A húsfogyasztás egy főre jutó mennyisége sokáig a társadalmi jólét fontos fokmérője volt és bizonyos összefüggésekben még ma is annak számít. Az iparszerű állattartás és az innen származó élelmiszer a növekvő hús-, tej- és tojás igényt igyekszik minél olcsóbban, minél nagyobb hozamokkal kiszolgálni. Az intenzív állattartás ugyanakkor köztudottan az egyik legnagyobb ökológiai lábnyommal rendelkező mezőgazdasági ágazat, amely komoly etikai kérdéseket is felvet a természetidegen tartásmód és az állatokkal való bánásmód miatt.
Ezzel szemben a természetközeli környezetben tartott állatok, a fajukra jellemző viselkedési formák szabad gyakorlása mellett, humán élelmezésre alkalmatlan növényi alapanyagokat alakítanak át jó minőségű állati termékké (hússá, tejjé), miközben fenntartják a legeltetett gyepterületek sokszínű élővilágát és kiemelkedő természeti értékeit.
Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) fontosnak tartja felhívni a figyelmet a helyi, fenntartható állattenyésztés fontosságára, a tudatos táplálkozásra, valamint a szabadtartású, ökológiai gazdálkodásból származó állati termékek előnyeire. A fenntartható állattartás fejlesztése ugyanis kulcsfontosságú egy jövőálló élelmezési rendszer kialakítása szempontjából. Az állattartásnak olyan megoldásokra van szüksége, amelyek egyszerre biztosítják az állatok jólétét, minimalizálják az állattartásból származó negatív környezeti hatásokat, miközben kiváló minőségű élelmiszertermelést tesznek lehetővé. A megoldásokhoz érdemes ötvözni a jól bevált, hagyományos módszereket a tudományos kutatások eredményeivel és az innovatív technikai eszközökkel. Az ÖMKi – a legelőre alapozott húsmarhatartás területén – az állatokra helyezhető érzékelőkre alapozott kutatásával támogatja a hazai állattenyésztés fenntartható fejlődését.
A World Resources Institute előrejelzése szerint 2010-hez képest 2050-re a hús- és tejtermékek iránti igény 68%-kal, a kérődző állatok húsa iránti igény 88%-kal fog nőni globálisan. A növekedés oka abban is keresendő, hogy a néhány évtizede még harmadik világnak nevezett országokban – Indiától Dél-Afrikán át Brazíliáig – a gazdasági növekedés hatására az életszínvonal emelkedik, és százmilliók válnak a globális középosztály tagjaivá. A táplálkozás az egyik első dolog, amire az emberek költenek, ha megengedhetik maguknak, így bolygónkon – a vegán és vegetáriánius trendekkel párhuzamosan – egyre többen fogyasztanak rendszeresen húst, sajtot és tejtermékeket.
Hazánkban a KSH adatai alapján 68,6 kg volt az egy főre jutó átlagos húsfogyasztás (2020), a fiatalok körében kisebb (55,8 kg), az idősek (65 év felettiek) esetében jóval magasabb átlaggal (92,7 kg). Érdekes megfigyelni azt is, hogy a jövedelmi szintek emelkedésével az egy főre eső húsfogyasztás itthon is növekszik, de egyes magasabb jövedelmi szinteknél újra csökken. Az iskolai végzettség szintjével pedig fordítottan arányos a húsfogyasztás, azaz minél képzettebb valaki, annál kevesebb húst fogyaszt. Mindezt valószínűleg a tudatosabb táplálkozási szokások és az egészségesebb étrendre való törekvés magyarázza.
A hazai húsfogyasztást hagyományosan a gabonával takarmányozott baromfi (17 kg/év/fő) és sertéshús (15,8 kg/év/fő), illetve az ezekből készült feldolgozott termékek fogyasztása határozza meg, míg a marha- és borjúhús (1,1 kg/év/fő), illetve a kiskérődzők (juh, kecske), nyúl és egyéb állatok fogyasztása (0,5 kg) elenyésző.
Legelő szarvasmarhák (Forrás: ÖMKi)
Régi-új fenntartható állattartási módszerek
De mi is a gond az iparszerű állattenyésztéssel? Az intenzív állattartás elterjedésével a legtöbb gazdasági állatfaj tekintetében beszűkült a termelésben alkalmazott fajták száma, nagyfokú a beltenyésztettség, ami a hasznos élettartam lerövidüléséhez, a szaporodásbiológiai mutatók romlásához és a betegségek iránti fogékonyság növekedéséhez vezetett. Ennek eredményeként intenzív tartástechnológia mellett magas a preventív és gyógyászati célból alkalmazott állatgyógyászati készítmények (antibiotikumok, egyéb gyógyszerek, hormonok) felhasználása. Az Európai Unió Termőföldtől az asztalig programjának ezért is az egyik legfontosabb célkitűzése, hogy 2030-ra az állattartásban használt antibiotikumok mennyisége 50%-kal csökkenjen. A globális ellátási rendszerek kialakulásával pedig a hazai boltok polcain megjelennek a világ különböző régióiból érkező húskészítmények, miközben a hazai termelés (pl. élő borjú, hízómarha) jórészt exportra kerül.
