Íme „A fény természete” fotópályázat legjobbjai!

ReCity Magazin
Szerző: · 2018-10-21 | 21:43· Ökoszalon

Első alkalommal hirdette meg az Electro-Coord Magyarország “A fény természete” címmel fotópályázatát, amellyel a természetes és mesterséges fények életünkre gyakorolt rendkívüli hatására és a környezetvédelemre hívta fel a figyelmet. 

 

A világítástechnikai hulladékok begyűjtésével és újrahasznosításával foglalkozó nonprofit társaság két kategóriában –  természetes és mesterséges fények – díjazta a legkreatívabb fotósokat. A pályázat népszerűsége és a beérkezett alkotások sokszínűsége bizonyítja, hogy a téma megérinti az embereket. Így a fotópályázat tökéletesen illeszkedik az Electro-Coord környezettudatos szemléletet terjesztő kampánysorozatába, melynek célja, hogy a szelektíven gyűjthető hulladékoktól a kijelölt gyűjtőpontokon, illetve gyűjtőpartnereknél szabaduljon meg a lakosság.

A nyertes alkotásokat Kálló Péter többszörösen díjazott fotográfus, a zsűri tagja méltatta. A 8 díjazott fotó mindegyike egyedi módon mutatja be a fények játékát, hangulatát, a fény hatását az emberre.
Kálló Péter szerint követendő példa, hogy egy hulladékgazdálkodással foglalkozó cég a művészet eszközeit is igénybe veszi a szemléletformálás folyamatában. A pályázat ezzel lehetőséget adott az amatőr és profi fotósoknak arra, hogy a fotózás örömét összekapcsolják a természetvédelemmel.

 

 Természetes fény kategória

Természetes Fények 1_hely_Szűcs Boldizsár_Árnyék

1. hely Szűcs Boldizsár: Árnyék

Természetes Fények 2_hely_Szabó Katalin_Összhang

2. hely Szabó Katalin: Összhang

Természetes Fények 3_hely_Urbán Tibor_nyugati

3. hely Urbán Tibor: Nyugati

Természetes Fények VTT_különdíj_Csillag Erika_Látszat

Világítástechnikai Társaság különdíja – Csillag Erika: Látszat

 

Mesterséges fények

Mesterséges Fények 1_hely_Soponyai György - Margit-híd csíkhúzó

1. hely Soponyai György: Margit híd csíkhúzó

Mesterséges Fények 2_hely_Pap Johanna_Lámpa-játék_2_kategória

2. hely Pap Johanna: Lámpa-játék

Mesterséges Fények 3_hely_Koncz_Peter_Kodos_Este

3. hely Koncz Péter: Ködös este

Mesterséges Fények VTT_különdíj_korlátozott_városkép_varga_balázs

Világítástechnikai Társaság különdíja – Varga Balázs: Korlátozott városkép

Kovács Béla, az az Electro-Coord ügyvezetője szerint a 217 pályázó és a tőlük érkezett 825 alkotás azt jelzi, hogy a lakosság igen fogékony az életünkben fontos szerepet játszó fény témájára. Az Electro-Coord célja, hogy ez az érdeklődés egészen a mesterséges fényforrások kihunyásáig fennmaradjon, és a hulladékkezelés megvalósulásával ez a folyamat egyre több hasznos nyersanyagot juttasson vissza a termelés körforgásába.

A hazai visszagyűjtési és újrahasznosítási rendszer kiépült, így az Electro-Coord Magyarország célja évről évre növelni a szelektíven begyűjtött világítástechnikai hulladék mennyiségét. 2019-ben, a hazánkban értékesített világítástechnikai termékek mennyiségéhez viszonyítva 65%-ra szeretnék növelni a keletkező hulladék visszagyűjtési arányát. Ennek a célnak az elérését segíti a most lezárult fotópályázat is.

 

Címkék: ,