Két és fél év telt el a Párizsi Klímacsúcs óta, de látszólag semmivel sem kerültünk közelebb a megoldáshoz. Az évente megrendezésre kerülő ENSZ találkozón 2015-ben 195 ország írta alá azt az egyezményt, amelynek célja, hogy globálisan az éves átlaghőmérséklet-emelkedés ne érje el az évszázad végére a 2˚C fokot. E törekvés gyakorlati megvalósítása 2017-ben még mindig csak kidolgozás alatt állt és az idei találkozó (COP24) célja is „csupán” egy egységes szabálykönyv megalkotása lesz. Mindeközben a globális széndioxid-kibocsátás több éves stagnálás után 2%-kal nőtt.
A helyzet elkeserítő
Megjelent viszont egy cikk a Nature Energy c. szaklapban, amely szerint a COP21 céljai igenis elérhetők, sőt a szerzők 2 helyett 1,5˚C-os átlaghőmérséklet-emelkedésről beszélnek (amit tavaly, a legutóbbi klímacsúcson Bonnban nem sikerült még csak célul sem kitűzni, ugyanis a résztvevők nem szavazták meg). A cikkben leírtak egy osztrák intézmény, az IIASA (International Institute of Applies Systems Analysis) kutatásain alapszanak, amelyeknek elkészítésében egy magyar kutató, Boza-Kiss Benigna is részt vett.
Az IIASA szakértői, munkájuk során arra jutottak, hogy a cél elérhető a keresleti oldal nagymértékű megváltoztatásával. Ehhez azonban soha nem látott erőfeszítéseket kell tennünk szakpolitikai, üzleti és egyéni szinten is.
A szakpolitika és az üzlet egy rajtunk (általában) kívülálló dolog, amire remekül lehet mutogatni azzal, hogy “majd ők megoldják, hiszen az ő feladatuk.”
Nem így van. A feladat mindenkié, és fajsúlyos része van benne az egyéni felelősségvállalásnak. Ideje végre szembe néznünk azzal a ténnyel, hogy az, amiképp élünk magánemberként, igenis hatással van a környezetünkre is.
Kép forrása: pixabay.com
Rajtunk múlik
A keresleti oldal átalakítása tehát rajtunk múlik. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni az egyén piacra gyakorolt hatásáról. Ugyanis, ha nincs igény pl. műanyag szívószálra, mert nem veszem meg otthonra és a szórakozóhelyeken is inkább nélküle kérem az italomat, akkor egyrészt beindul az ötletelés, hogy mégis mi legyen helyette (sorra bukkannak fel az ötletek fém, többször használatos, vagy akár ehető szívószálakról) másrészt csökken a termelés, mert sorra lépnek vissza a nagyobb vállalatok is a használatától, hiszen a piac (azaz mi, fogyasztók), már nem tartunk igényt rá. Ugyanez a helyzet a műanyag zacskókkal vagy épp a fültisztító pálcikákkal is. A keresletet mi teremtjük, ha valamit nem veszünk meg, a piac kénytelen lesz átállni olyan – környezettudatos – termékek gyártására, amelyekre igény mutatkozik.
Kép forrása: Zero Waste Magyarország
Ugyancsak a mi felelősségünk az energiahatékonyság megvalósítása is. Ahhoz ugyanis, hogy az éves átlaghőmérséklet-emelkedés ne haladja meg a 1,5˚C-t, keményen oda kell tennünk magunkat, és minden (unásig ismételt, mégis kevéssé alkalmazott) apró részletre odafigyelni: elzárni a csapot, kihúzni a töltőt, megtanulni minél kevesebb hulladékot termelni, kevesebb vöröshúst fogyasztani stb., mert ezek kellenek ahhoz, hogy az energiaigényünket a szókséges 40%-kal csökkenthessük.
Persze, az egyes termékek energiahatékonyságának növelése a fejlesztők feladata is, de a mi döntésünkön is sok múlik. Például akkor, amikor egy új elektronikai eszköz vásárlásakor a legenergiahatékonyabbat választjuk a „legcsillogóbb” helyett.
Ideje, hogy véget vessünk a kifogások keresésének! Ma kell elkezdenünk kialakítani a kevesebb szén-dioxid-kibocsátással járó szokásainkat. Súlyos tévedés (és önáltatás), ha csupán fentről várjuk a változást!