Mára újra felismertük, hogy egy fenntartható mezőgazdasági rendszer akkor működik jól, ha egyik elemének szükségleteit a másik melléktermékei elégítik ki: például az állati trágya élteti a talajt, nemcsak pótolja a területről növények formájában elvitt tápanyagokat, hanem serkenti a talaj táplálékhálójának működését. Az iparszerű mezőgazdaság egyik legnagyobb hátránya, hogy mesterségesen választja el az állattartást a növénytermesztéstől, ami egyrészt a talaj kimerüléséhez, a műtrágyahasználatól való függőséghez, másrészt az állati melléktermékek adott helyen már jelentős problémát okozó feldúsulásához vezet. Ezzel szemben a legeltetésre alapozott állattartás mindmáig megvalósítja a körforgást a gazdálkodásban, természetközeli környezetbe helyezve az állatokat, ahol szabadon mozoghatnak, táplálkozhatnak, trágyájukkal pedig javítják a talaj termékenységét.
Számos kutatás bizonyítja, hogy a fűvel táplált marha szövetei és teje kedvezőbb zsírsavprofillal rendelkezik, nagyobb arányban tartalmaz kedvező élettani hatású konjugált linolsavakat, kedvezőbb benne az omega3 és omega6 zsírsavak aránya, gazdagabb A és E vitaminban, valamint rákellenes antioxidánsokban, mint a gabonaalapú, intenzív hízlalással előállított állatok termékei. Legtöbb esetben a legeltetés olyan területeken történik, amelyek más mezőgazdasági tevékenységgel nem hasznosíthatók pl. a domborzati viszonyok (meredek lejtők), a talaj minősége (gyenge termőképességű talajok, időszakosan vízzel borított, gyakran belvizes területek) vagy a terület földrajzi elhelyezkedése miatt (fagyzugos, ártéri terület).
“Összességében, ha fenntartható állattenyésztésről beszélünk, az élelmiszertermelés mellett figyelembe kell vegyük a legeltetett állattartás környezeti értékteremtő hatását, azaz természetközeli gyepterületeink biodiverzitásának megőrzését is. Fontos feladat, hogy – a tudatos fogyasztási szokások erősítése mellett – fejlesszük a hazai, legeltetésre alapozott, fenntartható állattenyésztést, hogy a természetközeliséget megőrizve, gazdaságilag és társadalmilag is minél hatékonyabban tudjunk állati termékeket előállítani” – hangsúlyozta Dr. Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője.
A hazai mezőgazdasági területek 15%-a gyep. A gyepek fenntartását az EU Közös Agrárpolitikája több jogcímen is támogatja, több esetben előírva a legeltethető állatfajok (szarvasmarha, bivaly, juh, kecske, ló, szamár) tartását. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a statisztikai adatok alapján 2010 és 2020 között a szarvasmarha-állomány 706 ezerről 933 ezerre növekedett, elsősorban a húshasznú állomány növekedésének köszönhetően. Utóbbi állomány fajtaösszetétele az elmúlt évtizedekben megváltozott, a génmegőrzési céllal tartott szürkemarha mellett gyakoribb a kifejezetten minőségi hús előállítására alkalmas fajták (Hereford, Charolais, Limousin, Blonde d’Aquitaine, Aberdeen Angus, Ayshire) tartása.
Innovációk a fenntartható állattenyésztésben
Az élelmezésbiztonság és az ökoszisztémáink védelme szempontjából egyaránt kulcsfontosságú a fenntartható állattartás. A növekvő világnépesség és az élelmiszerigény növekedése mellett az állattartásnak olyan megoldásokra van szüksége, amelyek javítják az állatok jólétét és minimalizálják a tartásukból eredő negatív környezeti hatásokat. Az innováció és a hagyományt a tudományos kutatással ötvöző mezőgazdasági gyakorlatok pedig kulcsszerepet játszanak a jövőálló élelmiszerrendszer kialakításában.
Az ÖMKi szarvasmarhatenyésztéssel foglalkozó On-Farm kutatásában főként digitális szenzorokat alkalmaznak annak érdekében, hogy nyomon kövessék és ahol kell, javítsák az állatok jólétét, miközben minimalizálják a termelési veszteségeket. Ez nagyban hozzájárul az állattartás megfelelő etikai, környezeti és gazdasági eredményességéhez.
