A 2016. október 13-án nyíló Szemtől szemben természetfotó kiállítás két fiatalember, Bodnár Tamás és Surányi Bálint szemén – kameráján – keresztül láttatja az élővilágot.
Lírai ajánlás Szalay László Páltól.
A fény mindenkinek jó barátja. Na jó, majdnem mindenkinek. Vannak, akik érzékenyen reagálnak a bőrükkel, a szemükkel, esetleg a lelkiismeretükkel a fény érintésére. Különösen most, az őszi, szomorkás égbolt, az elfátyolozott tűzgolyó, a megrövidülő napok érkeztével felértékelődik minden perc, ami esélyt ad, hogy megfürdessük arcunkat az égi sugarakban. Ha tehetnénk, ha a hatalmunkban állna, egy-egy kellemetlen ébredés után, vagy döcögős hétköznapon még fizetnénk is érte, hogy a nyálkás ködök felszálljanak és a nyári nap kacsintson le ránk. A fény eloszlatja a sötétséget, feltárja a rejtett világot, bevilágít az ismeretlenbe. Félelmekre, depresszióra, hókaságra a legjobb orvosság. S ma azt az oldalát is fitogtatja, láttatni engedi, amit egyesek írásra használnak. Persze nem az éjszaka zseblámpás betyárjaira gondolok, sem a lézerfények káprázatára. Egy sokkal árnyaltabb, mélyebb, érzékenyebb valóságra.
Fotó: Bodnár Tamás
Szemtől szemben
Két olyan fiatalember lép a nagyközönség elé, akik vallomásaikat, prózájukat, lírájukat fényírással adják közre. Nem vesződnek a tintával, nem molyolnak az ákombákomokkal, hanem szemtől szembe szólítják meg a kíváncsi olvasóikat.
Bodnár Tamás és Surányi Bálint a fény által letapogatott valóságot újrakomponálva, értelmezési szűrőket beiktatva, a textúrát a lehető legjobban kiélesítve örökítik meg témájukat, a természetet. Ami az ő retinájukon átvillant, annak java, válogatott darabjai kerültek kiállításra. Becsapódó fotonok, megpendített lélek, megelevenedő lények, kivilágló képek, s maga a közvetítő ember, amelynek eredője most kezd el majd dolgozni a fel s alá sétáló közegben.
Olyan kiállítás ez, amelynek fizikális határai elmosódnak. A képeket befogadó terem, az épület, a város mit sem számít annak, aki a falakon csüng. A műélvező elérkezhet azokra a partokra, ahol az alkotó is állt. Ott lehet az abaújdevecseri Rózsásban, a gibárti tökföldeken, aprónépeknek hallózhat, őzekkel szemezhet, énekesmadarak rebbenésére várhat. Beléphet abba a viszonyrendszerbe, ahol a felkészültség, a türelem, a látás, a készenlét, a technika csak az egyik oldal. Mert amibe beleakad a kíváncsi tekintet, ami magával rántja az alkotót, az az élővilág lenyűgöző sokfélesége, a kliséktől mentes megformáltság, az élet pőresége, a modell természetessége. Itt állunk az élővilág hétköznapi szereplőivel szemközt, amiről végül kiderül, mégsem annyira hétköznapi ez a történés, mert ünnep nekünk, hogy egyáltalán láthatjuk őket.
Fotó: Bodnár Tamás
Aki lenyomja a gombot, elsüti a gépet, pixelbe önti a pillanatot két okból is elkövetheti tettét. Magánzóként, hogy gyűjteménye darabjait gazdagítsa. Azért, hogy rajta üljön felhalmozott kincsein. Esetleg vággyal a szívében, hogy mások is rácsodálkozzanak arra, amit ő meglátott. Bodnár Tamás és Surányi Bálint a természet nagykövetei. Ők nem csak felkutatják, körbejárják, megörökítik, majdhogynem lencsevéghez érintik témájukat, hanem hírül adják, bemutatják, ráirányítják a figyelmet szűkebb környezetükre, Abaújra. Nem könnyű ügyet tűztek objektívük végére. Talán bármi más, hálásabb téma lett volna a befogadás tekintetében. Sport, politika, botrány hangosabb, keresettebb, mint bármi manapság.
Fotó: Surányi Bálint
Van egy érdekes könyv, aminek az a címe: „Fotók, amelyek megváltoztatták az évszázadot.” A XX. századot hivatott bemutatni a könyv fotókon keresztül. Láthatjuk az égő Reichstag-ot, a némafilm királyát Chaplint, Gagarint az első kozmonautát, az első ember a Holdon, a vietnami napalmtámadást, Kaszparov győzelmét a Deep Blue mesterséges intelligencia felett. Politikusok, sportolók, tudósok, hadvezérek, ártatlan áldozatok mind-mind a sorsfordító, történelemalakító fotókon. A természet viszont csak egy képen szerepel, ahol az emberi szenvedés mértékét hivatott bemutatni. A Katrina hurrikán pusztításáról egy légi felvétel, amin New Orleans látható, ahogy ellepi a víz.
Ennyire fontos a természet bemutatása, ekkora elhívatottságra van szükség tehát, hogy a téma szem előtt legyen. Ha eddig nem tartottuk fontosnak, hogy a teremtett világnak is legyenek szószólói, akkor változtassunk ezen. A világunk nyögi az embert, s ha valamilyen úton módon nem találunk jóindulatot a következő nemzedék szemében az élővilág iránt, akkor nagy bajban leszünk. Ezek a portrék, szelfik, életlenyomatok mind azt üzenik, mi is itt vagyunk, vedd észre.
A fotós láttat, szemet, lelket, lelkiismeretet nyitogat, éleszt.
Saul, aki később Pál apostolként írta be magát a keresztyénség történetébe Damaszkusz felé utazott katonai kísérettel. Vágya az volt, hogy átgázoljon, börtönbe vesse mindazokat, akik Krisztus követői. A város határában egy különleges jelenés megvakítja. Három napig nem lát. A Biblia így írja le szemének gyógyulását: „mintha pikkelyek estek volna le a szeméről” Pál felismerte Jézusban Isten fiát. A fizikális és lelki látása helyreállt.
Nekünk ezek a képek a természet egy ismeretlen arcát kívánják bemutatni, azt ahogy még eddig nem ismertük. Bízom abban, hogy nemcsak a gyönyörűség okán állunk meg egy-egy kép előtt, hanem a lelkünkkel túllátunk magán az egyeden és az egyetemes természethez való viszonyunk kezd el változni. Így legyen!
A kiállítás 2016. november 11-ig tekinthető meg az Encsi Városi Művelődési Házban és Könyvtárban.
