A Városliget átalakításának módjáról, szükségességéről nagy viták folynak, s e viták során a Liget története is gyakran szóba kerül. Budapest második legnagyobb közparkjának múltja valóban bővelkedett érdekes fordulatokban, ám a főváros életében betöltött fontos szerepét, jelentőségét mindvégig megőrizte. Igaz, funkciója az idők során többször módosult.
Az alábbiakban felelevenítjük a Liget múltjának néhány fontos epizódját és megidézünk néhány olyan híres személyiséget is, akinek élete vagy munkássága valamilyen formában a Városligethez kapcsolódott.
A park ugyan 2013-ban ünnepelte 200 éves évfordulóját, története ennél is messzebbre nyúlik: a középkorban Ökördűlőnek nevezett, legelőnek használt mocsaras területet Mária Terézia és II. József idején kezdték el lecsapolni és fákkal beültetni, majd a 18. század végén Boráros János városbíró igyekezett felgyorsítani a fásítást az akkor már Városerdőnek nevezett területen.
Erdőből liget
Az 1813-as év mégis fordulópontnak tekinthető – tudjuk meg a Liget történetével foglalkozó kitűnő blogból, – hiszen József nádor javaslatára akkor hirdették meg azt a pályázatot, mely a Városerdőt közparkká és igazi népszórakoztató központtá kívánta alakítani.
A pályázat nyertese, Heinrich Christian Nebbien – akit nálunk magyarosan Nebbien Henriknek neveztek – a területre angolkertet tervezett, mely a természetközeliség élményét adta volna a park látogatóinak.
A feltételes mód nem véletlen: a nagyszabású tervből – mely szerint a parkban két, szabálytalan partvonalú tó mellett mesterséges patak, szoborkert, sőt amfiteátrum is szerepelt volna – igen kevés valósult meg: a remélt közadakozás ugyanis jórészt elmaradt, s a tervből csak a bejárathoz tervezett rondó platánsora, egy kisebb tó és egy híd készült el.
Bár Nebbien neve és pályaműve szinte feledésbe merült, a Liget általa eltervezett angolkert-jellege lényegében a mai napig megmaradt: a tömegszórakoztató funkciók bővülése és a gyarapodó új építmények ellenére a hely ma is a városlakók köz- és pihenőparkja.
Az idős Arany János, aki nemcsak a margitszigeti, hanem a városligeti fák alatt is szívesen sétálgatott, két útvonalat említ, ahonnan a pestiek egykor a Ligetbe eljuthattak:
„Az árnyasabbat sok nép döngi, / És bűzös mint a döghalál; / A másik szép, de hő sugáru, /Oldalt paloták és – romok, / Kevély, nagy boltokban zsibáru, / S dűl Rákosról be a homok”– írja az Ének a pesti Ligetről című versében, 1877-ben.
Az árnyas, de „bűzös”, poros út a Király utca volt; a sétaútnak csak a Lövölde tértől a Ligetig vezető szakasza volt szép, mert ide az egész Pestet elárasztó „rákosi homok” megkötése céljából a városvezetés négy sorban vadgesztenyefákat telepített.
A forgalmat viszont csak az 1876-ra elkészült „szép, de hű sugáru” széles út, azaz a kiépülő Sugár – a későbbi Andrássy – út enyhítette, melyen Arany korában a díszes paloták mellett még jócskán volt romos épület is.
Ahogy a szabadságharc utáni letargiából felébredő főváros a század második felében épült-szépült, úgy csinosodott és bővült a Városliget is.
Már korábban, 1856-ban elkészült az a József nádor lányáról elnevezett Hermina-kápolna, melynek felszentelésekor Liszt Ferenc vezényelt a nagymisén, 1866-ban pedig megnyílt az Állatkert, melynek „lakói” közül Kristóf, a barnamedve az ide gyakran ellátogató Deák Ferenc egyik kedvenc állata volt. Akkor még a Liget egész északnyugati negyede – a későbbi Vidámparkot is beleértve – az Állatkerthez tartozott, ez azonban nem zavarta a pihenni vágyókat, mert üde növényzetű parkot találtak mindenütt.
1880-ban Vajda János így írt egy versében:
„Itthon vagyok; ez az én fészkem. / Füpamlagomra heverek. / Olyan vagyok (és voltaképpen / Ki boldogabb?), mint a gyerek.”
A század második felében megjelentek a különféle mutatványosok is, nyaranta látványos tűzijátékokon ámuldozhattak a látogatók, a csendes városligeti hangulatot azonban a millenniumra való készülődés változtatta meg igazán.
Ezredvégi kiállítás
Már az 1885. évi iparegyesületi kiállításra is több csarnok épült a parkba – a kiállítás épületei közül aztán hármat nem bontottak le: az Iparcsarnokot, a Műcsarnokot és a Király pavilont – , ez azonban kevésbé érintette a terület dús vegetációját, ahogy az 1875-ben, Lechner Ödön tervei szerint készült korcsolyacsarnok sem bolygatta meg a park addigi jellegét.
Az ezredvégi kiállításra viszont „Ős-Budavár” néven mulatónegyedet építettek – „kis utcácskák, házak erkélyekkel, a budai Pasa háremével, török bazárral, minaret müezinnel, mecset üvöltő dervisekkel” álltak itt, olvasható a Városligetet bemutató weblapon – , s ezzel a zajosabb tömegszórakoztatás is beköltözött a Ligetbe.
