeretett volna szedni saját részre a kertből soha nem utasítottuk el. Ma is azon fáradozunk, hogy még nagyobb átjárhatóságot biztosítsunk a közösség és a turisták számára.

Évről évre a kert a folyamatos művelés hatására egyre rendezettebbé vált. Sikerült a temetőkertben és a parókia udvaron is a több évtizedes felhalmozódott restanciákat felszámolni. Elkezdtünk minden év őszén valamit hozzátenni a kerthez. Így épült komposztáló és aszaló, névmutató bilétákat tettünk a faágakra, beállítottunk esővízgyűjtő-tartály, aztán készítettünk lelki olvasmányos táblákat is a kertbe, hogy az erre járók a hitüket is pallérozhassák, majd madáritató, madáretetők, óriás rovarhotel kerültek kihelyezésre, virágosításba kezdtünk és 2022-ben elkezdtünk kialakítani egy kültéri keresztyén tékát is. Volt olyan esztendő, amikor a Virágos Magyarország zsűrije is megcsodálta, hogy pl. minden gyümölcsfa alatt tündökölt egy -egy virágzó muskátli. Meg is kérdezték a kísérőiktől, hogy ez egy helyi szokás-e, egyébként a feleségem ötlete volt.

 

 

A változás hamar feltűnt az embereknek. Örült a hívek szíve, akik vasárnapról vasárnapra a gyülekezet kisbuszával jöttek istentiszteletre és lefelé menet a hegyről mindig dicsérték – az egyébként önkéntesen sofőrködő – Halmi Attila munkáját. Örült a szomszéd, hogy amikor kilép a háza erkélyére egy csodás, virágos kert köszön rá. Több száz nárcisz, tulipán festi tarkára a keretet tavasszal, levendulasorok vonzzák magukhoz nyáron a pillangókat, és az érett gyümölcsök kínálgatják magukat ősszel. A turisták sorban megállnak és fotózzák a szomszéd csodás székelykapuját, s vannak, akik a virágos keretet viszik magukkal digitálisan. „A táji adottságokhoz alkalmazkodó, Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcsfajták megőrzésében való együttműködésről” szóló megállapodás résztvevőjeként, Veres Emese programkoordinátor kétszer is meghívott, hogy a rendszeres, évente kétszer megrendezésre kerülő találkozókon, Tápiószelén beszéljek a látásomról és tapasztalataimról a gyümölcsös telepítése, működtetése kapcsán. 2017-ben, az először meghirdetett Legszebb gyümölcsös bemutatókert versenyen különdíjban részesültünk. 2021-ben beválogattak bennünket a gyümölcsös gondozása miatt egy Skót-Magyar Twinning projektbe, ahol végül magyar oldalról a hajdúnánási, a szóládi és a telkibányai református közösségek vettek rész. Erre a programra egy kétnyelvű kisfilmet is készítettünk a kert létrejöttéről. Nem túlzás azt mondani, hogy hatalmas sikere volt a képkockáknak a skót oldalon is.
Óriási meglepetés volt idén, amire egyáltalán nem számítottunk, hogy a 2022-es esztendőben ismét a legszebb gyümölcsöskertek közé sorolták a telkibányait. Tápiószelén, az őszi rendezvényen, ünnepélyes keretek között vehettem át az az új, embermagasságú, két lábon álló, tájékoztató táblát, ami a gyümölcsös újabb attrakciója, megnéznivalója lesz.

A kertben sok tervünk nem valósult meg, ezeket alázattal elfogadtuk és hálát adunk Istenek minden nap azért ami végül meglehetett. Bár Jézus Urunk óta tudjuk, hogy senki sem lehet próféta a maga hazájában, mégis hiszünk benne, hogy ez is egy küldetés a gyülekezet számára. A mi Istenünk plántált egy kertet a teremtés hajnalán, valamint plántált egy közösséget, minden népből és nemzetből megszólítva a benne hívőket és hisszük, ez a folyamat ma is tart. A természet és az ember összetartozik. A végső időkben, visszatér a kezdet és ami ellenség volt, ami eltávolodott egymástól újra szoros egységbe kerül. Azért is munkálkodunk a gyülekezetben és a kertben, hogy Isten ezen terve ne szenvedjen csorbát.

 

Címkék: bemutatókert, őshonos, Telkibánya