A szobatisztaság fogalma és a hozzá kapcsolódó, „elvárt” életkor kultúránként eltérő, ezért pro és kontra érvek sorát olvashatjuk a lapokban, hallhatjuk ismerőseinktől. Úgy vélem, a szociokulturális elemeknek igen jelentős szerepe van abban, mikor, hogyan kezdjük el a szobatisztaságra „nevelést”, valamint hogy mikkorra és mit várunk el gyermekünktől.
A kelet-afrikai digók 6-7 hónapos korra várják az eredményt, míg mi, európaiak 2-3 éves kor körül. Persze az elvárásoknak való megfelelés a körülményektől is nagyban függ. Mások a távolságok, a közlekedési módok, a napi tevékenységek, az épített környezet, és nem utolsósorban az éghajlat és hőmérséklet. Afrikában meleg van (nincs szükség több réteg ruhára), közel laknak a családtagok, nem kell egy órát utazni a bevásárláshoz, és nem kell félteni a szőnyeget, vagy a kárpitozott bútort sem. Tegyük tehát az igazságot a kettő közé félútra!
Mindezekkel a tényezőkkel és Ingrid Bauer „Diaper Free” (Pelenkátlanul) című könyvével, valamint az abból kinővő csoportokkal 7 éve, első gyermekem születése előtt találkoztam. Akkor még nem volt Facebook, nem voltak magyar nyelvű leírások, és az esetleges kellékeket is nehezebb volt beszerezni.
Mégis úgy döntöttem az EC – azaz elimination communication, vagyis ürítés kommunikáció – annyira egyszerűnek és magától értetődőnek tűnik, hogy biztosan kipróbálom, ha a fiam megszületik.
A módszer
A módszer lényege, hogy ébredés után, evés előtt, után, illetve bizonyos időközönként (ez kb. óránként; éjszaka, ha szükséges 2-3 körül, amikor indul a biológiai óra) felkínálom a lehetőséget, és a mozdulatsort. Az ok-okozati összefüggést elsajátítva él is ezzel, fél-egy percen belül pisil (tehát nem arról van szó, hogy 20 perceket ül a bilin, vagy tartom a WC fölé). Ha nem kell neki, vagy kész van, fel akar kelni, ezt is jelzi.
Bölcsibe már szobatisztán ment, sosem volt baleset.
Mosható pelenkáztunk is – amelyről szintén már a születése előtt döntöttem – , ami az EC-vel együtt a vártnál is gazdaságosabb, kényelmesebb, higiénikusabb és környezetbarátabb megoldásnak bizonyult.
Aztán egy évvel ezelőtt érkezett a kislányom, és kérdés nem fért hozzá, most is mosható pelenkázunk, ismét EC-zünk. Vele egy hetesen kezdtem. Még a fiamnál is jobban kommunikált. Az első hat hónap vele a téli időszak miatt nehezebb volt (réteges ruházat, overál, nem tudott még ülni), viszont nyáron heti átlag 4 pisis pelenka, és egy év alatt nulla kakis baleset. Ő másképp jelez, másképp működik egy kicsit, igazi kötődő nevelésben részesülő, hordozott, EC-s baba. Kevésbé szereti a bilit, inkább a WC-csésze fölé tartva szeret pisilni. Még idegen helyen is megvárja, míg egy mosdóba viszem, csak olyan helyen ürít bilibe vagy a szabadba, ahol nincs mosdó.
Az eltelt évek alatt sokkal nagyobb lett a választék és könnyebben beszerezhető a mosható pelenka, ázsiai bili és a biliztetést könnyítő ruházat (a rugdalózók nem annyira alkalmasak): póló+nadrág, a Kínából ismert kai dang ku (angolul: open crotch pants) nyitott fenekű nadrág, a babylegs (lábszárvédő).
Persze, a fentiek nélkül is nagyszerűen működik, de mivel már annyira belemelegedtem a témába és a gyakorlásba, kipróbáltam ezeket is, hiszen filléres tételekről volt szó.
Bizton állíthatom, hogy – habár az első pár hónap „kicsit macerás” –, a befektetett idő, a megfigyelések többszörösen megtérülnek, mind érzelmileg (kötődés), mind egészségügyi (higiénikus), mind anyagi és nem utolsósorban környezetvédelmi szempontból, hiszen nem termelődik hulladék és maga az eldobható pelenka gyártásához szükséges energia, víz, alapanyag is megspórolható.