„A mezőgazdaságban fellépő munkaerőhiány hatására egyre kevésbé valósítható meg az állatok napi felügyelete és személyes megfigyelése a legelőn, az egészségügyi problémákat többnyire későn észleli a gazdálkodó. A digitális eszközök lehetővé teszik minden egyes állat egészségi állapotának folyamatos nyomonkövetését, anélkül, hogy megzavarnánk őket természetes környezetükben. Ez lehetőséget biztosít a betegségek korai felismerésére, egyedszintű, gyors beavatkozásokra, amelyekkel sok esetben megelőzhető a gyógyszeres kezelés. Ez előnyös az állat, a gazda, a fogyasztó és a környezet számára is” – világított rá a megközelítés lényegére Dr. Márton Aliz, az ÖMKi állattenyésztési csoportjának vezetője.
Pedométer rögzítése marha lábán (Forrás: ÖMKi)
A kutatóintézet által vizsgált digitális módszerekkel időben kiszűrhetők az egészségügyi problémák és a hatékony beavatkozásokkal a gyógyulási idő is lerövidíthető, lehetőség van az állatokat ért stressz (pl. borjak leválasztása) hatásának vizsgálatára, ennek tükrében pedig a szükségtelen stresszhatások csökkentésére, ami hozzájárul az állomány egészségének fenntartásához, javításához. Továbbá, az állományszintű kérődzési értékek változásából következtethetünk a legelő aktuális állateltartó képességére, ami segíti a legelőszakaszváltások optimális idejének meghatározását, az állatok megfelelő kondíciójának a megtartása és a túllegeltetés megelőzése mellett. A gyepek, mint élőhelyek optimális hasznosításában és védelmében is fontos szerepe van a technológiának. Mondhatjuk úgy is, hogy amit régen a gulyás értő szeme határozott meg, azt ma a szenzorokkal és az általuk gyűjtött adatok elemzésével tudjuk pótolni.
Az ÖMKi szaporodásbiológiai kutatásai során a digitális szenzorok az ivarzások és az ellések észlelésében segítenek. Pontosabban jelezhetőek az ellések és szükség esetén időben megtörténhet az ellési segítségnyújtás, csökkentve a borjúelhullást.
Marha a borjával (Forrás: ÖMKi)
Okos döntések az egészséges húsfogyasztáshoz
Vásárolj ökológiai gazdálkodásból, vagy legeltetett/szabadtartású termelésből származó húst, tojást és tejtermékeket, amikor csak teheted! Kistermelői termék esetén a fogyasztói bizalom kulcsa a személyes kapcsolat: ha van rá lehetőséged, nézd meg a helyi állattartó gazdaságát, és győződj meg akár személyesen, hogyan tartja az állatait!
Fogyasztásod környezeti lábnyomát csökkentheted, ha kevesebb húst eszel; például próbáld ki a húsmentes hétfőt vagy tarts böjtöt péntekenként!
Figyeld a terméken található címkéket, hogy tudatosabb döntést hozhass! A biotermékek zöld alapon fehér csillagokból álló levél logója mellett már egyre többször találkozhatsz itthon is a szabadtartású állattartásra utaló jelzésekkel.
A tojáson például figyeld a kódszám elejét:
*a 0 az ökológiai tartású tyúkok tojásait jelenti, ahol az állatoknak lehetőségük van a szabadba menni és garantáltan GMO-mentes takarmányt kapnak
*az 1-es a szabadtartásút, ahol az állatok szabadtéri kifutót is használhatnak,
*a 2-es mélyalmos tartást, ahol alapjában véve egész életüket istállóban töltik, mégis tudnak valamennyit mozogni,
*a 3-as pedig a ketreces tartású tyúkok tojása, ahol a tyúkok ketrecekben, a szabad mozgás lehetőségétől megfosztva élnek.
Az ökológiai mezőgazdaság állattartó ágazata
Az ökológiai állattartás szabályozása ma már nemcsak a leggyakoribb haszonállatokra, hanem a tenyészett vadállatokra, sőt a víziállatok tartására is kiterjed. Valamennyi állatfaj esetén elvárás a szabad tartás, amelytől csak nagyon kedvezőtlen időjárási helyzet esetén lehet eltérni.
Az állatoknak ökológiai gazdálkodásból származó takarmányt kell fogyasztaniuk, amely bizonyos mértékben származhat az ökológiai tartásra történő átállási időszakból, és fiatal baromfi vagy sertés esetén minimális arányban nem ökológiai gazdálkodásból, de garantáltan GMO-mentes termelésből. Földterület nélküli állattartás nem lehetséges.
A takarmány egy meghatározó részének a gazdaságból, vagy a gazdaság régiójával azonos régióból kell származnia. Az állatok vakcinázása, azaz védőoltással történő kezelése engedélyezett, csakúgy, mint az egyedi gyógykezelés, utóbbi azonban kizárólag indokolt esetben, azaz sohasem preventíven. A hazai öko állattartók leggyakrabban húsmarhát tartanak, a tejelő állományok, a sertés-, tojótyúk vagy húscsirketartó gazdaságok száma ma még elmarad a kívánatostól.
A hazai öko gyepterületeken legelő állatok hozzájárulnak természetvédelmi szempontból értékes gyepeink megőrzéséhez, miközben fenntartható élelmiszert állítanak elő számunkra.