Az 1896-os Ezredvégi kiállítás alkalmából pedig több mint 200 építménnyel bővült a Liget, bár ezeket – az újjáépített Vajdahunyadvára és a tavon átívelő Zielinszky-híd kivételével – az eredeti terveknek megfelelően később lebontották.
20. század: eltűnő és új funkciók
A Liget aztán a 20. század elején további létesítményekkel gyarapodott: megépült 1906-ra a Szépművészeti Múzeum – ez utóbbit erdetileg a városligeti hídon túlra, az Állatkert felé eső területre tervezték, de ebbe a fővárosi képviselők nem egyeztek bele, mert
1913-ban pedig az itt lévő Artézi Fürdő helyén felépült a Széchenyi Gyógyfürdő.
„A városligeti tónak voltak rajongói, álmodozói, sőt hősei, akár a Balatonnak vagy egyéb tavaknak” – írja a Rezeda Kázmér szép élete című művében Krúdy Gyula, akinek sok regényhőse keresi a boldogságot – vagy épp a magányt – a Liget padjain vagy sétaútjain bolyongva.
Az Őszi versenyek hőse, Ben, az öreg, elcsapott zsoké is a Városligetben találkozik Rizilivel, az unatkozó úrhölggyel. (A zsoké talán a közeli, Ligeti pályának nevezett lóversenytérről – mely 1880-tól 1908-ig működött a Thököly, a Stefánia és a Verseny utca közti területen – került a parkba.)
Számos más író és költő művében is megjelenik a Liget.
Szép Ernő Lila ákác című darabjában például Tóth Manci, a primadonnaálmokat szövögető kis varrónő a Városligetben, egy hatalmas lila akác alatt ismeri és szereti meg Csacsinszky Pált, a szegény, de nagyreményű költőt.
Molnár Ferenc drámahőse, Liliom, a ligeti hintáslegény figurája már a Vurstlihoz köthető, mely a Vidám Park elődjeként több mint száz évig volt a Városliget legnépszerűbb szórakozóhelye.
Az Ős-Budavár utódjaként működő Vurstliban főként a szegényebb néprétegbe tartozók szórakoztak, az előkelőbbek inkább az 1908-ban megnyílt Angol parkba jártak.
„A cselédlány, aki súrolás közben repülni vágyott, itt szálhatott a ringlispíllel, a mesterlegény, aki hét közben gazdája durvaságát szenvedte, most hatalmas pofont kevert le – az automata négernek 5 krajcárért”– írta Gyárfás Endre.
A látogatók le is fotóztathatták magukat Helfgott bácsi fényképészmasinájával – ez a „Helfgott bácsi” sok képet készített Molnár Ferencről is, aki a Liliom írása közben naponta megfordult a műteremben, hogy a Városliget jellegzetes figuráit tanulmányozza.
Tersánszky Józsi Jenő is gyakori vendég volt itt, még furulyázásával is sokszor szórkoztatta a közönséget, Kakuk Marci című regényét pedig a Liget padjain ülve kezdte írni.
A Vurstli aztán az első világháborút követően lassú hanyatlásnak indult, bár voltak még felívelő időszakai.
A Városliget látogatóit ezenkívül Budapest első állandó jellegű cirkusza is szórakoztatta, mely az Állatkert mellé került, de számos színkör, illetve kisebb-nagyobb színház is létrejött a Liget közelében. (Többek közt a Városligeti Színkör, az Erzsébetvárosi Színház – itt fellépett például Jászai Mari, Rózsahegyi Kálmán, Darvas Lili – , vagy a kis Hőköm Színház, mely zenés varietéket mutatott be.)
„A Városliget bejáratánál mindjárt egy gyönyörű körtér fogadja a látogatót, üde pázsittal borítva, köröskörül virágzó bokrokkal szegélyezve, széles útjai mentén rózsákkal és délszaki növényekkel beültetve, közepén 13 vízsugarú hatalmas szökőkúttal”– írta még a 19. század végén Jókai Mór; a buja növényzet a később Hősök terének keresztelt térről 1938-ban tűnt el, amikor az Eucharisztikus Világkongresszusra érkező látogatók miatt kivágták a téren lévő még megmaradt fákat, megszüntették a szökőkutat, s az egész területet lekövezték.
Szerencsére maga a Városliget még mindig számos különleges növénnyel büszkélkedhet: találkozhatunk 150 éves platánfákkal, sőt platánfasorokkal, de láthatunk itt szomorútölgy-csoportot, amuri parásfát, turkesztáni szilt, a tópart vajdahunyadi bejárata felől pedig szép mocsárciprusokat, füzeket.
– olvasható egy történeti kertekről szóló oldalon.
A Liget kultúrtörténetéből csak szemezgetni tudtunk, hiszen a két világháború rombolásai után is sok változás történt a park életében.
Minderről nemcsak az említett forrásokból szerezhetünk további ismereteket – a Liget honlapján például híres festőink, Rippl-Rónai József, Scheibert Hugó, Kmetty János, Mednyánszky László Városligetről készült képeit is megcsodálhatjuk – , hanem Thaly Tibor 1958-as Liget-monográfiájából és Pereházy Károly 1978-ban írt könyvéből is.
Ez utóbbi műben olvashatjuk:
„A Városliget sokévi tetszhalálából most kel életre. Heves vita dúlt jövőjéről, de (…) jövőbeni rendeltetése eldőlt: pihenő parkká lesz – most már végérvényesen.”
Reméljük, Pereházy Károly szavai valóban igaznak bizonyulnak.
Pingback: A Városliget átalakítása ökológiai szemmel | ReCity Magazin()