Szeptember végén az Egyesült Nemzetek Szövetségének főtitkára, Antonio Gutteres klímacsúcsot (Climate Action Summit) hívott össze New Yorkban, hogy előkészítse a decemberben Chilében rendezendő COP25 klímacsúcsot. A találkozón azt kérdezte a résztvevő országok politikai küldötteitől, üzleti és civil társadalmi vezetőktől, hogy vállalják-e országaik dekarbonizációját 2050-ig?
Ez a céldátum, csak a bárki által könnyen észrevehető változásokat elnézve, mint például a rendszeressé váló természeti katasztrófákat, vagy az örökjég birodalmának ijesztő mértékű olvadását, mondjuk úgy, kissé aggályos.
A vállalások szép számmal érkeztek, volt aki faültetést, a szénalapú energiatermelés kivezetését, teljes karbonsemlegességet ígért (részletesen a vállalásokról itt: https://www.climatechangenews.com/2019/10/02/world-promised-un-climate-action-summit/), ám azt kell mondjam a világ országainak vezetői még mindig csak a felszínt kapargatják. Még mindig nem szorít eléggé az a cipő ahhoz, hogy terveik megvalósítását ne a távoli jövőre datálják (amikor nyilvánvalóan ők már nem lesznek pozícióban).
Teljes dekarbonizáció 2050-re? Nem lesz akkor már teljesen mindegy? 2050-ig 30 év van. 2050-re, ha nem tesszük meg a következő néhány évben a szükséges lépéseket, nem hogy elérjük a +2°C-os globális átlaghőmérséklet-növekedést, de bőven meg is haladjuk.
Vajon meddig tehetjük még meg, hogy csak toljuk magunk előtt a problémát és látszat cselekedetekkel mentegetjük magunkat?
A Climate Action Summit megnyitója 2019. szeptember 23-án, New York-ban (Fotó: Loey Felipe)
Magyarország vállalásai
Apropó látszatcselekedetek. Magyarországot, New Yorkban, Áder János köztársasági elnök képviselte. A köztársasági elnökről tudni lehet, hogy szívén viseli a zöld kezdeményezéseket és ő maga is támogat nem egyet. De nézzük, mi történt New Yorkban!
Áder János ígéretet tett, hogy
- 2030-ra Magyarország befejezi a szén energetikai hasznosítását,
- január elsejétől nagyon szigorú szabályok vonatkoznak az újépítésű házakra és a továbbiakban a régebbi házakat is tervezi 15-20%-kal energiahatékonyabbá tenni,
- szinten 2030-ra a 25 ezer főnél nagyobb lélekszámú településeken csak elektromos buszok járnak majd,
- továbbá 2030-ra szeretné jelentősen növelni az ország erdős területeinek nagyságát.
Ezeket a vállalásokat olvasva egy fiatal lány szavai visszhangzanak a fülemben. „How dare you?”
Áder János az atomenergia használata mellett is kampányolt, hiszen Magyarország elkötelezett a nukleáris energia békés használata mellett. Igaz ugyan, hogy ez szén-dioxid-kibocsátás mentes energia, de vajon milyen áron? És ki fogja ezt az árat megfizetni? Mi? A gyerekeink? Az unokáink? Cseberből vederbe. Állítólag 5 éven belül az így megtermelt áram széndioxid-mentes lesz, mégsem köteleződtünk el a teljes dekarbonizáció mellett. Miért nem?
A történet egészéhez az is hozzá tartozik, hogy szeptember közepén meghiúsult egy klímaváltozás okán összehívott rendkívüli parlamenti ülés, mivel a képviselők nagy része nem tette tiszteletét az eseményen. Másfél héttel később New Yorkban pedig már fontos a téma. Vajon melyik áll közelebb az igazsághoz, a nagy szavak és a jól sikerült sajtófotó, vagy az ürességtől kongó Parlament?
30 év
Az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testület (IPCC) első értékelését 1990-ben tették közzé. 1990 óta tudjuk, hogy nagy a baj, és mi okozzuk azt. 1990 óta készül az ENSZ kidolgozni egy hatékony éghajlatvédelmi egyezményt. 1990 30 évvel ezelőtt volt. 30 év alatt sikerül eljutni addig, hogy majd 30 év múlva talán néhány ország karbonsemleges lesz.
Ezek után izgatottan várom a decemberi, Chilében tartandó COP25 találkozót. Vajon most történni fog érdemi előrelépés?
