Turcsi, a kíváncsi palackorrú
Valahol az Atlanti-óceán meleg tengerében élt egy vidám palackorrú delfincsapat. Nem voltak sokan, de kiváló iskolájukban minden delfin megtanulta, miként is kell hasznosan élniük.
Ebben az iskolában nevelkedett Katus is, a gyönyörű delfinlány, aki most családja legboldogabb tagja lett. Megszületett formás, erős, eleven fiacskája, Turcsi.
A kis delfin különlegesnek tűnt társai között. Fejlettebb, mozgékonyabb, érdeklődőbb volt, mint a többi delfinbaba. Szépen cseperedett boldog mamája mellett, aki odaadóan táplálta, gondozta, tanítgatta.
Igaz, rákot, halat még nem fogyasztott, mert bőven elég volt az anyja teje, de felismert már minden tengeri élőlényt. Kíváncsian körbeúszta, utánozta a hatalmas teknősöket, orrával bökdöste a tengerfenéken pihenő csigákat. Szívesen szegődött a tintahalak nyomába is. Anyja többször figyelmeztette, ne kószáljon messzire. Ő még kicsi, mellette a helye. Az okos, mozgékony és fürge Turcsi ilyenkor anyjára mosolygott, hozzábújt, aztán – huss! Már újra egy csillogó halacska után eredt.
Igen békésen teltek a delfincsalád napjai. Szálltak a hónapok, Turcsi szépen gyarapodott, rengeteget tanult. Érzékeny lelke szonban egyszer észrevette, hogy valami nyugtalanítja a felnőtteket. Egyre messzebb kellett úszniuk a partoktól, hogy eleséget találjanak. Anyja elmesélte neki, hogy arra nincs már élelem, mert valami borzasztóan szennyezi a sekély vizet a part közelében. Ott a csigák, rákok elpusztultak, a tintahalak, de még a halrajok is beljebb költöztek.
Aztán eljött az az idő, amikor halászhajók nyomába szegődve remélték, nekik is jut valami azok zsákmányából. Katus ilyenkor óvatosan a szélen haladt. Mellette hősiesen szelte a habokat a kis Turcsi. Ő még élvezte is ezeket a túrákat. Nagyokat ugrott, csapkodott a farkúszójával. Nem érezte még gyermekszíve a nagy bajt.
Egy ilyen fickándozó ugrálás alkalmával valami szikrázóan csillogó tárgyat pillantott meg a víz felszínén. Kíváncsi természet lévén egy percig sem habozott. Otthagyta a csapatot, s arra vette az irányt.
Mikor odaért, érdeklődve úszta körbe a különös szigetet, orrával bökdöste ismeretlen alkotóelemeit. Furcsán hatott rá az érintés. Érezte, nem jó dologra akadt. Pedig nem is tudta szegény, hogy egy úszó szemétszigetet fedezett fel.
Megborzongott, s éppen vissza akart fordulni, mikor hátuszonya beleakadt egy hatalmas, csillogó-lebegő fóliába. Az levált a szigetről, körbeölelte és beburkolta a fejét.
Turcsi rettenetesen megijedt. Elvesztette tájékozódó képességét. Csak úszott rémülten, vakon. Hiába szólongatta az anyját, jelét leárnyékolta a fejét szorító fólia. Teljesen kimerült, már nem is volt magánál, mikor partra vetődött.
Így találta meg őt Miguel, a halász fia. Szerencsére még időben, hogy megmentse a fulladástól. Letekerte róla a rusnya fóliát, beljebb vontatta a partról, s addig simogatta, míg Turcsi magához nem tért.
A kis delfin sejtette, hogy most valami rendkívüli dolog történt vele, s ez a fiú az ő megmentője. Ilyenekről már meséltek neki a család öregjei. Hálás is volt érte. Anyja után is vágyott, de a fiút sem akarta elhagyni. Nehéz volt eldöntenie, mit tegyen.
Így esett, hogy másnap a nagy halászhajóval Turcsi is kiúszott a tengerre. Szorgoskodva terelte a halakat a halászok hálóiba. Közben egy kisebb hajó Miguel apjával felkutatta és kihalászta a tetemes szemétszigetet.
Alkonyatkor, amikor hazaindultak, egy delfincsapat szegődött a halászhajó nyomába. A csapat élén Katus úszott, aki egész nap eltűnt fiát kutatta, s most már az éhség is hajtotta a hajó után. Érezte, valami úszik a hajó keltette hullámok között. Magasra vetődve ugrott ki a vízből, hogy lássa, mi is az. Abban a pillanatban emelkedett a magasba Turcsi is a habokból.
Nem lehet elmondani, mekkora volt az öröm és a boldogság, amit éreztek az egymásra találás pillanatában. Az egész delfincsapat Turcsi és a boldogságtól zokogó Katus körül táncolt.
Turcsi azóta szerencsésen felnőtt, kiváló vezető lett belőle. Mégsem hagyta el Miguelt. A mai napig segíti őt családjával a tengeri halászatban, és együtt kutatják fel a tengerben lebegő, veszélyes szemétszigeteket is.
A “Mesés természet” ökomese-gyűjtemény megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
